Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Reguly Antal

BEGULT ANTAL. 179 melyre reményeit alapitá, eltűnt s magán úton azon hirt vevé, hogy a királyi segély, melynek kieszközlésére nádor o fensége közbenjárását felajánlá, 300 váltó forintban fog állani, ő végre kétségbeesve lemondott a hasztalan küzdelemről s elhatárzá, hogy hazájába visszatér. Ki egy magas czélt tűzve ki magának évekig csak ennek élt, ki minden törekvéseit ennek elérésére irányozá, minden reményeit abba helyezte, minden örömét abban találta, ki e czélnak mindent feláldozott s végre azon meggyőződéshez jut, hogy törekvései haszontalanok, nem mivel e czél elérhetetlen, vagy nem méltó fáradozásaira, hanem mert a haza, melynek dicsőségeért ő, az egyes feláldozá magát, nem tud lelkesedni saját nagysága iránt s tőle segédkezét elvonja, — csak ki hasonló helyzeten keresztül ment, az foghatja fel a kínokat, melyek között Reguly végre e határozathoz jutott. Boritsunk fátyolt e szenvedésekre. 0 maga, bár mennyire nyilt s közlékeny, soha nem szólt ezekről, s csak egyes levelek tárták fel azon napok emlékét, melyek alatt erős lelke leroskadott volna, ha a csüggedőt azon részvét s barátság nem tartja fel, melyet távol hónától, ez idegen ország egyes nemes férfiainál talált, s én roszul teljesiteném feladásomat, ha midőn kedves társunk emlékét körünkben felidézem, ezekről megfeledkezném. Nincs szebb s emelőbb érzés, mint azon közösségnek öntudata, melyben azok, kik a küzdő s tolakodó tömegből kiemelkedve, életöket a tudománynak szentelik, egymással állanak, s e közösség, mely a tudomány férfiait az egész világon egy dicső társasággá ftízi egybe, soha és sehol nem bizonyult be 12*