Eötvös József: Reform (1868)

— 37 — ugyan hol találjuk írva, hogy azon időben, melybon a magyar meg Rákos mezejen személyesen gyűlt össze s képviselők nélkül rendelkezett öndolgairól, a nemesség szavazata nem sze­mélyek, hanem a törvényhatóságok többsége szerint számítta­tott, ugy, hogy, ha például 27 megye egyenként szavazva — mint az a római tribusoknál történt — valamely törvény mellett nyilatkozott, a többi nemességnek szavazatai többé tekintetbe nem vétettek? Ha valaki ezt bebizonyítja, akkor állani fog az állítás: miként a magyar alkotmány az egyes tör­vényhatóságok képviseletén alapszik. De ha országgyűléseinken a nemesség nem megyénként, hanem fejenként szavazott, s ha mostani rendszerünk, mely szerint a nemesség képviselők által vesz részt a törvényhozásban, csak azért hozatott be, mert a személyes részvét a nemesség nagy száma miatt majdnem lehe­tetlenné vált, tagadhatatlan, hogy alkotmányunk szelleme sze­rint törvényhozásunknak nem az egyes törvényhatóságok, hanem az egyes nemesek követeiből kellene állnia. Azon abnormitas, mi szerint törvényhozásunk törvényha­tóságok képviselőiből áll, oly következéseket von maga után, melyek országgyü'éseink üdvös működését akadályoztatják. Ilyen az utasítási rendszer; ilyen az, hogy a követi verificatio nálunk nem a törvényhozó test, hanem az egyes törvényhatóság hatásköréhez tartozik. Miután e tárgyakról később bővebben szóiandok: fordítsuk most figyelmünket csak azon arányra, mely szerint a nemesség a jelen rendszer mellett törvényhozási befolyását gyakorolja. Miután nemességünk sem adót nem fizet, sem jogainak gyakorlatára nézve birtokképességhez kötve nincs, s nemes és nemes között törvényeink szerint a legtökéletesebb egyenlőség létezik, a logiciai következetesség azt kívánja, hogy minden nemes egyenlő befolyással birjon a törvények alkotásába, vagy mennyiben a választásokban s utasítások készítésénél részt venni kiván, legalább bírhasson. Törvényhozásunknál, hol csak az egyes törvényhatóságok képviselvék, ennek épen ellenkező­jét látjuk. Már magának törvényhozásunk organisatiójának az következménye, hogy egyes törvényeink a nemesség néha igen szembetűnő kisebbségének akarata szerint készülnek. Magyarország 52 megyére osztatik. Minden megyének tekintet nélkül mind kiterjedésére, mind a benne lakó nemesség­számára, országgyűléseinken egy szavazata van. Az összes ne-

Next

/
Thumbnails
Contents