Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Gróf Dessewffy Emil

248 GRÓF DESSE'WFFY EMIL. Nagy tehetségekkel, melyeket a leggondosabb nevelés és saját szorgalma kifejtett, családjának állása s atyjának érdemei megnyitottak volna előtte minden pályát, és saját hajlamai a közélet mezejére csábiták őt, melyhez akkor minden való és képzelt tehetség hivatva érzé magát. De ha a jogról nem mondott volna le semmiért, hogy ő is a közjónak él, meggyőződése szerint, a haza jövője nem attól függ, hogy a közélet mezején sokan tündököljenek, hanem attól, hogy szűkebb körében mindenki híven teljesitse kötelességeit; s ő azt követé, midőn azon életkorban, mikor a dicsőség mindenikünkre még csáberővel bir, hogy érdemeiben megőszült atyjának vállairól a gondoknak terhét levegye, tehetségeit egészen ősi birtokainak kezelésére szentelve — 1843-ig csaknem kizárólag a gazdasággal foglalkozott. Áldozat vala ez, melyet csak szeretetének hozott, de melytől magát még azoknak kérése által sem tartóztatta vissza, kiknek érdekéért fényesebb kilátásait feláldozá, azon szívóssággal ragaszkodva feltételéhez, mely ifjú korában, mint később, jellemének egyik fővonását képezé. Voltak sokan, kik elhatározását rosszalták. Jóakarói nem foghatták meg, hogy az, ki előtt atyja és idősb testvére, Aurél, fényes példaként álltak, tehetségeit látszólag csak családja érdekeinek szenteli; mások a közügyek iránti közönyösségnek tartották azt, sőt lehettek pillanatok, melyekben ő maga a kört, melyet munkásságának választott, szűknek találva, nagyobb feladatok után vágyódott; de ha feltételének teljesítése néha nehezére esett, a boldogság, melyet családja körében élvezett, kipótolt minden egyebet, s a ki őt itt látta, az sajnálhatá, hogy