Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

— 161 — Szepessyt társaival azért hivatta magához, hogy általok tudassa az evangélikusokkal legközelebbi folyamodványukra szóbeli vá­laszát a királynak : de mivel mindnyájának tetszett hozzá jőnie, a kir. választ elmondja őszintén: A vallásügyien ő fölsége ed­digi, szóval és irva ismételten adott válaszaitól nem térhet el, a sérelmeket az evangélikusok által választott úton és módon sem orvosolhatja meg, mert okait kiforgatva nem látja: e szerint a vallásháborgatók ellen alkotott törvények szerint járjanak el az evangélikusok, ő fölségének pedig pártolólag gondja lesz, hogy e tekintetben senki semmikép se akadályozza őket. A német katonaságot kiszállítani a fennforgó viszonyok s fenye­gető veszélyek miatt teljes lehetetlen. Mert ámbár fegyverszünet van a törökökkel, de nincs megkötve a béke, így az országot külföldi katona nélkül hagyni nem volna tanácsos. Mivel pedig a német katonaság egy részét bizonyos és szigorú föltételek alatt a r. katholikusok már elfogadták, Vesselényi inté az evangéli­kusokat, hogy a már csaknem végokhoz közeledő köztárgyalá­sokhoz ők is járuljanak, a végzetteket szavazataikkal támogas­sák s emígy az országgyűlést mintegy 9 nap múlva befejezni se gítsék, hogy egyesülvén a lelkek, kiki saját tűzhelyéhez térhes­sen vissza. — A bejelentett hazamenetelt sem a király nem en­gedheti meg, sem a nádor, mert nem egyedül az ev. rend, hanem az ország többi rendéi is együttesen vannak az országgyűlésre meghíva, e szerint csak egyszerre szabad szétoszolniok. — De az evangélikusok föltett szándékukhoz ragaszkodva, ártatlansá­guk kiderítése végett, nyilatkozatukat a nádornak átadták s be­jelenték azon ujabb sérelmeket, melyek szerint Haller György a pozsonyi ev. magyar templom még be nem fejezett tornyán levő gömbre gúnyból többször lődözött, ugyanazon templom ab­lakait a ferencziek zárdájából kövekkel betörték, Mednyánszky János pedig, a bajmóczi uradalom tiszttartója, a szegény ev. la­kosokat, különösen a német-prónaiakat, elfogatja, iszonyúan kí­noztatja, még pedig az országgyűlés folyama alatt. A nádor megígérte, a nyilatkozatot figyelemmel átolvassa, megfontolja, az illetőkkel közli, az eredményt is az evangéliku­sokkal tudatja. A protestánsok azután jónak vélték a nyilatko­zatot másolatban Zrínyi Miklóssal és az alnádorral is közölni, emezt, mint az alsó tábla helyettesített elnökét, árva is kérve, Az 1662-diki országgyűlés. 1 1

Next

/
Thumbnails
Contents