Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Elnöki megnyitó beszédek

274 ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉDEK. gában, mely maradandó áldásként fog hangozni énekében, ezerén élvezték a költővel e boldog pillanatokat. — A várban s kunyhóknak szalmafedelei alatt olvastattak regéi s ezernyi kebel dobogott fel hazája el ókorának emlékénél, melynek a költő hű képét vezeté elébe. — S miért lőn ismert Kisfaludy neve oly hamar a két országban? honnan van, hogy a székely havasoktól Dévén várfokáig, merre csak magyar él s nyelvünk értetik, a költőnek neve egyenlő tiszteletben áll? Miért nincs közöttünk e teremben senki, kinek, midőn e nevet kimondom, egy pár sor nem jutna eszébe, melyet Kisfaludy irt? — az ok: mert Kisfaludy nem irt egy sort, melynek minden szava ne volna magyar; mert művei között vannak dicsők s gyengébbek, fenségesek s kevésbbé sikerültek talán, de olyan, mely ne e hazának földjéből termett volna, mely minden gondolatban és érzelmében ne volna honi, — nem található közöttök. S ez az, mi Kisfaludyt kortársainak kedveltjévé tevé, mi szavainak annyi hatást szerze, mi nevét megörökité e hazában. De miért szóljak hosszasan azon érdemekről, melyeket mindenki ösmér; minek magasztaljam azt, kinek nevét a Himfy lantja már átadta a jövő kornak: csak egy kivánatot legyen még szabad kimondanom, egy kivánatot, mely Kisfaludy Sándor névnapjának előestéjén bizonyára valamennyünknek szivét eltölti, s melyet annyi rokon érzetüeknek nevében kimondani oly édes kötelességem. Tartsa meg isten sokáig nagy költőjét nemzetünknek, küldje le áldását ősz fejére, hogy azon életnek, melyet a hazának szentele, szép s tiszta legyen alkonya is; tartsa fenn őt, hogy e nemzet kifejlődésének tanuja, még sokáig lássa, miként a fáradság,