Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)
42 — erővel meg akarta eskettetni, miszerint az azokban foglaltakat megtartják. Azon szabályok pontjai közt az is volt, hogy a r. kath. vallásban, melyet reájok erőszakoltak, meg akarnak maradni. De a kik azt nem tették, azonnal elfogattak, jószáguktól, ingóságaiktól megfosztattak. A királyi katonák közt volt mesterembereket is vallásuk megváltoztatása előtt a czéhekből ki- s mesterségök gyakorlásától eltiltani törekedett. ] 18. Szintén Eszterházy Ferencz gróf, hogy elnyomja az ev. vallást, néhány érdemes és képzett ev. katonát kisebb fokú tisztségre szállíttatott le, másokat pedig elbocsáttatott, a miért ők a győri fő- és altábornokoknak panaszkodtak is. 19. Ugyanő Pápa lakosainak megüzente, hogy az ev. papok és tanító hátralevő és folyó fizetését ne fizessék. A veszprémi várörség hadnagyává maga Leopold Gyalody Istvánt, hadügyekben eléggé jártas és képzett egyént, nevezte ki; de mivel ez vallását megváltoztatni nem akarta, hadnagygyá r. kath. vallású szabó mesterember tétetett. Fájdalmas, hogy csaknem valamennyi evangélikusnak, legyenek ezek bármily érdemesek, a hivatalokban római katholikusok, habár kevésbé képzettek is, elébe tétetnek, s ha evangélikusok valami hivatalt kérnek, mindenkinek főleg vallását vetik szemére, holott hazai törvényeink szerint a hivatalokat érdemes egyéneknek kellene valláskülönbség nélkül osztogatni. Eszterházy Pál gr. a nyárádi, nagy-gyimóti és szerecseni ev papokat tisztjei által kiűzette, a paplakokat és templomokat r. katholikusok részére lefoglaltatta, azon községek lakosait pedig, valamint a csótiakat is, a vanyolai, mint anyagyülekezeti ev. paptól elszakítva, most őket Eszterházy Ferencz emberei ev. vallásuk megváltoztatására kényszerítik. Bo t sos-Györ, Pápa leánygyülekezete ev. lakosait ev. vallásuk gyakorlásától Eszterházy Pál már annakelőtte bizonyos birság alatt eltiltotta bár : Eszterházy Ferencz mégis néhányat közülök engedetlenség terhe alatt a pápai várba hívatott s különféle ijesztéssel a r. kath. vallásra szorított; azokat, kik azt tenni vonakodtak, arczczal a föld felé fordítva, kalodába záratta s abban éjeken és napokon át tartatta, szabadon bocsátásuk után pedig minden házból egy-egy személyt 40 írt büntetés alatt me-