Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 24. szám - Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetről szóló törvénytervezet. [3. r.]

24. SZÁM. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 97 az állam számára egy nagy behajtási terhet vállalt magára, hogy ha mulasztás történt, a háromszorosát vagy nem tudom hányszorosát fizesse meg. Ez igazságtalanság, ez nem áll arányban a többi illetékek körüli mulasztások következményeivel. (Folyt, köv.) Magyar Jogászegylet. A Magyar Jogászegylet hiteljogi szakosztályában Beitzer Béla budapesti ügyvéd tartott előadást a részvénytársaság igazgatósági tagjainak felelősségéről. Az előadás gondolatmenetét itt adjuk : Az igazgatósági felelősség problémájának megoldásánál kétségtelenül abból kell kiindulnunk, hogy a törvény az igazgatóság és tagjai részére minő kötelezettségeket ír elő. Ámde egymagában e kötelezettségek megállapításából az igazgatóságnak a Kt. 189. §-ában szabályozott ú. n. magánjogi felelősségére a helyes megoldást még nem vezethetjük le. Kötelezettség és felelősség a jognak sok területén nem korrelát fogalmak ós a kötelezettségek megszegéséből nem mindig származik egyenlő hatályú jogi felelősség. Különösen áll ez a rósz vényjog területén. Az igazgatóságnak vannak olyan kötelezettségei, amelyeket az igazgatóság az államhatalommal szemben tartozik teljesíteni ós megszegésükért a törvényben megállapított büntetés jár. Ezenfelül más konzekvenciája nincsen. Ezek az ú. n. közjogi kötelezettségek, mint pl. a közgyűlések évenkénti megtartása, a mérlegnek és zárszámadásoknak elkészítése stb. Ezek a kötelezettségek át nem ruházhatók. A felelősség másik csoportja az, amellyel az igazgatóság az ő felettes hatóságának, tehát magának a társaságnak, illetőleg a társaság főszervónek, a közgyűlésnek tartozik. Ezen kötelezettségek megszegése is szankciókkal jár, amely szankciók az elmozdításon kívül anyagi felelőssógrevonásban állhatnak. Bennünket azonban ezúttal csak az a felelősség érdekel, amellyel az igazgatóság, illetőleg ennek tagjai harmadik személyekkel szemben tartoznak. Ez a felelősség nem tapad magához az igazgatósági minőséghez, hanem ennek még további előfeltételei is vannak, éspedig az igazgatósági tagnak vétkessége, a harmadik személyt ért károsodás és a kettő közti okozati összefüggés. Bármily precizitással írjuk is körül a vonatkozó törvényszabályokat, azok nem lehetnek kimerítőek és a bírói gyakorlat számára mindenképpen tág teret hagynak nyitva. Ez következik a matéria természetéből, amely materiának megrnarkolására a jogi eszközök nem elég érzékenyek. Akárhogyan szövegezzük is az igazgatóságnak a társasági ügyvitelre vonatkozó legfőbb kötelességót, a legideálisabb tör vény szerkesztés mellett is elkerülhetetlen lesz bizonyos tényállások hiányossága, amelyek a szabályozás körébe tartoznak. Az ügyvitel mindenkor belső organizáció feladata lesz. Egységesen megállapítani ennek az organizációnak szabályait egyáltalában nem lehet, mert egészen más munkamegosztás fog,érvényesülni kis-, közép- és nagyvállalatoknál és ismét más, a vállalatok tárgya szerint, pénzintézeteknél, biztosítótársaságoknál, ipari és kereskedelmi vállalatoknál. Hogy mikor lehet tehát megállapítani azt, hogy az igazgatóság, vagy annak tagjai az ügyintézésre vonatkozó törvényes kötelezettségnek nem tettek eleget, elsősorban ezen tónyállásbeli előfeltételek vizsgálatától függ. De azért sem oldható meg ez a kérdés mégoly precíz törvény szerkesztési módszerrel, mert az igazgatóságnak az ügyintézésnél követendő magatartását nem lehet konkrétebben megjelölni, mint a rendes kereskedői gondosság általános körülírásával. Ez pedig mindenkor keretszabály marad, amely nek tartalmát az egyes eset és a szereplő személyek körülményeihez képest igazságosan csakis a bíró döntheti el. Bizonyos fokú jogbizonytalanság tehát a problémával szükségképpen vele jár. Ezt csak egy módon lehetne kiküszöbölni, ha kimondanók azt, hogy magából az igazgatósági tagsági minőségből eo ipso következik a magánjogi felelősség, arra való tokintet nélkül, vájjon terheli-e az igazgatóságot, vagy annak egyes tagjait vétkesség vagy sem, s hogy ez a magatartásuk okozati összefüggésben áll-e a harmadik személyt ért károsodással, vagy sem. Más szóval, ha e felelősséget, mint tárgyi ós kollektív felelősséget iktatnánk törvénybe. Elvégre elképzelhető ilyen megoldás is, csakhogy ez ellenkeznék a legalapvetőbb jogtételekkel és ellenkeznék a gazdasági élet észszerűségével i?: Ilyen megoldás mellett nem akadhatna komoly ós józan ember, aki igazgatósági tagságot vállalhatna, mert neki nemcsak saját tónyeiórt, hanem mások tónyeiért is helyt kell állnia, a nélkül, hogy őt vagy az igazgatóság többi tagját bármiféle mulasztás terhelné. Érdekes felemlíteni azt a törekvést, amely a hitlerista német jogirodalom egyik legújabb munkájában (Zahn : «Wirtschaftführertum und Vertragsetik im deutschen Aktienrechte») e kórdós jobb szabályozásával jelentkezik. A mű által javasolt reform három eszközzel véli a kitűzött célt megvalósíthatónak, éspedig : a vállalati vezetők lelki befolyásolása (psychologische Beeinflussung), rendi nevelés (stándische Er^iehung) ós a vezetőségnek a társaságtól, de elsősorban a közgyűléstől való teljes függetlenítése által. Az első két eszköz közelebbi vizsgálata más témakörbe tartozik. Ami azonban a vezetőségnek, tehát az igazgatóságnak a közgyűléstől, való teljes függetlonítését illeti, ez a gondolat homlokegyenest ellenkezik a nálunk lévő közfelfogással. A való helyzet szerint a közgyűlés nem szokott az igazgatóságnak ügyviteli instrukciókat adni, hanem az igazgatóság teljesen önállóan végzi az ügyvitelt. Málunk és általában a kontinentális részvényjogok területén inkább az a panasz, hogy az igazgatóság túlságosan függetlenül vezeti a vállalati ügyeket ós így a függetlenségnek a jelenleginél nagyobbmérvű kiépítése, nemcsak felesleges, de úgyszólván nem is lehetséges, s ezzel párhuzamosan a felelősség megszigorítása sem gyakorlati megoldás. Az amerikai rendszerre való hivatkozás nem találó, mert az ottani gazdasági viszonyok és elsősorban a vállalkozók tőkeereje nem mérhető össze a mieinkkel. Ott joggal tekintik a vállalat élén álló vezetőt a vállalat tulajdonosának, s ennek megfelelően logikusan vonhatnak le bizonyos konzekvenciákat. Nálunk a helyzet egészen más. Hiszen a legtöbb reformtörekvés éppen a kisrészvényesek jelenlegi védelmét nem tartja elegendőnek és ezt kívánja hatályosabbá tenni. Hogy azt miképp lehet összhangba hozni a fenti elgondolással, ezt valóban nagyon nehéz elképzelni. Az Országos Ügyvédi Gyámés Nyugdíjintézetről szóló törvénytervezet.* A járulékfizetés elmulasztásának következményei. 8. §. Az Intézet olyan tagjának a tagsági jogai, aki az évi járulókkal vagy annak egy részével az esedékességtől számított egy évig hátralékban marad, az egy évi idő lejártát követő naptól kezdve szünetelnek. A szünetelés addig tart, amíg vagy megfizeti tartozását vagy pedig ügyvédi minősége és ezzel intézeti tagsága akár a harmadik bekezdése szerint bekövetkező törléssel, akár más módon megszűnik. Az intézeti járulók a szünetelés idejére is jár. Ha a szünetelés alatt áll be olyan tény, amelynek alapján a tagnak egyébként ellátásra volna joga, ilyen igénye nem keletkezik. Ellonben, ha szünetelés ideje alatt az ügyvéd meghal, hátramaradottainak ellátási igényei fennmaradnak. Ha azonban a halál napjától számított három hónap alatt a hátralékos járulékot kamatával és e költségekkel együtt nem fizetik meg, az Intézet az ellátási összegekből a hátralékos járulókon felül az alapszabályokban megállapítandó kockázati díjat is levonja (25. §). A várakozási időbe (20. § 1. pont) a szünetelés ideje is beszámít. Ha a tag a szünetelés tartania alatt megfizeti a fizetés napjáig lejárt minden járuléktartozását a kamatokkal és a költségekkel együtt,, tagsági jogai felélednek, mintha folytonosságuk meg sem szakadt volna ; ha azonban tartozását a szünetelés alatt sem fizeti meg, egy évi szünetelés után az ügyvédi névjegyzékből törölni kell. A törlést kimondó határozatot a kamarának a szünetelés egy évi tartamának lejártát követő egy hónapon belül meg kell hoznia. A kamara határozata ellen a kir. Kúria ügyvédi tanácshoz fellebbezésnek van helye, s ezt a kamara nyolc nap alatt felterjeszteni köteles. A kir. Kúria ügyvédi tanácsa a fellebbezést soronkívül intézi el. A törlést kimondó határozatot jogerőre emelkedésétől számított 80 nap alatt foganatosítani kell. Ha a kamara e kötelességét megszegi vagy ha a törlést az előírt határidő alatt nem foganatosítja, a törlendő tag hátralékos járulékával egyenlő összegű bírságot köteles az Intézetnek fizetni, ez azonban nem érinti sem a törlési kötelezettség további fennállását, sem a mulasztásban vétkes tisztviselő elleni fegyelmi eljárást és nem zárja ki a kamarának a vétkes tisztviselő elleni visszkereseti követelését. A bírság érvényesítése a kamara ellen rendes bíróság elé tartozik. Ha az intézeti tag utólag, de még a törlési, kimondó határozat foganatosítása előtt * Az előbbi közi. lásd a 21. és 22. számban.