Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Reguly Antal

196 REGÜLY ANTAL. fosztva látá magát, mi neki vigasztalásul szolgálhatott volna. Egy életerős nemzetnek gyermeke, mely öntudattal tekintve zivataros, de dicső múltjára, újjászületéséért küzd: igy indult útjára, bizva erejében, készen minden áldozatra, nem kétkedve sikeren, hová lett mindez néhány év alatt? Vannak fájdalmak, melyeket néha túlélünk, de melyekből kiépülnünk nem lehet, s habár a kétségbeesés , melylyel a hazának állapota szivét az első időben tölté, később más érzéseknek ada helyet: ereje meg volt törve. Visszatekintve nemzetünk zivataros múltjára, s látva a módot, a mint ez újabb veszteségeit tűri, nem kétkedett a jövőn. Százszor elmondta, hogy bármi nagy csapások érték hazánkat arra, hogy bajain segitsünk s szebb jövőjét előkészitsük, nem szükséges egyéb, mint hogy azt szenvedései között kettőzött hévvel szeressük, s kétszeres hivséggel teljesítsük iránta való kötelességeinket: de midőn ezen meggyőződéstől lelkesedve újra munkához fogott, s elővéve jegyzeteit s irományait, a nagy művet, melynek életét szentelte, be akará fejezni, újra meggyőződött tehetetlenségéről. Minél inkább tisztába vala föladata iránt, annál kevésbbé érezé magát képesnek annak bevégzésére s ha új tevékenységre serkenté őt a gondolat, hogy azon kérdések megfejtésére, melyeknek életét szentelé, senki oly gazdag anyagot gyűjteni többé nem fog, s hogy a mit ő gyűjtött, csak ő maga dolgozhatja fel tökéletesen, maga az anyagnak és eszközöknek bősége haladásának csak egy új akadálya' volt. Nem határozhatá el magát, hogy a nagy tudományos műnek, melyet tervezett, csak egyes töredé-