Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 36. szám - A Budapesti Ügyvédi Kamara

148 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 36. SZÁMtői megvásárolta s mert Silp Terézia a szerződés feltételeinek, amelynek létezését bizonyítani már úgy sem merték, eleget tett és így érdemes az ingatlanokra, ajánlják, hogy az OFB. neki juttassa. Erről a debreceni királyi járásbíróság Pk. 1.47,666/1930. számú iratai tanúskodhatnak. (Hadházy.) 8. A bagaméri segédjegyző végrendeletet készített Szilágyi László bagaméri lakosnak. A végrendeletben záradék nincs, vannak ellenben értelmes rendelkezések, így : haszonélvezeti jogot hagy arra a fiára, aki már tulajdonosa az ingatlannak ; az első felesége után maradt vagyonra, (az a gyermekeié) haszonélvezeti jogot hagy a második feleségének. (Hadházy kjö. 108/1938.) 9. A kunszentmártoni segódjegyző 1930. évi november 1-én Gulyás A. Albert kúnszentmártoni lakosnak végrendeletet készít, amelyen 2 tanú örökhagyó legközelebbi rokona. 10. Holló János nagycsécsei lakos hagyatéka ügyében az érdekeltek hat darab 1916. évben kelt olyan szerződést csatoltak, amelyet az ottani községi jegyző készített. Ezekben szerepelnek Amerikában levő eladók, akik a szerződést a világháború miatt természetesen soha alá nem írhatták, nem írhatták alá a vázlatrajzot sem. A szerződésekben ki nem töltött helyrajzi számok szerepelnek és a községi jegyző mégis megengedte, hogy az eladók a távollevő tulajdonosokra eső vételárrészletet is felvegyék. Ebből az ügyből perek tömege keletkezett. Mezőcsáti királyi járásbíróság Pk. 1036— 1933. szám iratai.) Szemle. De gustibus ... Egy jogi lap legutóbbi számában kritika jelent meg a budapesti Ügyvédi Kamara működéséről. Ez a kritika lesújtó. Megállapítja, hogy a Kamara semmit sem csinált. Nem hozta tető alá áz okirati kényszerről szóló törvényt, nem intézkedett erélyesen a zugírászat ellenében, nem teremtett munkaalkalmakat és még egy csomó nem és nem és nem. Valószínűnek tartom, hogy a szóbanforgó lapot kizárólag olyanok olvassák, akik Magyarország törvényalkotó szervezetével, kormányzati tényezőivel tisztában vannak, de ha mégis olyan embernek a kezébe kerülne, aki berendezkedésünket nem ismeri, ez kétségtelenül arra a meggyőződésre jutna, hogy az ügyvédi Eldorádó itt valósult meg. Hiszen itt az Ügyvédi Kamara mindent csinálhat, törvényt, rendeletet, munkaalkalmat. De nem csinálja érthetetlenül s ezért jogszerűen kapja a szemrehányásokat. Jogszerűen — itt meg kell állnunk. Hogy nem a Kamara hoz törvényeket, hogy nem a Kamara bocsát ki rendeleteket, ezt talán nem kell magyarázgatnom. Tehát a szemrehány 4s is csak annyiban lehetne indokolt, hogy közreműködőén, sürgetően, indíthányozóan nem lépett fel kellő eréllyel. Ha a kritikai megállapítást ügyvéd teszi, — ám álljon érte helyt — szükség esetén bizonyítsa, hogy igazat mondott. Ez esetben fellépése jogszerű, ha nem : jöhet a szánombánom. Hogy a Kamara mit tett tagjai érdekében, vagy mit mulasztott, vagy mit tett tagjai érdekének ellenére : ez olyan kérdés, amit illik, szabad és kell is tárgyalni, de — a Kamarának, illetve tagjainak egymás között. Ebbe a családi perpatvarba harmadik személynek beleszólni csak a fogadatlan prókátorkodás köpenye alatt lehet. Nem az érdemről beszélek itt. Hogy érdemben a lesújtó kritikának mennyi tárgyi alapja van, vagy van-e egyáltalán alapja, az most előttem merőben közömbös. A Kamara működése az ügyvéd legsajátosabb belügye. Ha tehát ügyvéd úgy találja, hogy kritizálnia kell, sőt úgy véli, hogy élesen kell kritizálni, még mindig az illem határán belül marad. Bírónak azonban ebbe a benső családi ügybe kritikai beleszólása nem lehet. A bíró nem vesz részt, mert nem vehet részt a Kamara életében, működését csak külső megnyilvánulásaiban láthatja, azt ellenőrizni nem képes, tisztára jó vagy kevésbbé jó helyről vett információkra, nem mondom éppen, hogy pletykákra van utalva. Ezen az alapon pedig ilyen lesujtóan marasztaló ítéletet még akkor sem lehet hozni, ha ez az ítélet alkalmas arra, hogy szerzőjének íráskészségét dokumentálja. Megtörtént Vörösmartyval is, hogy a fülében muzsikáló, összecsendülő néhány sor létrehozatta a Szép Ilonkát. Szerencsésebb fogantatás volt, mint a poétikai ballada meghatározásnak mindenáron szellemeskedően az ügyvédség helyzetére való alkalmazása, amely a szóbanforgó kirohanásnak eredője, oka és indoka volt. Tóth László. «Autóbuszjárat a pesti és budai bíróságok közt» cím alatt 33. számunkban közzétett indítványra a Bszkrt a következő választ adta : «Az Ügyvédi Közlöny tekintetes Szerkesztőségének, Budapest. Folyó évi szeptember hó 11-én kelt nb. levelére a következőkről értesítjük a t. Szerkesztőséget. A 6-os autóbuszviszonylat megindításával az ügyvédi kar egy már régebben felmerült kérésének kívánt a polgármester úr eleget tenni. A járat útvonalának a Fő-utcán, Lánchídon és a belső Lipótvároson át vissza a pesti bíróságokig való meghosszabbítását azonban ezidőszerint nem tartjuk indokoltnak. Azok részére ugyanis, akik akár a pesti, akár a budai bíróságoktól a II. ker. elöljárósághoz, a kereskedelemügyi minisztériumhoz, a főkapitányságra stb. akarnak utazni, a 6-os viszonylatnál nagyobb sűrűségben és egész napon át közlekedő 9, illetőleg 2 jelzésű autóbuszjáratok minden tekintetben kifogástalan és közvetlen összeköttetést biztosítanak, azoknak pedig, akik megszakítás nélkül utaznak a pesti bíróságtól a budai bíróságig, a rövidebb ideig tartó és a Margithídon át való közlekedés a megfelelőbb. A kért meghosszabbítás tarifális szempontból sem jelentene az utasok számára előnyt, mert a 9-es vonalon a Pálffy-téren kezdődő szakasz a Vörösmarty-térig terjed, míg a 2. vonal II. szakasza a Szemereutca és Alkotmány-utca sarkától a Krisztina-térig terjed. Minthogy tehát a 6-os jelzésű autóbuszviszonylatnak a kért meghosszabbítása az utazóközönség szempontjából a jelenlegi helyzetben semmiféle előnyt nem jelentene, vállalatunkra nézve pedig hátrányos lenne, a kérelem teljesítésére vonatkozóan nem áll módunkban a polgármester úrnak javaslatot tenni.» (A gyakorlat fogja megmutatni, nem volna-e helyesebb mégis a járat útvonalának lapunkban indítványozott meghosszabbítása. (Szerk.) Sajtószemle. Drucker György: A nemzetközi szervezetek. Most hagyta el a sajtót Drucker György, a «Külügyi Szemle» felelős szerkesztőjének a Magyar Külügyi Társaság kiadásában «A Nemzetközi Szervezetek, A nemzetközi organizáció kialakulása)} c. műve. A magyar nyelven egyedülálló munka a nálunk Magyarországon még meglehetősem ismeretlen nemzetközi vonatkozások (International Relations) tudománya keretében helyet foglaló világszervezeteket (nemzetközi úniók, ligák, szövetségek stb.) tárgyalja, melyeket a nemzetközi együttműködés és világbéke szolgálatában létesítettek az államok és társadalmak. A Nemzetek Szövetsége által elfogadott felosztás alapján szerző 14 csoportban ismerteti az összes, mintegy 600 nyilvántartott nemzetközi szervezetet (úniót, ligát, szövetséget stb.) francia elnevezésük, székhelyük, alapítási évük, a tagállamok száma, valamint annak feltüntetésével, hogy melyekben foglal helyet Magyarország is. Ugyanakkor osztályozza a nemzetközi szervezeteket a szerint is, hogy hivatalosak vagy társadalmi jellegűek-e és alá vannak-e rendelve a Nemzetek Szövetségének, vagy azon kívül állnak. Ezzel kapcsolatban kitért Drucker a különböző világszervezetek és a Nemzetek Szövetsége közti viszonyra, valamint arra a jelentős szerepre, amelyet a nemzetközi organizációk létesítésénél a kis államok, különösem Svájc, Belgium és Hollandia betöltöttek. Érdekes a különböző nemzetközi szervezetek székhelyéről készített statisztika is. A külsejében is tetszetős vaskos munka, mely a nemzetközi problémák és együttműködés iránt mind fokozottabban érdeklődő magyar intelligenciának és különösen azoknak, akik nemzeti csoportjaik útján valamelyik világszervezetben bentvannak, kétségtelen hasznos szolgálatokat kíván tenni, a Magyar Külügyi Társaságnál (Országháza, XI. kapu) és minden nagyobb könyvkereskedésben kapható. Ha nem akar az irattárban tolongni, vegye igénybe az iratbetekintési kérőlapokat! Felelős szerkesztő: Dr. Teller Miksa V., Szalay-u. 3. (Tel.: 20-8-98.) Felelős kiadó: Vállas Lajos. Franklin-Társulat nyomdája : Ábrái V.