Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

ütik- verik; megsebzik, sokakat megölnek, nőket férjeiktől, magzatokat szülőiktől, kilencz és nyolcz éves leányokat anyjaiktól, gyönge nővéreket fivéreiktől, ártatlan és szemérmes szüzecskéket apai házukból elragadnak j ezekkel (isten, tekints a magyar nemzet ennyi nyomorára !), bordélyházakba ragadottakkal, visszaélnek, a nőket, leányokat, gyermekeket férjeik- és szülőiknek nagy sarcz árán küldik vissza, ezeket így megundokítva s megocsmányítva, istent, fejedelmeket, minden hatalmat galádul káromolnak, látván, hogy mi el vagyunk hagyatva, dúló féktelenségök pedig semmi büntetéssel sem korlátoltatik. Az e zsarnok kóborok által házaikból kivetett nemesek, dühökből kiszabadított családjokkal, várak- és erdőkben Ínségesen tengődnek. A jobbágyok, elhamvasztatván vagy elfoglaltatván lakaik, hegyeken, havasokon, erdőkben, sziklák közt, barlangokban, berkekben, barmokként, legkeservesebb életet élnek, s ha saját kényétől függne valakinek élete vége, készebbek volnának meghalni, mint ezen, a legiszonyúbb halálnál keservesb életet folytatni. Mert hegyek, erdők, járatlan helyek sem védik meg a szegényeket. E helyeken is mindent kiszimatol e rablók érzéke és a megtalál takat rejtekeikből is kivonszolják s ruháiktól megfosztva és kegyetlenül megverve, meztelenül hajtják el ; kort, nemet és rendet nem kiméinek; mindenkin egyenlő vadsággal dühöngnek ; alispánokat, szolgabirákat s más köztisztviselőket, midőn adóbehajtással foglalkoznak is, kifosztanak s a kifosztottakat irgalmatlanul elűzik. Innen van, hogy sokan az emígy pórul jártak közül, a kik annakelőtte, nemes sarjból származva, ételben és ruhában sorsuk szerint bővelkedtek, most pokróczba és szőrmezbe öltözve, éhen és rongyosan, alamizsnát házanként kéregetve, tengődnek. ... Ez ezen Magyarország maradványának szomorú, mindenkit, a kinek nincs kőszíve, szánalomra indító képe. Ezen, egykoron fegyverben, gazdagságban és nemzetben dicső ország, most nem annyira a törökök és tatárok zsarnoksága, mint a katonáknak, kiknek inkább oltalmúl, hogysem bántalmul kellene szolgálniok, féktelen és büntetlen szabadossága által végszegénységre juttatva, gyászruhát öltött magára.*) *) Magyar történelmi emlékek. írók. VII. köt. Pest, 1863. 103. lap;