Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

— 90 — azután kérte a nádort, ismételve járjon Leopoldnál közben, hogy úgy egyházi, mint polgári téren már ttirhetlenekké vált sérelmeiket orvosolja, mert e nélkül a követek, ujabb utasításaik szerint is, semmibe sem bocsátkozhatnak; ha pedig a fölség kielégítő választ adni vonakodik, bocsássa őket haza. Vesselényi előbb a német katonákra vonatkozólag válaszolt s esküvel mondá, meri állítani, hogy az elkövetett kihágásoknak sem a fölség, sem az udvar, sem valami izgató nem oka. Oka az, hogy ök a kölni választó fejedelem katonái, de sem tőle, sem —• mivel segély czím alatt küldettek — Leopoldtól zsoldot nem kapnak s e miatt féktelenkednek ; táborba pedig azért nem szállíttatnak, mert a török majd békekötést, majd fegyverszünetet kiván, e szerint ha táborba szállnának, a török is ellenökbe táborba csoportosulna. A megyék leveleit azonban Vesselényi latinra fordítva, két párban kivánta magának kiadatni, hogy a fölség s Porcia elé terjeszthesse. A vallássérelmeket illetőleg a nádor megint csak engedékenységre inté az ev. követeket annálinkább, mivel kezében van már a kir. decretum, »melyet« úgymond, »hogynem mint én megadnék, édes magyar nemzetem, inkább akarnám, esküszöm az Jézus Krisztusra, hogy az harangot vonnák és engemet temetnének az földbe.« E szavakra Gejöczy válaszolá : ,Mi decretumot ő fölségétől nem sollicitálunk, hanem az resolutiót; az mi országunk nem de cretumos ország, hanem diplomás, és így törvényes királyunk is vagyon/ Székely hozzátevé : ,„íme itt vagyunk mindnyájan, és mi megegyeztünk közönségesen, hogy semmire nem mondjuk (így), nem is facilitálhatjuk az dolgot, hanem várjuk az ő fölsége kegyelmes resolutióját."' Valamennyi követ felkiált : »^Közönségesen az mi akaratunk. «« A nádor viszonzá : »Oh édes fiaim! micsoda az a közönségesen, mind elvesztek, mindk A követek felkiáltanak ; »»Veszszünk, veszszünk, ngos uram! testünkben is, ha a többi szabadságunkban veszünk.«« Ekkor Vesselényi átadá Szuhaynak a zárt alakú s lepecséelt kir. választ, mondván : » ímhol az ő fölsége decretuma.«