Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

40 kólába meneküli evangélikusokat el akartak fogni, az iskolának fejszével betört ajtaján benyomult hajdúk egyike kilővén fegy­verét, egyik társát golyóval megsebesité. Ezen erőszakos betö­rés híre elterjedvén a várban, az evangélikusok a paplakok és iskola elfoglalásától féltek, így vallásszabadságuk védelmére, de semmi roszat el nem követve, összesereglettek. — Ezt a gróf maga, mint főkapitány elleni lázadásnak tekintve, 116 egyén a győri katonai törvényszék elé idéztetett s az ott mások nevében is megjelentek későbbi vizsgálatig letartóztattak. Elérkezvén a másik határnap, az evangélikusok érdemleges és törvényes ki­fogásai, a fötábornok szigorú parancsára, egyszerűen visszavet­tettek s paplakaik és iskolájok, mint állíták, igazságos védelmé­nek bebizonyítása végett uj határnapot kaptak. Ez idő is elér­kezvén, igazolásuk és ártatlanságuk bebizonyítása végett számos tanút állítottak, azonkívül írott okmányokat is mutattak elő : de más helyettesített birák, kik a per kezdetekor s a tárgyalások­nál nem voltak jelen, nem hogy az előbbi tárgyalások szerint hoztak volna ítéletet, hanem azokra ném is hederítve, az evan­gélikusokat fejvesztésre ítélték, az ügy most perújítástól függvén. A folyamodó országos rendek mindezek bővebb bebizonyítására ajánlkoztak, a királyt pedig kérték, e pert s ítéletet semmisítse meg, az evangélikusokat pedig az ítélet terhe alól oldozza fel, 13. Eszterházy Ferencz gróf, Pápa várának mostani ka­pitánya, a város lakosai közül sokat elfogatott, némelyeket meg­birságoltatott, másokat esküvel s csaknem mindnyáját különféle ijesztéssel r. kath. vallásra kényszerítette. Egyik azonban, Bor­bély György, mivel vallásához ragaszkodott, bebörtönöztetett, s a börtönben meg is halt. Mások megijesztésére pedig a gróf a tem­plomhoz sok botot hozatott, hogy ha nem akarnak megáldozni, bir­tokaik és ingóságaik elkobzása után kénytelenek lesznek koldus­bottal száműzetésbe menni; nők számára pedig verem-alakú fare­keszt, minővel az elöljárók nyilvános rimákat ijesztenek, csinál­tatott s abba számos tisztes nőt, a kik ev. papok könyörgései- s predikáczióira jártak, — vettetett, némelyeket pedig megsar­czoltalott. 14. Nemes Tölsör, máskép Molnár Mártonnak szintén Esz­terházy Ferencz gr., tiszttartója, Lindvay Márton által botot kül­dött azon üzenettel, ha ev. vallásához ragaszkodik, r. kath val-

Next

/
Thumbnails
Contents