Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Kölcsey Ferencz

KÖLCSEY FERENCZ. 9 őt; nem azon szívtelen mesterség, mely a világtól visszavonulva színlelt fájdalmakat s nem érzett gyönyört énekel, s egy perczig csodálva eltűnik mint a meteor, fényesen, de haszontalanul futva át a pályán, melyen soha meleget nem terjeszte: de költővé tevé őt a szent szeretet, mely a gyermeki lelket eltölté, azon lelkesülés, mely keblét nagy tettek emiékinél áthatotta; a költészet, mely a szívből eredve a szívhez szól; a rejtélyes erő, mely a gyermeki kebelben támad, bizonytalanul, dalra vagy nagy tettekre fogja-e ragadni az ifjút; a tűz, mely a keblet sokáig kínokkal tölti, mig végre kitör s .a meggyújtott szövétnekként magának fényt, látkörének világot ád, ezen költészet élt, forrott, lángolt már a gyermekben is, — s ha a tizenegy éves tanuló társaival zajos játék helyett Debreczen véghetlen határain nagy Athenaet képzele magának s Hellas hőseinek gyermeki kezével a város homokhalmai között emlékeket emelt: az, mi e foglalatosságokat oly kedvesekké tevé, azon költői lélek vala, mely miután a gyermekemelte emlékek rég eltűntek, az ifjút nem hagyá megfeledkezni a gyermek szent lelkesűléséről, — s mely később is egész életének nemes irányát meghatározá. A gyermek Kölcsey nem hasztalan gyönyörködött a régiek emlékein. Elméje nagyobb, kedélye mélyebb vala, minthogy a classicusokban csak philologiai szépségeket keressen és Tacitusnak fenséges gyűlölésében csak a stil erejét s a római respublica történeteiben csak Livius nevelt simaságát érezze. 0 sejté, hogy a' történet több lehet puszta terméketlen tudománynál; sejté, hogy nagy polgári erények nem csak az Olympus árnyéka alatt, nem csak ott, hol a ióniai tenger mossa a köves partokat, vagy