Eötvös József: Reform (1868)
— 27 Az egyes megyék érdekein kivül vannak e haza polgárainak más érdekeik is, melyekről gondoskodnunk kell. Vannak tárgyak, melyek az egész országot, — vannak, melyek csak egy falut érdekelnek. Ily tárgyakat a megye határozatára bizni nem egyéb, mint az egész falu dolgait Péter, Pál s János uraimékra — vagy azt, mihez csak Péternek van köze, az egész falu elhatározására bizni, mi, kérdésen kivül, czéliránytalan s ártalmas a megbízottra is, mivel oly munkával bízatott meg, melynek becsületes bevégzésére elégtelen. Nézzünk, vagy inkább hallgatódzunk körül kissé az országban. A megyerendszernek sok, főkép isten által szép szónoki tehetséggel megáldott barátai vannak; de vájjon, mi ellen fognak legtöbb panaszt hallani, nem egyes, hanem összes lakóinak minden osztálya között ? Nemde, a megyék ellen ? A jobbágy leginkább azon terhekről panaszkodik, melyek általok rovattak rá; a polgár az ipar hátramaradását bennök keresi; a hazafi szomorúan felsóhajt, hogy a legüdvösebb törvények, melyekért annyira küzdött; egyes megyék hanyagsága által meghiusittattak. S váljon hát mind e panaszok mit bizonyítanak ? Azt-e, hogy minden manicipaüs szerkezet rosz ? Korántsom ; de, kérdésen kivül, bizonyítják azt, hogy a megyei szerkezet jelen alakjában rosz, s hogy valamint azt municipalis szerkezetnek nevezni a fogalmak összezavarása nélkül nem lehet: ugy ezen institutióban, mely polgáraink minden osztályainak érdekét sérti, az önkormányzás eszméje létesítését csak az találhatja, ki vagy — Verbőczy szerint — a magyar nemzet alatt csupán a nemességet érti, vagy nincs tisztában e szó értelmével: önkormányzás. Ha visszatekintek azon discussiora, mely a P. Hírlap s a két haza többi hírlapjai között a megyerendszer iránt majdnem másfél évig folyt, bámulnom kell a mód felett, mely szerint e vitatkozásban ama rendszer védelmezői eljártak. Voltak, kik megyerendszerünkben nemzetünk geniusának következményét látják, s ebből következtetik annak változhatlanságát. Tudjuk, egy idő óta, főkép a történet- s állománytanból, különös becse kerekedett bizonyos szépen hangzó phrasisoknak, melyek jMephisto' hires tanácsa szerint, „denn eben wo euch die Begriffe fehlen, da steht das Wort am rechten Ort," nagyobb munkák s folyóiratokban, valahányszor más magyarázat hiány-