Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Elnöki megnyitó beszédek

316 ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉDEK. mert minden szó kedélyének mélyéből eredt, mert minden gondolat csak szivének meggyőződését fejezte ki, s szónoklata magában egyesité mind azt, mi ellen­állhatlan hatást gyakorol mindenikünkre, magas esz­méket és nemes érzéseket: legkedvesebb szónokunk örökre elhallgatott. S még sajgott a seb, melyet Kazinczynak ha­lála szivünkön ejtett, midőn a társaságot, sőt bátran mondhatom a hazát, uj csapások érték. Körünk nestora, Fáy András szállt sirjába. Nagy kort érve el, s mégis idő előtt, mert hisz mi végső napjáig reménynyel tekinténk azon férfiura, ki honfi­társainak javára czélzó törekvéseiben soha ki nem fáiadott, s az aggkor rideg napjaiban is megtartá mind azt, mi őt egykor a nemzet kedveltjei közé emelte: ifjabb napjainak meleg érzelmeit, s a szerető kebelnek nyájas költészetét. És Madách, ki a rövid, de fényes irodalmi pá­lyán a reményeket, melyekkel az egész nemzet fellé­pését, — s a bánatot, melylyel halálának hirét fogadta, egy művével igazolá. S végre ő, kit nem nevezhetek megindulás nélkül, s kit nem szükséges megneveznem, mert tudjuk mindannyian, hogy multunk és jövőnkben egyaránt, szegényebbekké váltunk ez egy férfiú ha­lála által, ki munkáiban nemzetünk egykori nagy­ságát, életében azon erényeket mutatta fel az ifjú nemzedéknek, melyek minden nemzeti nagyságnak feltételei. Legjelesbjeink egymásután hullnak el. Még né­hány év, s a nemzedék, mely társulatunk megalakí­tásában részt vett, s azt tevékenysége által eddig fentartotta, el fog tűnni önök köréből.

Next

/
Thumbnails
Contents