Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

ütik- verik; megsebzik, sokakat megölnek, nőket férjeiktől, mag­zatokat szülőiktől, kilencz és nyolcz éves leányokat anyjaiktól, gyönge nővéreket fivéreiktől, ártatlan és szemérmes szüzecské­ket apai házukból elragadnak j ezekkel (isten, tekints a magyar nemzet ennyi nyomorára !), bordélyházakba ragadottakkal, vissza­élnek, a nőket, leányokat, gyermekeket férjeik- és szülőiknek nagy sarcz árán küldik vissza, ezeket így megundokítva s meg­ocsmányítva, istent, fejedelmeket, minden hatalmat galádul ká­romolnak, látván, hogy mi el vagyunk hagyatva, dúló féktelen­ségök pedig semmi büntetéssel sem korlátoltatik. Az e zsarnok kóborok által házaikból kivetett nemesek, dühökből kiszabadí­tott családjokkal, várak- és erdőkben Ínségesen tengődnek. A jobbágyok, elhamvasztatván vagy elfoglaltatván lakaik, hegye­ken, havasokon, erdőkben, sziklák közt, barlangokban, berkek­ben, barmokként, legkeservesebb életet élnek, s ha saját kényé­től függne valakinek élete vége, készebbek volnának meghalni, mint ezen, a legiszonyúbb halálnál keservesb életet folytatni. Mert hegyek, erdők, járatlan helyek sem védik meg a szegénye­ket. E helyeken is mindent kiszimatol e rablók érzéke és a meg­talál takat rejtekeikből is kivonszolják s ruháiktól megfosztva és kegyetlenül megverve, meztelenül hajtják el ; kort, nemet és rendet nem kiméinek; mindenkin egyenlő vadsággal dühöng­nek ; alispánokat, szolgabirákat s más köztisztviselőket, midőn adóbehajtással foglalkoznak is, kifosztanak s a kifosztottakat ir­galmatlanul elűzik. Innen van, hogy sokan az emígy pórul jár­tak közül, a kik annakelőtte, nemes sarjból származva, ételben és ruhában sorsuk szerint bővelkedtek, most pokróczba és szőr­mezbe öltözve, éhen és rongyosan, alamizsnát házanként kére­getve, tengődnek. ... Ez ezen Magyarország maradványának szomorú, mindenkit, a kinek nincs kőszíve, szánalomra indító képe. Ezen, egykoron fegyverben, gazdagságban és nemzetben dicső ország, most nem annyira a törökök és tatárok zsarnok­sága, mint a katonáknak, kiknek inkább oltalmúl, hogysem bántalmul kellene szolgálniok, féktelen és büntetlen szabadossága által végszegénységre juttatva, gyászruhát öltött magára.*) *) Magyar történelmi emlékek. írók. VII. köt. Pest, 1863. 103. lap;

Next

/
Thumbnails
Contents