Horn Ede: Államháztartásunk rendezéséről (1874)
46 ban nincs semmi ellenvetésünk az ellen, sőt sok tekintetben elönyösebbnek tartjuk, hogy a művelet a két államfélben elválasztva vitessék keresztül. Ausztria erre nézve már is megszavazott egy nyolzvan milliós kölcsönt, a mely annál biztosabban fordítható e czélra, mert az elölegezési pénztárak számára, a melyeknek kellene első sorban szolgálnia,épen nem vétetik igénybe. Magyarországnak körülbelöl szintén nyolczvan milliót kellene beszereznie. Államhitelünk állásánál fogva nem volna könnyű feladat ez, mindenesetre felette drága, ha csak egy uj kölcsönről volna szó: azonban épen ennek összefüggése a bankkérdéssel a leglényegesebben segitendi a müveletet; mint jutalmat tudniillik a minden országban nagyra becsült engedélyért egy nemzetibank felállítására, akármely konzorczium kész lenne bármikor is, az államjegyek beváltására részünkről követelt tőkét a magyar államnak a legolcsóbban, esetleg kamat nélkül is rendelkezésére adni; ez megtörtént eddigelé mindenütt a nemzeti bank engedélyének adása vagy megújításakor . . . Különben ma senki sem vitatja, hogy egy eshetóleges áldozat is gazdagon ellensúlyozva volna azon előnyök által, melyeket a valuta helyreállítása, és független magyar pénz- és hitelügy alapítása által nemzet- és államgazdászatunk feltétlenül élvezne ; már az agiopótlék azon fizetéseknél, melyeket a magyar állam ma ezüstben tesz, maga elegendő volna az évi kamat és törlesztési járulékát fedezni egy nyolczvan milliónyi kölcsönnek. És miután én, mind mondtam, a mi pénz és hitelkereső forgalmunk mai állapotának bajait egyátalában nem az osztrák nemzeti bank úgynevezett rendszeres ellenszenvében, hanem a dolgok érintett természetén alapulónak találom, nem rettenthet vissza a sokat hangsúlyozott ijesztés sem: hogy bankfelszabaditásunk Bécsben legyőzhetetlen rosz indulatot keltene és ez oly ellenségeskedésre vezetne, a mely önálló pénz- és hitelügyünknek a felvirágzást lehetetlenné tenné .... „Megijeszteni nem ér semmit" : a kisértetlátás korán túlvagyunk. A mi időnk látott már más állítólagos kiengesztelhetlenségeket is engedni a viszonyok hatalmának. Hogy ne messziről keressük: Ausztria ma a legbarátságosabb viszonyban van Olaszország és Poroszországgal, amelyek őtet tegnap a legérzékenyebb