Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Szalay László

228 SZALAY LÁSZLÓ. Szalay tudta, hogy dicsőséget csak a jövő adhat, s nem vágyódott a hir után, melylyel a jelen kegyenczeit dicsőíti. De ki viselheti el türelemmel a pöffeszkedést, melylyel a középszerűség — mert a járt úton maradva nem téved — saját csalhatatlanságát hirdeti? Ki láthatja harag nélkül a tömeget, mely hazafiságával keresetet űzve a nép körül tolong, s udvaronczok módjára a nép minden gyöngeségeinek hizeleg? S ha becsületes ember, ki a szabadságnak lobogóját követte mindig, mert nem viseli a szabadelvűsig bérruháját, s a hazafiságot szivében hordozza s nem ajkain, — pillanatokra elkeseredik, midó'n gyanusit\ a s melló'zve látja magát, mert hazájának javát a nép pillanatnyi kegyénél többre becsüli; s ha Szalay, midőn legtisztább szándékai félremagyaráztalak, midőn sokan, kiket ő barátainak tartott, tőle visszavonultak , sokan tevékenységét a hazára nézve károsnak hirdeték, néha kétkedni kezdett, — nem elveinek helyességén, de azon — nem lett volna-e jobb, ha a politikai pályától egészen távol tartja magát: vajon bámulhatjuk-e ezt? A férfiasság nem abban áll, hogy a fájdalmat ne érezzük, hanem abban, hogy keserűségét ismerve, nyugodtan viseljük el; s nem az érdemli a polgári koszorút, ki a közvélemény iránt közönyös, hanem ki polgártársainak szeretetét a legfőbb kincsnek tartva, azt, ha kell, a hazának áldozatul hozza. Es ezen érdemet senki Szalay tói meg nem tagadhatja. Mint a hajó, mely a szélben meghajló árboczokkal s ingadozva a habok között változatlanul folytatja útját, — ilyen vala ő, érezve minden csapást, s megindulva, de biztosan folytatva irányát az ellenséges elem között, azon következetességgel, melyet a légerő-