Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 35. szám - Az Ügyvédvilág emlékei. - Részlet Boda Ernő rádióelőadásából

35. SZÁM. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 141 Az Ügyvédvilág emlékei. (Rószlet Boda Ernő rádióelőadásából.) Az ügyvédség története szintoly régi, mint a nemzet története. A fejedelmek és az Árpádok korában a kialakuló állami élet mellett a bíróság állandó szervezete már alakulóban van. ősi okiratainkban sok helyütt találkozunk az ügyvédség nyomaival. A középkorban dívó adományrendszer az egyház és a világi feudális jog fejló'dése pedig jogtörténészeink szerint ügyvéd nélkül el sem képzelhető', mégis jogéletünk fejló'désével a perjog részletes szabályozásával csak Mátyás király korában, a nemzet ébredésének némi jeleivel együtt mutatkozik erőteljesebben. Ulászló alatt, már Werbőczy kimagasló alakja évszázadokra bevilágítja a jog ösvényeit. Egyik kiváló jogtörténészünk a pragmatica sanctio korabeli igazságügyi szervezetről írott monográfiájában felhozza az ügyvédi kar szervezetlen voltát. Volt ügyvédje az államnak és a kincstárnak, volt minden püspökségnek és uradalomnak, volt a vármegyének és minden törvényhatóságnak. Ezek kinevezett, vagy megválasztott és állandó fizetéssel ellátott ügyvédek voltak és az ügyvédi megbízásuk rendszerint egész életükre szólt. Fiskálisoknak hívták őket, mert a fiskust képviselték. Tekintélyük nagy volt, mert hatóságokat képviseltek. Hajdan az uradalmak is hatóságok voltak, mert bírósági és közigazgatási hatalmat gyakoroltak. Az Országos Ügyvédszövetség Ügyvéd-1 múzeuma birtokában van a XVIII. századból való eredeti úriszéki jegyzőkönyveknek, amelyekben foglalt feljegyzések szerint ezek ! a nemesi bíróságok ősi királyainktól nyert pallosjogukat gyakorolhatták, amely joggal azonban csak ritkán éltek. E nemesi bíróságok előtt szerepeltek a vármegyének olyan fiskálisai, akiknek egyike védte a jobbágyot urasága ellen, a másik az árvák ügyére vigyázott, a harmadik közvádló volt a büntetőügyekben vagy a vádlottak közvédője. Deák Ferenc fiatal korában Zala vármegye tiszti -fiskálisa volt és a vádlottak védelmével foglalkozott. Erről tanúskodnak a birtokunkban lévő, Deák Ferenc hites ügyvéd sajátkezűleg írt ós szignált észrevételei alperesi képviseletben, Pest, 1832. Ebben a Hétszemélyes Tábla ítéletét támadja meg. Eötvös Károly Veszprém vármegyének volt a fiskálisa. Maga a vádlott is állíthatott védelmére védőt, az ilyen védő neve advocatus volt, azaz «odahívott», segítségül hívott. Ez az ügyvédség mai általános neve. Mindezek régi, a Nagy Lajos korától napjainkig terjedő gyűjtemény anyagból eredeti nagy pecsétes meghatalmazásokból tűnnek ki, amelyek az Országos Ügyvódmúzeum birtokában varinak. Egy ilyen meghatalmazás, amelyet József nádor előtt állítottak ki, a következőképpen hangzik : József császári magyar ós csehországi l<ir. örökös herceg, Magyarország nádorispánja és főkapitánya, jászok ás kúnok grófja, a Hétszemélyes Tábla elnöke, hitelesíti azon meghatalmazást, melyben egy gróf Eszterházy «Vitézlő Láng Ignác, később az Országbírói értekezlet nagytekintélyű tagja, majd a Nemzeti Kaszinó elnöke, hites ügyvédet, megbízván hűségében, tapasztalt ügyességében és készségében, a végett, hogy gróf Eszterházyaknak, báró Haller örökösök elleni végrehajtási perükben egyességre léphessen, valóságos, törvényes kétségtelen meghatalmazottjának választotta*. 1844. Pozsony. Van hiteles adat arra, hogy a régi, kevésbbé demokratikus és karilag még szer- j vezetlen ügyvédség is az ügyfél érdekében teljes lélekkel a törvény és lelkiismerete parancsa szerint töltötte be perbeli állását, ami | annál figyelemre méltóbb, mert függésben ! tartva a nagy vagyon és a hatóság által, amely megbízója volt, mégis utat tört számos ügyvédben a hivatás ereje és nemes példát hagyott a ma élő ügyvédségre. Nem állami intézkedések, hanem a magyar ember természetében meglévő jó tulajdonságok neveltek egyeseket nagyra. Horváth István pozsonyi jogtanár «Bibliotheca iuris consultorum Hungariae» című 1786-ban kiadott művében, mint köztudomású tényt említi, hogy a magyar ügyvédek jogi tudásukkal nagy érdemeket szereztek maguknak. Egykorú mágnások, mint megbízóik állítása és elismerő levelei szerint tudásával és becsületességével különös fényt árasztott a karra Lehoczky Dániel ügyvéd, aki nagyúri képviselete mellett sem hanyagolja el a szegények ügyét, amire az alanti esetet hozza fel: «A nyomorult szegénységre eljutott Tisza Lászlót (gróf Tisza István ősét) úgy segítette a visszaperlendő falvak visszavételi, ú. n. revindicationalis pereiben, hogy Tisza László, aki poros csizmában gyalog jött fel Pestre, ügj^ének előbbrevitelére innen hat szürke lovon mehetett haza övéihez, ügyvédje úrrá téve őtet is, családját is». Az ügyvédség története voltaképpen a kliensek történetében tükröződik. Jellemző, hogy a múlt század 30-as éveiben az ügyvédség első szervezkedése, kari megmozdulása a köz szempontjából történt — az országgyűlési reformjavaslatok előkészítése érdekében. Ekkor viszi bele főként az ügyvédség a megbízója, a rendi földesúr gondolatkörébe azt a világnézetét, hogy az alkotmány sáncaiba be kell bocsátani a nép szélesebb rétegét és így alakítja ki az idők során a demokratikus klienst. Az ügy véd ezt a megyegyűléseken és a diétákon elhangzó beszédeivel teszi. Ennek az érdekében a robot és a dézsma megszüntetésén fáradozik. Karunk nagyjai vívják ki a népszabadságot és ugyancsak ügyvédek népszerűsítik e vívmányokat. Múzeumunk e korból számos népies nyomtatványt őriz. Ilyen Győrött 1848-ban kelt Radákovits tlózsef ügyvéd, írói nevén Vas Gereben tollából az «Öreg ABC a vénemberek számára» címmel, melynek néhány jellemző sora a következő: «Megígértem a múltkor, hogy egy örvendetes dologról fogok szólani, t. i. arról, hogy ezután a jobbágyok nem fognak robotba járni, dézsmát adni és füstpénzt fizetni, minthogy tehát nem akartam hazugságban maradni, vagy valakit bolonddá tartani, szavamnak ura leszek ós beszélek errö'l a kedves hírről, hiszen tudom én, hogy örömest hallgatja mindenki, mert magáról tudhatja akárki is, hogy még a cigányt is kedvesebben hallgatja az ember, ha a maga nótáját húzzák, még az éhes disznónak az is jólesik, ha álmában makkon van, hát még az okosabb állatnak, t. i. az embernek nem csiklandozza-e a fülét, ha valami jó hírt hallhat? No persze, hogy jólesik, azért csak hamarjában hozzá kezdek és hogy ne gondolja valaki, hogy ezen hírt amúgy csizmaszárból vagy az ujjamból szedtem, a törvénycikkelyt is ide írtam)). Itt következik nála az úrbér, a robot és a dézsma megszüntetéséről szóló törvénycikk ismertetése. Amennyire az ügyvédség kiformálta a nép politikai életének irányát, ugyanúgy megteremtette maga a nép a maga ügyvédjét, mert hiszen a nemzetnek politikai élete függött a királyoktól, a királyságot, a kereszténységet, a megyét és az ezzel kapcsolatos intézményeket a királyok hozták be. Az ügyvédséget ellenben tisztán a nép ereje teremtette meg. Az ügyvédség tehát mindenekfelett demokratikus intézmény. Természetes ez a .megállapítás 1848 után, azonban akkor, amidőn a magyar ügyvédi kar nem volt szabad, függött a kormánytól, kamarája, fegyelmi bíráskodása nem volt, figyelmet érdemel, hogy a hivatás ereje mennyire utat tört egyesekben és igazlelkű, bátor férfiakra talált. Az ügyvéd hivatásából folyik, hogy bátor, szókimondó ember legyen. A fél jogának védelme küzdelem, amelyben a jognak sokszor csak a bátorság biztosítja a győzelmet. Nemcsak a nagy állami, politikai ügyekben kell a bátorság, hanem a kisebb ügyekben is, az ügyvédnek helyt kell állani áramlatokkal szemben, amelyeket néha erőszak, hatalom, vagyon, összeköttetés mozgósít ellene. Nem egyszer volt eset az ügyvédség történetében, hogy az ügyvéd hivatása teljesítésében, ügyfele védelmében fejével játszott. Az Országos Ügyvédmúzeum birtokában vannak a halálos ítéletek egykorú kiadmányai, amelyeket a Hétszemélyes Tábla 1795-ben a Martinovits-perben szereplő Öz Pál. Laczkovits és társai ügyében hozott. A magyar ügyvéd az Üriszék előtt, a főurakból alakított Táblák előtt tapasztalhatta, hogy a rendi bíráskodás és az osztályuralom a jogfejlődésnek elnyomását eredményezi. Mint a jogeszme igaz harcosának éppen hivatásából folyólag fel kellett ismernie a jognak az emberrel való veleszületettségét, már a XVIII. század végén bontogatja ki a szabadságmozgalmakban később olyan nagy szerepét és fél évszázaddal később magához ragadta az elnyomott tömegek felszabadítására irányuló mozgalmat. Ezért a hatalom részéről megfélemlítés és töviskoszorújárt. A hatalom vérig üldözött áldozatai között a XVIII. század végén számos ügyvéd volt, akik valójában, mint az ember jogának elszánt harcosai nem a revoluciót, a forradalmat, hanem az evolúciót, a haladást szolgálják az akkori fejvesztő időben. A Martinovits-perben a hóhér bárdjáig ott vannak a nem hitvány bérért küzdő védőügyvédek klienseik, vádlott pályatársaik mellett. Megérdemlik, hogy a mai kor kegyelettel említse nevüket : Sáróy Szabó, Madách Sándor, Tóth Pápay Sámuel, Nagy Sándor és a hivatalból kirendelt paliperum advocatus, a szegények védője Spillenberg