Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Szalay László

230 SZALAY LÁSZLÓ. ily szabatosan formulázva nem állíttattak volna fel, ha Szalay a nemzetet ezen elvek elfogadására elő nem készíti, ha megyei szerkezetünk s az egész kormányrendszer hiányait felfedezve, évekig tartó törekvéseivel nem győzi meg arról, hogy az újabb kor alkotmányos és socialis haladásaiban részt csak úgy vehetünk, ha azoknak föltételeit fogadjuk el. Kevesen voltak, kik a zajban, melylyel a nemzet új állását elfoglalta, a szerény tudósról megemlékeztek; az élczekkel s gyanúsításokkal, melyekkel a doctrinarius előbb illettetett, elhangzott neve is, és a tömeg tapsai között az ő elveinek mások ülték diadalát; de azt, hogy az 1848-diki törvényeknek, melyekhez a nemzet, mint új aranybullájához ragaszkodik, ő vetette meg alapjait; hogy a haza e nagy vívmányánál minden egyesek között neki köszön legtöbbet: ezen öntudatot tőle nem veheté el senki, és ő keserűség nélkül engedé át másoknak a babért, megelégedve az eredménynyel, mely, mint akkor hittük, a hazának egy szebb jövőt biztosit. És ha Szalay első pillanatban megdöbbent is midőn azt, mit előbb hosszú törekvéseknek biztos, de nehezen szerzendő jutalmának gondolt, oly egyszerre, csaknem küzdelem nélkül elérve látá: miért kétkedett volna a nagy átalakulás üdvös eredményein? A sérelmek hosszú sora, mely nemzedékről nemzedékre szállva, arra kény szeritett, hogy egész tevékenységünket a múltnak orvoslására fordítsuk, nem volt-e végre befejezve? A nemzet önállása, melyért századokig küzdött s tanácskozott, nem volt-e végre biztosítva? S ha jelen helyzetünkben még sok vala, mi a hazafiak vágyait nem elégitheté ki: nem volt-e most a haza sorsa saját kezünkbe adva? azoknak kezébe, kik azt szereték s érte minden áldozatra