Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Vörösmarty Mihály

A gondolat, hogy az, kivel éltünk, s kit ha nem isi boldogan, legalább cselekedve láttunk, tevékenysége köréből kiragadtatott s üres helyet hagyott maga után, mely sokáig, mely talán soha betöltve nem lesz 5 érzete annak, mi gyengék azon kötelékek, melyeket életünkben szövénk, mi hasztalanok küzdelmeink, mi hiábavaló minden törekvés: e gondolatok fájdalommal töltik szivünket, s innen van, hogy az ó-kortól mostanig a legnagyobb költők s gondolkodók az emberi lét nyomorúságáról szólnak s mégis csaknem minden nép a gyász jeleivel állja körül ravataljait. De vannak esetek, midőn a halálnak eszméje más gondolatokat ébreszt, más érzelmeket költ. S ha az, kit végső nyughelyére kisérénk, a rövid pályát dicsőén futotta át; ha reá visszagondolva, nem a hézag, melyet maga után hagyott, hanem az jut eszünkbe, hogy egy előbb üresen állott helyet betöltött; hogy az eszmét, melyre korának szüksége volt, ő mondta ki, hogy a dicsőséget, mely után népe vágyódott, ő szerezte meg; hogy műveket alkotott, melyek e művek nyelvét szintúgy fen fogják tartani, mint Phidias művészete a követ, melyből isteni szobbrait alkotá: akkor a sír felett szivünk nem az emberi gyarlóság, hanem méltóságunk érzetével telik el,