Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Kölcsey Ferencz

KÖLCSEY FERENCZ. 15 szükséges, épen nagy mesterek műveinél az, nehogy a csodáló ivadék utánozza azt, mi a legjobb munkában is hibás; hogy Kölcsey épen ezen nézettol vezettetve irá kritikáit s hogy általok a nemzeti irodalomnak nagy szolgálatot tett, nagyot s bizonyára a legnehezebbet: mert nemes szivének semmi inkább nem fájhatott mint hibákat mutatni fel ott, hol nagy tökélyeket ismert s tisztelt. — H°gy nem kajánság, hanem a legtisztább érzemények sugallák e kritikákat, azon az, ki Kölcseyt s e munkáit ismeri, bizonyára nem kételkedik, ha nem tudnók is, hogy az, ki a babért maga megérdemlé, azt másoktól nem szokta irigyelni. — Es ha a kritikus, ha Homér fordítója s a philosoph a haladó idó'vel más, talán jelesebb vagy legalább ujabb nevek eló'tt homályba szoríttatnék is, nem fog-e fenmaradni a költó'? Nem fognak-e a dalok, melyek korunkat lelkesítik, lelkesedést gerjeszteni a késó' unokáknál is és tiszteletet az iránt, ki oly lángolón tuda érezni s kinek az ég megadta a szó hatalmát, hogy kimondva korának érzeményeit, mig él, dísze legyen s emléke, ha meghalt? A nyelv, melyen ő irt, s mi szólunk, elavulhat, uj hatalmasabb dalnokok jöhetnek: de az érzemények, melyeket dalai kimondanak, nem avulhatnak el. Nem e föld hatalmasainak dicséretére alázta meg ö a reá bizott szent kobozt, dala nem hódolt kora hibáinak, nem hangoztatá a pillanat szenvedélyeit, hanem zengé azon szent szerelmet, mely mig emberek lesznek a jó s nemesnek magvaként keblökben élni fog; zengé a hazát és szabadságot, melynek szeretete tiszta keblében lángolni meg nem szűnt, s mig emberek nyelvünket érteni fogják, s e drága földön magyarok laknak, a szerelem s haza dalnoka viszhangra fog találni határai között.