Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 5. szám - A Debreceni Ügyvédi Kamara fegyelmi bíráskodásának alapelvei. - Írta: Schwartz Artúr, választmányi tag - Néhány szó az ügyvédjelöltkérdésről. - Írta: Aczél Jenő, választmányi tag

20 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 5. SZÁM. nost, a temperamentumos retort és hazafias lírikust, aki — épp úgy, mint elődje, Szinay Gyula (ugyancsak debreceni ügyvéd) — a hajdúböszörményi kerület függetlenségi párti követeként költözött fel Budapestre. Debreceni ügyvéd volt Tüdős János függetlenségi országgyűlési képviselő, a debreceni kamarához tartozott továbbá a hajdúhadházi ügyvédből nemzetgyűlési képviselővé, majd közel 10 éven át debreceni és hajdúmegyei főispánná lett Hadházy Zsigmond és innen indult karrierjének útjára P. Ábrahám Dezső, a karcagi kerület volt országgyűlési képviselője, a szegedi ellenforradalmi kormány miniszterelnöke, a későbbi Huszár-kormány belügyi államtitkárja. Tíz éven át debreceni ügyvéd volt — négy évig a kamara ügyésze — Juhász Nagy Sándor volt igazságügyminiszter, aki most a debreceni református egyház főjegyzője, a magyar református egység gondolatának felvetője és lelkes munkálója. Csak rövid néhány hónapig, de mégis a magáénak tudta a debreceni ügyvédi kamara Gajzágó Lászlót, aki az ügyvédséget csakhamar a bírói tiszttel cserélte fel. Előbb a debreceni törvényszéknek, majd a konstantinápolyi cs. és kir. konzuli főtörvényszéknek volt a bírája, innen került az öszszeomlás után a magyar külügyminisztériumba, ahol mint államtitkár készült fel a párisi béketárgyalásra és itt, mint a magyar delegáció szakértő tagja harcolt a magyar igazságért. Már mint rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter a budapesti Pázmány Péter tudományegyetemnek Csehszlovákiával folytatott hatalmas perében ő volt a hágai nemzetközi döntőbíróság magyar bírája. A következő név a magyar nemzeti tragédia előrevetülése. Hivatása gyakorlása közben döntötte korai sírjába Csatth Sándor püspöki ügyészt az irtózatos pokolgépmerénylet, amelyet Cattarau és Kirilow, egy oláh és egy orosz szörnyeteg követett el 1914. február 23-án a hajdúdorogi görögkatolikus magyar püspökség ellen. Sírjánál Körösi Kálmán, a kamara akkori titkára, jóslatszerű kinyilatkoztatást tett : «Ez a bomba nemcsak a mi lelkünket rázta meg, de megrendíti egész Európát, talán az egész világot)). Valóban, Csatth Sándor volt az első mártírja a világégésnek. A kamara dísztermének falán elhelyezett arcképét tölgykoszorúval fonta körül a kartársak kegyelete, örök emlékezetül a magyar nemzeti eszme debreceni vértanújának. Az ország ügyvédtársadalmában köztisztelet övezte Körösi Kálmánt, a kamara két ciklusán át volt elnökét, akinek lelkében vallásos tisztelet tárgyaként élt a magyar ügyvédség nemes hivatása. Az igazságügyi kormány megbízásából élete utolsó évében még elkészítette az új ügyvédi rendtartás tervezetét, mely munkájának alapgondolatai híven tükrözik vissza emelkedett lelkületét. A fiatalabb nemzedékhez tartozott Balaskó Arfád, aki a párisi egyetemen is doktorált és a közelmúlt hónapokban csukta be hajdúszoboszlói ügyvédi irodáját, hogy a kínai kormány meghívására elfoglalja katedráját a shanghai-i egyetemen, mint a nemzetközi jog professzora. A kamara jelenlegi tagjai között a legrégibb ügyvéd : Kemény Mór. Tudtunkkal ő az egyetlen élő ügyvéd, aki a kamarák szervezése idején már ügyvédi gyakorlatot folytatott és ma is aktív ügyvéd. A kamarák szervezéséről szóló törvény már a prakszisban találta, tehát ebben a hivatásban 60 évet meghaladó pályát futott meg. A lajstromba 1875. évi március hó 7-én vezették be, de irodáját már két évvel előbb nyitotta meg, mint köz- és váltóügyvéd. Közoklevele 1873. január 27-én, váltó-oklevele pedig 1873. február 17-én kelt Pesten. A hat évtizedet meghaladó idő alatt a jogtudó, a törvénytisztelő, a bizalomra méltó, az ügyvédi kar számára megbecsülést és tekintélyt szerző ügyvédnek mintaképe volt mindenkor és az ma is. A debreceni ügyvédi kar most készül iránta leróni elismerésének és tiszteletének adóját. A Debreceni Ügyvédi Kamara fegyelmi bíráskodásának alapelvei. írta : Schwartz Artúr, választmányi tag. Az ügyvédi hivatás éltető eleme és fundamentuma a bizalom. Ennek a bizalomnak az aláásását és megrendülését idézné elő, sőt a bizalom teljes megszűnését involválná, ha a jogkereső közönségben az a hit terjedne el és nyerne tápot, hogy az ügyvédi kar a tagjainak kisebb hibáival vagy gondatlanságaival szemben elnéző, nagyobb kötelességszegéseivel szemben pedig kíméletes. Nagyban emeli viszont a bizalmat, ha az ügyvédi közbonjárást igénybevevő felek azt látják, hogy a kamara a kar tagjai felett a fegyelmet annak teljességében gyakorolja, minden hibát és mulasztást megfelelő módon megfenyít. Indokolni talán felesleges is, hogy éppen a mai ügyvédellenes hangulat mellett mennyire szüksége van az ügyvédi karnak a bizalom teljességére. A szigorú megítélés elvével szemben ma hivatkozás történik a rossz gazdasági viszonyokra. Az ínség és a válság azonban mentségül, vagy enyhítő körülményül nem szolgálhat, mert egyfelől sok esetben az ügyvédi hibának a rossz gazdasági viszonyokhoz semmi köze sincs, másfelől pedig, ha volna, sem szabad szem elől téveszteni,« hogy minden társadalmi osztály egyaránt rossz gazdasági viszonyok között él és méltán megkívánhatja, hogy éppen ezekre a viszonyokra tekintettel az ügyei fokozottabb gonddal és lelkiismeretességgel végeztessenek el. Az ügyvédre ma fokozottabban hárul a felelősség és fokozottabban kötelessége gondolni arra, hogy felületes vagy lelkiismeretlen magatartása éppen a súlyos viszonyok miatt a felekre existenciális hatással lehet. Az általánosításra hajlamos közszellem miatt, és mert a hivatásunk, munkaterületén élő kontároknak és hasonló elemeknek nagy érdekük, hogy szítsák is ellenünk a közvéleményt : fokozottabban kell őrködnünk a hivatásunk becsülete, tisztessége ós tekintélye felett. Örömmel tapasztaljuk, hogy a teljesen elszegényedett ügyvédi karunk egyeteme csodálatos szívóssággal állja a harcot a létért való küzdelemben és magas erkölcsi öntudattal viseli sorsát. A lezárt utolsó statisztikai adatok szerint az 1932. évben megtartott fegyelmi főtárgyalásokon összesen 11 marasztaló ítéletet hozatott nyolc ügjrvéd ellen. A 11 marasztaló ítélet büntetési tételei így oszlottak meg: felfüggesztés mondatott ki négy esetben, pénzbírság szabatott ki négy esetben és feddés alkalmaztatott három esetben. A panaszok közül rendszerint az bizonyul teljesen alaptalannak, amely nem is a Kamaránál, hanem az Igazságügyminiszter úrnál terjesztetett elő főként szenvedélyes pereskedők részéről, és amely ügyekben sem a Kamara ügyésze, sem a kir. Ügyészség nem tartotta a vádat megemelhetőnek. Ha azt vizsgáljuk, hogy évek folyamán kik estek fegyelmibe, arra a jelenségre kell rámutatnunk, hogy rendszerint ugj^anazok a nevek szerepelnek. Ez a jelenség éppen az elől említett alapelvünk folyományaként azt az álláspontot érlelte meg a fegyelmi bíróságunkban, hogy fokozottabban veszszük súlyosbító körülménynek az előző fegyelmi büntetéseket, sőt el vagyunk szánva arra is, hogy az ellen az egy-két panaszlott ellen, akik ha az egyes esetek szerint nem is súlyosan, de évről-évre, sőt egy év folyamán is többször vétenek a Karral szemben joggal támasztható követelmények ellen, mint egyfelől a jogkereső közönségnek, másfelől az ügyvédi hivatásnak a veszedelmeit és mint közibünk nem való elemeket elmozdítással fogjuk sújtani, mert a Kar 1—2 %-a magatartásának az ódiumát nem viselheti az egész kar. Néhány szó az ügyvédjelöltkérdésről. írta: Aczél Jenő, választmányi tag. Egyetemünk jogi karának közismert szigorúsága és az elhelyezkedés egyre fokozódó nehézségeinek tudata évről-évre javítja az itt doktorálok felkészültségének a színvonalát. A diplomás jogászifjúságnak a köztisztviselői pályán való elhelyezkedését a racionalizálás itt is hosszú időkre úgyszólván lehetetlenné tette és más megoldás hiányában szinte kényszerülve vannak az ügyvédi pályára törekedni azok is, akik semmi kedvet és hivatottságot annak betöltésére magukban nem éreznek. Fokozott kötelességünk az ifjúságnak különösen azt a részét, amelyik sem kedvet, sem hivatottságot az ügyvédi pályára nem érez és nem tanúsít — objektív felvilágosítással eltéríteni ettől a pályától, mert annak nehézségei későbben még inkább szárnyukat szegi, és olyan sorsnak néznek eléje, mely mellett a- mindennapi kenyerük sincsen biztosítva, hiszen a mostani itteni létszámunk szerint 247 ügyvédnek nem lehet két-három éven belüli utánpótlás szükséglete 130 új ügyvéd. Amennyire mindent el kell követnünk, hogy az előbb-utóbb más hivatásra tendálok ne vegyék el a helyet azoktól, akik hivatásszeret ettél és lelkes helytállani tudással készülnek erre a pályára lépni, — annyira fokozottabb gonddal kell viszont