Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Elnöki megnyitó beszédek

ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉDEK. 319 fáradt munkások, megfosztva legerősebb társaiktól, végre kimondják, hogy a terhet nem bírjak többé, hogy ifjabb erőkre van szükségök, mert az, a mit emeltek, újra visszasüllyed, az, a mit építettek, ismét romokba dől! S vajon szavunk elfog-e hangzani e hazában, melynek határtalan rónaságán nem hideg bérezek, de millió férfi sziv hangoztat vissza minden szót, mely a haza nevében mondatott. A csapások után, melyek ez évben a hont és társaságunkat érték, beszédein csak mély bánatunk tolmácsa lehetett; hadd mondjam el mielőtt azt befejezem, azon legbensőbb meggyőződésemet is: hogy veszteségeink bármi nagyok, bármi helyrepótolhatlanok, azok reánk, egyesekre nézve, a hazára nézve ki fognak pótoltatni. Önök által, fiatalabb honfitársaim, kiket magam körül látok, s kik felfogják kötelességüket, hiven s férfiasan teljesíttetni fog az a haza iránt, mely arra számot tart, s irántunk, kiknek élete arra vala szentelve, hogy utat törjenek, hogy az eszközöket előkészítsék, melylyel önök eredményhez juthassanak, s kik fáradozásaik jutalmául nem várnak, nem kívánnak egyebet, minthogy a gyenge fény, mely ne vöket talán környezi, ragyogóbb csillagok által minél előbb homálylyal borittassék; mert önérzettel, de önámitás nélkül mondjuk el: leraktuk az alapokat, de az épület még hátra van, s önöké, a jövő nemzedékeké a feladat, hogy azt magasra emeljék!