Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 23. szám - Az ügyvédi kar túlzsúfoltságának ellenszereiről. Felszólalás a Magyar Jogászegylet és Budapesti Ügyvédúnió ankétjén

94 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 23. szÁivr. felejtették mindig azt, hogy az ügyvéd nem a saját érdekében, nem a saját követelésének behajtása érdekében jár el, hanem a rábízott érdekek képviseletében, és hogy sohasem azt. hibáztatták, aki rábízta az ügyvédre érdekeinek képviseletét, hanem azt az ügyvédet, aki ebben a munkakörben kötelességét teljesítette. Felvetődött az a gondolat, hogy az ügyvédek foglalkoztatási körének tágítása még milyen módon volna lehetséges. A magam részéről azoknál a jogszabályalkotásoknál, amelyek folyamatban vannak, vagy amelyek a jövőben jönni fognak, — különösen célzok itt a középfokú közigazgatási bíráskodásra — mindig erősen vigyázni fogok arra, hogy — nem az ügyvédek érdekében, hanem a köz érdekében az — ügyvédi képviselet kellő érvényesülést találjon. Egyszer már a pénzügyi bizottságban a tárca költségvetésének tárgyalásánál, ahol kérdést intéztek hozzám a községi jegyzői magánmunkálatokra vonatkozóan, nyilatkoztam ebben a kérdésben. Most csak egy tréfát említek meg, amelyet valakitől hallottam. Azt mondotta nekem az illető, hogy nem lesz jó a jegyzői magánmunkálatokat megszüntetni, mert ez az ügyvédi munkát nagyon csökkenteni fogja. Ez tréfa, amelyet úgy hallott az ember s amely megmaradt egy kicsit a fülében, de természetesen ezen elindulni nem szabad. Meg vagyok győződve arról, hogy Magyarország modern kialakulásánál a községi szervezet olyan módon fog kiépíttetni, hogy abban a jegyző olyan vezető szerepet nyer, amely számára összeférhetetlenné teszi a magánmunkálatokkal való foglalkozást, és ebben a szerepében olyan honorálást fog nyerni, amely szükségtelenné is teszi számára ezt. És akkor létrejöhet az ügyvédség terén egy egészséges megoszlás, mert az ügyvédség elhelyezkedése terén ma nincs egészséges megoszlás. Az ügyvédség tolul legjobban a nagyvárosokba és az ügyvédség igen gyakran elveszti a néppel való kapcsolatait. Az ügyvédi kar túlzsúfoltságának ellenszereiről. (Felszólalás a Magyar Jogászegylet és Budapesti Ügyvédúnió ankétjén.) Beck Salamon: Ami ebben a kór dósben elmondható, lényegileg már évtizedekkel ezelőtt elmondották. Amikor tehát e kérdés újra napirendre kerül, tulajdonképpen nem is az érvek erőssége a fontos, hanem inkább bizonyos értelemben a közfelfogás kitapogatása. Ebből a szempontból én igen örvendetesnek tartottam Oszwald ő excellenciájának elnöki megnyitójának azt a megállapítását, hogy mi is a főkérdés : a numerus clausus vagy szabad ügyvédség, végül utalt arra, hogy az ügyvédkérdés túlnőtt jelentőségében a kari kérdés jelentőségén általános gazdasági és társadalmi kérdéssé. Ha mi ezt megállapítjuk, akkor ennek következése van a társadalommal szemben, mert ha a társadalommal szemben hangoztatjuk azt, hogy az ügyvédség kérdése nem kari kérdés, akkor nyilvánvalóan appellációt intézünk a társadalomhoz, hogy ezzel a kérdéssel a saját érdekében foglalkozzék. De ugyanennek az álláspontnak következményei vannak az ügyvédségre vonatkozólag is, amire a főakordot a mult ülésen Eibáry tisztelt barátom ütötte meg, amikor mondotta, hogyha igaz, hogy az ügyvédség szervezetének alapvető kérdése nem egyedül ügyvódkérdés, akkor természetesen ennek folyományaképpen nem egyedül az ügyvédség állásfoglalása irányadó, hanem a közérdek. Ennek az állásfoglalásnak a jegyében hangsúlyozom, hogy én a numerus clausus^ nak elvi ellensége vagyok. Azt tartom, hogy csak egy automatikus szelekció tudja a legtehetségesebb ügyvédi kart a nagyközönség rendelkezésére bocsátani. Nem lehet nekünk ügyvédeknek arra az álláspontra helyezkednünk, amit az én kis fiam mondott négyesztendős korában, amikor becsukva szemeit odaszólt hozzám, hogy apuka most nem látjuk egymást. Azt hitte, hogy amikor ő nem lát engem, mert szemei előtt volt a keze, hogy akkor szabad szemmel én sem látom őt. Az ügyvédségnek nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a társadalommal szemben bizonyára kötelezettségei vannak és pusztán a maga valóságos vagy vélt kenyérérdekeit nem helyezheti szembe azzal a követelménnyel, amit a társadalom vele szemben joggal táplál, hogy mindig a legkiválóbb ügyvédi anyagot bocsásson a nagyközönség rendelkezésére. Az bizonyos, hogy akárhogyan csinálják meg a numerus clausust, az csak egy mechanikus szelekció lehet és semmiféle garancia nincsen arra, még ha az autonómia teljes tiszteletbentartásával egy tiszta ügyvédi közület eszközli is, hogy a legkiválóbb réteg kerüljön be. Néhány héttel ezelőtt Szladits ő méltósága mondotta, hogy dékáni működése alatt jött rá, hogy Szászy-Schwartz Gusztáv a római és a magánjogi szigorlaton éppen hogy keresztülment. A vizsgaeredmények nem jelenthetnek döntő szempontot. Gyakran az életben igazán kitűnően bevált ügyvédeknek vagy más pályán működő jogászoknak a vizsgaeredményei nem voltak jók. Nem lehet mindig észrevenni egy fiatalembernél, hogy micsoda jelenségek rejtőznek benne és ezért a numerus clausus akármiféle bizottsági kiválogatás alapján sem vezethet megnyugtató eredményre. Most rátérek a cím kérdésére : t. i. a túlzsúfoltság kérdésére. Vájjon van-e túlzsúfoltság? Ha azt vesszük, hogy van-e elegendő munkamennyiség, amivel az ügyvédet foglalkoztatni lehetne, akkor megkockáztatnám azt az állítást, hogy tulajdonképpen nincsen. Dolguk az ügyvédeknek ma is éppen elég volna. A hiba nem itt van, hanem abban, hogy azért a munkáért elegendő díjazást nem kapnak. A kommunizmus alatt beszélgetés közben egyre másra jöttek a kommunizmus elleni panaszok. Erre megszólalt egyik kollégánk : ne szidjátok a kommunizmust. Ez az én életideáljaimnak a felét megvalósította. Életideálom volt mindig semmi munka és sok jövedelem. Most a kommunizmus a felét megvalósította : a semmi munkát. Ilyen értelemben nekünk ma talán panaszkodni valónk nincsen. A legtöbb ügyvédnek dolga van, de nem fizetik meg. Ha ezen a vonalon tovább megyünk, akkor arra kell utalnom, hogy az ügyvédi pálya lateiner pálya s minden lateiner pályánál a jövedelem a másodlagosság törvénye alatt áll. Mit akarok ezzel érteni? Azt, hogy az ügyvédség csak egy bizonyos értelemben vett nemzeti jövedelmi többletből élhet, amit általában kitermelnek. Vagyis a fizikai produkció feleslegei engedtetnek át a lateiner pályákon levőknek. Ha maga a nemzeti jövedelem megcsappan, akkor a lateiner pályákon levőknek átengedett felesleg kell, hogy kisebb legyen. A baj tehát tulajdonképpen az, hogy a nemzeti jövedelem a foglalkozási ágakra való tekintet nélkül kisebb lett és ennek természetszerű következménye, hogy amint a produkcióban közvetlenül részes társadalmi pályák, úgy az ügyvéd is kénytelen elviselni ezt a jövedelem megcsappanást. Tehát ami panasz van, az igazán nem az ügyvédség lokális területére vonatkozó panasz, hanem csak összefügg azzal, hogy a termelés eredménye lecsökkent. A numerus clausus kérdésében Östör nagy súlyt fektetett arra, hogy a közhangulat bizonyos fokig a numerus clausus javára eltolódott. Vagy 30 esztendővel ezelőtt Pollák Illés szintén úgy állította be a kérdést, hogy ez a szív és agy küzdelme, ö úgy képzelte el a dolgot, hogy a szív a szabad ügyvédség felé húz, míg az agyvelő az. amely a numerus clausus keserű piruláját elnyéleti velünk. Én hajlandó vagyok a tételt megfordítani és azt mondanám, hogy a szív a gyomorral összefüggésben talán kívánhatj a a numerus clausust, ele az agy, amely gondolkodik, kétségtelenül kell, hogy az eredmény miatt ellene legyen. Östör a helyzetmegváltoztatás egyik példája gyanánt utalt az Országos Ügyvédszövetség konferenciájára, amelyen ő ugyancsak a numerus clausus mellett foglalt állást, míg én sokadmagammal a szabad ügyvédség mellett. Mikor a vita lezárult, akkor Varannai, mint a bizottság előadója azzal a meglepő ötlettel jött hozzánk, hogy az általa benyújtandó határozati javaslat egyszerűen csak konstatálni fogja azt, hogy mindkét álláspont körül voltak felszólalások és a határozati javaslat maga döntést nem dirimái. Östör ezt elfogadta és közösen kijelentettük, hogy a döntést nem akarjuk szavazástól függővé tenni, mely egy alkalmi többség kezébe tette volna le a döntést. Nem tettünk egyebet, minthogy mind a két álláspontot kifejezésre juttattuk. Ha valaki egy szép asszonnyal a szerelemről beszélget, akkor nem mondhatja azt másnap, hogy a szép asszonyt meghódította, amint ezt Östör tette, amikor azt mondotta, hogy az ügyvédséget meghódította a numerus clausus eszméjének. Még egyetlen rövid kitérést szeretnék