Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Kölcsey Ferencz

12 KÖLCSEY FEllENCZ. elkülönözve barátaitól, minden tudományos segélyektől, csak önkeblében hordva költői világát, nem viselte-e panasz nélkül a nehéz nyűgöt, melylyel a házi gond mindig növekedő súlylyal terhelé fejét? S nem azon vele született szeretet, azon nemes indulat, mely őt áldozni készté, volt-e az, mi által ennyi teher neki könnyűnek látszott, sőt mi által legforróbb vágyairól lemondva mégis örömöket talált? — Örömöket, ha testvérének fiára nézett, kit magához vett, és a gyermek játékainál ön boldogabb kora jutott eszébe és az, hogy saját áldozatjai által nevendékét talán megőrizheti azon fájdalmaktól, melyeken maga keresztül ment; örömöket, ha körültekintve egy kört látott, melynek lelke ő volt, melyet ő éltetett, ő emelt, ő boldogított, s magába szállva érezé, hogy az emberi sziv soha közelebb nem áll Istenhez, mint mikor áldozik. De épen az, hogy ezen örömöket ismeré, hogy férfi keble megtartá az érzemények ifjúságát: nem ez-e legszebb dicsérete életének? — Az erény gyönyöreit csak tiszta kebelnek nyújtja az istenség, s nem éldelt családi boldogságot senki, a ki nem érdemelte. S ti, kik egykor barátai valátok, ti ifjak, kiket vendéges házában elfogadott, hogy példáját látva, s tanácsaitól oktatva honotokat lángolón szeretni, s neki hasznosan szolgálni tanuljatok; ti mind, kik őt ismertétek, kiknek hozzá csak közeliteni lehetett, szóljatok : nem volt-e hív, nem volt-e nyájas, nem volt-e szerető mindig irántatok — megértve minden fájdalmat, osztozva minden örömben, segitve, tanácsolva, vigasztalva mindenütt, mintha csak nektek élne s körötökön túl nem volna semmi teendője? — Szóljatok! Vagy ha már legnagyobb fájdalmainktól a szavakat megtagadta a végezet, legyen a hallgató bánat, melyet kebleinkben viselünk, legyen magas em-