Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 18. szám - Az ügyvédi kar túlzsúfoltságának ellenszereiről - Az ügyvédi kar túlzsúfoltságának ellenszereiről. Felszólalások a Magyar Jogászegylet és Budapesti Ügyvédúnió ankétjén

74 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 18. SZÁMII. Oppler Emil: Az ügyvédség anyagi létének, erkölcsi integritásának és kellő képzettségének biztosítása ügyvédi, de egyúttal általános -igazságszolgáltatási és nemzeti érdek egyaránt. Úgy kell tehát e kérdést megoldani, hogy a közérdek és az ügyvédi érdek egyformán szem eló'tt tartassanak. Ügyvédi rendtartásunk az a keret volt, amelybe helyesen illeszkedhetett be 1874ben az akkori ügyvédség. Csekély változásokkal ma is ez a szervezet áll fenn. Pedig az ügyvédség képe teljesen megváltozott. A kereseti lehetőség csökkenésével fordított aranyban áll az óriási lét szám szaporodás s a tekintély megcsappanása. A rendtartás megalkotásakor az ügyvédség csak mint kizárólagos hivatás lebegett alkotói szeme előtt, akkor még senki sem gondolt álpatvaristaságra, az ügyvédkedésre, mint függvényes mellékfoglalkozásra, vagy mint nyugdíj pótló intézményre. Ha meg akarjuk tartani az ügyvédkedést magasrendű etikai és szellemi hivatásnak, — amely az ügyvédi kényszernek megfelel — ha helyre akarjuk ismét állítani a régi magyar ügyvédi tradíciókat és tekintélyt, akkor a beözönlést rögtön meg kell állítani és sürgős szükség van a rendtartás szervezeti reformjára, a jogászképzés, az ügyvédjelölt-nevelés és az ügyvédképzés kimélyítésére és megváltoztatására. Avagy tisztán a tévesen értelmezett politikai liberálizmus szemszögéből nézzük <zt a kérdést, ám ekkor ennek logikai konzekvenciáját is le kell vonnunk úgy, hogy teljesen szabad, román vagy amerikai ízű ügyvédi ipart kell teremtenünk, amely felszabadítandó a rendtartás minden morális összeférhetetlenségi béklyójától és teljesen a szabad verseny alapján áll. Nézetem szerint csak e két út között lehet és kell választani. Az ügyvédek nagyrésze abba a végzetes hibába esik, hogy fenn szeretné ugyan tartani az ügyvédség hivatásos tradícióit, a kamarai szervezetet, külsőleg és nyíltan a szigorú etikai és versenyszabályokat, e mellett azonban tévesen értelmezett politikai liberalizmusból a képzési és kvalifikacionális, valamint a hivatási versenyszabályok álszentes megkerülésével a morális és szellemi szempontból nem eléggé ellenőrzött egyéneket továbbra is korlátlan számban be akarja engedni az ügyvédi rendbe. Az ügyvédség úgy áll e két út között, mint Buridán szamara, nem tud vagy nem mer határozottan választani — és közben elpusztul. In camera sinceritatis mindenki elismeri, hogy az ügyvédség mai súlyos anyagi helyzetét és tekintélye leromlását — az általános gazdasági és politikai bajokon felül — három súlyos körülmény okozza : 1. a pálya túlzsúfoltsága, 2. a jogász-, jelölt- és ügyvédképzésnek a háború és forradalmak folyamán történt leromlása, 3. az 1921 : XXVII. tc. és az ügyvédi munkakör és munkaterület szisztematikus megnyirbálása. Mindezeket tetézi, hogy a kamarai szervezet teljesen elavult, mert sem nem autonómia, sem nem érdekképviselet. A létszám korlátozása ellen két érvet hoznak fel. Az első, hogy ez kegyetlenség a jövő generációval szemben. Nem áll. Már szerzett jogokat nem akarunk sérteni. Ám kevésbbé kegyetlen az, hogy ráengedünk a pályára mindenkit, aki csak akar, aki anyagilag ós szellemileg gyengeképességű, a kötelező tag- és nyugdíjfizetésnek nem tud ennek folytán eleget tenni, és azután, miután már éveket töltött az előkészületekkel, néhány éven át sanyargott e pályán és rontotta az erősebbeknek tekintélyét is, mégis törölni vagyunk kénytelenek törvényes parancs alapján? Nem helyesebb és humánusabb azt a számot, amelyet a pálya nem bír el, fel sem venni, mint később onnét kizárni?! Hát lehet állandósítani olyan viszonyokat, hogy pl. a múlt évben a budapesti Kamarában hat új tag bejegyzését követőleg három hónappal írásbelileg kérelmezte nemcsak tag- és nyugdíjjárulékának elengedését, hanem segély folyósítását? Amennyire helyeslem rokkant régi kollégák segélyezését, kérdem, megengedhető-e, hogy az ügyvédség, e bizalmon alapuló hivatás, így kezdessék meg? Tűrhető-e az a helyzet, hogy miként a lefolyt évben egyedül a budapesti Kamara területén 16 kollégánk anyagi okokból öngyilkossággal vetett véget életének? A másik érv : a magyar ügyvéd a közszabadságok védelmére hivatott és ezt csak a teljesen szabad és független ügyvédség tudja ellátni. Nos, a karnak a közbecsülést nem regényes nagy harcokban, a közszabadságok körül folytatott gyűlési szólamokban kell ki küzdenie, hanem azzal, hogy a mindennapi élet jogi összeütközéseit tiszta fegyverekkel, tudással és erős erkölcsi érzékkel harcolja végig. A perenkívüli ügyeket a klienshez híven,, előrelátóan, becsületesen, etikusan oldja meg. Az ügyvédség mai helyzete mellett, fő a bizalom megszerzése. Az ügyfél bizalmának visszahódítása. Átvitele a köztudatba annak a meggyőződésnek, hogy az ügyvédség, mint olyan, bizalomraméltó, az, hogy •valaki ügyvéd, már garanciája megbízhatóságának. Megbízhatóság, a tudás, a hűség, az erkölcs tekintetében. Az ügyvédi tekintély a bizalmon alapul. Ha néhány ügyvéd botlott, általánosítanak az egész karra. A bizalomra érdemes ezrek megszenvedik egy-két megtévelyedett botlását. Ne méltóztassék félreérteni. Én vagyok az első, aki azt mondja : le a kalappal a magyar ügyvédség előtt! Alig van hivatás, amelyet mostohább viszonyok között folytattak, mint ma a magyar ügyvédség űzi gyakorlatát. És mégis mily ritkák az eltévelyedések. Nincs foglalkozási ág, mely erkölcsi színvonalát az anyagi szükség dacára enynyire megőrizte volna! De siessünk, amíg nem késő, megóvni ezt a kart a teljes leromlástól, az összeomlástól, amely küszöbön áll, és amely az igazságszolgáltatás csődjéhez is vezetne. Ha hirdetjük a legszigorúbb összeférhetetlenséget, a legmagasabb erkölcsi szempontot követelő fegyelmi bíráskodást, úgy biztosítanunk kell ennek megfelelő gazdasági előfeltételeit is. Ez pedig csak a szám korlátozása mellett lehetséges. Ez veszélyeztetné az ügyvédség függetlenségét, szabadságát és tekintélyét a közhatóságokkal és a felekkel szemben? Bifurkáció, trifurkáció ezen nem segítenek. Ezektől sem a munkaterület nem nő, sem az ügy nem lesz több, sem az ügyvéd nem lesz kevesebb. Ez még a szervi összetételben sem hozna változást, csak mechanikai megosztás volna. Ha egy almát két vagy három részre vágok, attól az nem lesz több, sem jobb, legfeljebb hamarább rothad. A Csorna elnök úr által javasolt kisebb kuratív reformok, amelyek mindegyikét már 15 év óta követeljük, megvalósításuk esetén is csak keveset javítanának a helyzeten. Anyagi gondoktól lenyűgözött, küzködő, az elsődleges szükségletek biztonságát nélkülöző ügyvédség mindenkivel szemben sokkal szervilisebb és sokkal gerinctelenebb, mint az anyagilag biztosított, szellemileg és erkölcsileg jobban szelektált kisebbszámú ügyvédi rend, ha kamaránként egyedeinek maximális létszáma korlátozva is van! Az az ügyvéd, akit felvett és bejegyzett az autonóm Kamara, aki tehát — hacsak fegyelmileg el nem mozdíttatik — életfogytiglanra biztosította ügyvédi minőségét, miért volna kevésbbé szabad a közjogok védelmében, mint az a küzködő ügyvéd, akinek korlátlan számú ós kevésbbé szelektált vetélytársa van!? Igaza van egyik előttem szólónak; az oly kérdés, amely politikummá vált, nálunk nem kerülhet helyes megoldásra. Ez áll a korlátozott létszám kérdésére is. Politikummá tették, teljesen tévesen felállították azt a tételt, hogy aki híve : reakciós, aki ellenzi: liberális, s ezért sokan félnek a mellette való nyílt állásfoglalástól. Huszonhét év előtt résztvettem ügyvédgyűlésen, amely ezzel a kérdéssel foglalkozott. Akkor mint csak hét év óta ügyvéd, álszeméremből nem foglaltam állást a zártszám mellett, mert úgy éreztem, hogy nem illő, mikép ón, aki magam is csak hét éve kerültem a karba, mások előtt becsukjam az ajtót. Vagy, amint triviálisan mondani szokták: «a későbbjövők által hagyjam megfizetni a kapupénzt*). Ma, mint 34 év óta ügyvédkedőt, ily szempont nem feszélyez. Ügyvédi kenyerem 95 °j0-éX megettem. Az ón ügyvédi helyzetemen a korlátozott szám felállítása nem javít, csak jogászfiaim bejutását nehezíti meg. Ám, mint az ügyvédi közéletben szereplő ember, lelkiismereti kötelességemnek tartottam, hogy a beözönlés sürgős megállítása, a teljes kamarai autonómia kiépítése s a korlátozott szám behozatala mellett és érdekében mélységes meggyőződésből, szívem egész melegével felszólaljak. Saját érdekében egyetlen ügyvédnek sem szabad magát kivonnia az alól, hogy az OÜSz bírósági gépírószolgálatát támogassa. Sok bosszúságtól kíméli meg magát és az időtrabló újbóli, kézbesítésnek veszi elejét, ha az ügyvédi vótívet a telekkönyvi kézbesítésekhez is használja.