Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)
1933 / 1. szám
2 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 1. SZÁM. azért nekünk, a választmánynak, a kormányzó testületnek mindig résen kell lenni, hogy ezzel a hangulattal szemben megóvjuk a kar becsületét, a kar régi nemes tradícióit. Ma kétségtelen, hogy mindenki, akinek beleszólása van az ügyvédség sorsának irányításában, úgy látja, meg van győződve arról és hiszi, hogy kell valaminek történnie, mert így, amint vannak az állapotok, nem maradhatnak. Csak az a kérdés, hogy mi történj ók, hogy mit lehet az ügyvédi karnak a mai viszonyok között adni, ami számbajöhet és a kart talpraállíthatja. Nehéz kérdés és nehézzé teszi az a körülmény, hogy a karban magában nem alakult még ki e tekintetben egy egységes vezérlő gondolat. Tisztelt Barátaim! Mi valamennyien a jövőben még jobban, még nagyobb körültekintéssel kell hogy mérlegeljük az összes viszonyokat ós körülményeket, nehogy ismét a Danaidák ajándékát kapjuk, ha be fog következni az, hogy a törvénykezés és közigazgatás terén reformokkal állunk szemben. A Danaidák ajándékából már elég volt. Ha vizsgálom a viszonyokat, akkor azt látom, hogy most tulajdonképpen két nagy kérdés van a homloktérben. A kartársaknak egy része, merem mondani a budapesti ügyvédi karnak nagyobb része, a szervezet kérdésében azon az állásponton van, hogy a régi szervezetet kell az ügyvédségnek fenntartani. Mi és azok, akik ezen a nézeten vannak, távoltartják magukat a numerus claususnak bármely formájától, mert tudjuk azt, hogy az a mai ügyvédségnek mai bajain abszolúte nem segíthet, de tudjuk azt is, hogy az ügyvédségnek függetlenségét, szabadságát erősen érinti és veszélyeztetheti és tudjuk azt is, hogy a numerus clausus felállításával egy olyan sorompót állítunk fel, amely lehetetlenné teszi a kar felfrissülését és félő, hogy ez a kar marazmusba fog süllyedni, teljesen el fog vénhedni. Márpedig az ügyvédi karnak mindig fiatalnak kell lennie, amely érzékkel bír a mindennapi élet exigenciái iránt. Mi, tisztelt barátaim, akik a mai szervezet alapján állunk, nem külső behatásoktól ós külső hatalmaktól várjuk a regenerációnak nagy művét. Mi az úgynevezett önsegély, a Selbsthilfe elvére támaszkodunk, hogy ezt a modern kifejezést használjam, mi azt akarjuk, hogy az egyetemi oktatást kell reformálni, kiváltképpen a jogi egyetemeken, megfelelő vizsgarendeket kell behozni, mi küzdeni akarunk az álügyvédjelölti bejegyzések ellen, felvesszük a küzdelmet a zugírászat ellen, mi akarjuk a közigazgatási alí óbíróságok létesítését, akarunk ügyvédi immunitást és ügyvédi összeférhetetlenséget ós a lehetőség szerint vissza akarjuk hódítani a tőlünk idők hosszú során át elkaparintott munkaterületeket. Tisztelt Barátaim! Velünk szemben áll egy másik irányzat, amely a numerus clausus! akarja mindazzal a kinövéssel, azzal a veszéllyel, amely ezzel jár, amire nagyon helyesen és nagyon ékesen mutatott rá a Ti szónokotok. A másik nagy kérdés, amely izgatja a kart Budapesten : a közgyűlés reformjának a kérdése. Azzal tisztában vagyunk mindnyáj anj már évtizedek óta, hogy egy 3200 tagból álló testület nem tarthat egy olyan közgyűlést, amelyen joga van mind a 3200 embernek megjelenni. És eltekintve minden egyéb októl, csak a legfőbb indokra hivatkozhatom: azért nem lehet így a mai állapotot fenntartani, mert ez nemcsak hogy nem alkalmas, de lehetetlenné teszi a kar valódi akaratának kijegecesedését és érvényesülését. Márpedig, tisztelt uraim, egy autonómikus működés, egy autonómiára felépített továbbfejlődés csak akkor lehetséges, ha ismerjük önmagunkat — gnoti seauton. Ez áz első lépcső, amely a javulás felé vezet. Ezzel szemben vannak ismét a karnak olyan széles rétegei, akik azt tartják, hogy fenntartandó a mai szervezettségében a közgyűlés. És itten tetszetős jelszavakat vonultatnak fel a szabadságról, a szólásszabadságról, a gondolatszabadságról stb. Nem akarja ezt senki sem bántani, hanem azt akarjuk létesíteni, hogy a valódi akarat érvényesíthető legyen. Ilyen viszonyok között, tisztelt uraim, a választmánynak a jövőben sokkal, de sokkal nehezebb lesz a helyzete, a feladata, mint eddig volt. Nekünk nagyon jól kell felkészülnünk ezekre a harcokra, mert ezeket a harcokat simán, keztyűs kézzel megvívni nem leszünk képesek. Tisztelt Uraim! A mi választmányunknak mindig egy nagy erőssége volt, sőt állítom, a legnagyobb erőssége volt az, hogy a kari politikában, a kar vezetésében, kamarának, mint igazságügyi hatóság teendőinek elintézésében sohasem befolyásoltatta magát politikai áramlatok által. Ezt nem tettük a múltban, ezt nem szabad tennünk a jövőben sem, mert ha erre a térre lépünk, akkor el vagyunk veszve. Ki kell alakulni egy vezérlő, általános gondolatnak és ezt a vezérlő kialakult gondolatot testtel ós lélekkel keresztül kell erőszakolnunk. Az úgynevezett volonté generált kell csillagnak tekintenünk, amelynek útján haladunk. Ez lényegesen különbözik az úgynevezett volonté de tout-tól. Ami a munkaterületeket illeti, az én meggyőződésem, fájdalom, az, hogy csak lassan, lépésről-lépésre lehet itt-ott elhódítani valamit a kar javára. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy 1933 a bőség szarúját fogja megnyitni. Itt, ha még olyan kis eredményt tudunk is elérni, hacsak egy pár lépéssel is előrementünk, ez tórfoglalást, eredményt jelent, ez biztat, reményt ad és nem engedi a lelkeket elcsüggedni. Ha mi a kamarának a küszöbére jutunk, a Szemere- ós Szalay-utca sarkán, akkor ne legyünk országos politikusok, ne legyünk várospolitikusok, ne legyünk ügyvédpártoknak és frakcióknak a képviselői, hanem elégedjünk meg azzal a kitüntető bizalommal, amelyet egy 3200 tagból álló karnak a többsége ruházott reánk. Mi, mint ennek a bizalomnak a letéteményesei, ezzel a reánkruházott bizalommal és hatáskörrel dolgozzunk az ügyvédségért és az ügyvédeknek a jólétéért. Mi továbbra is fogunk küzdeni, harcolni és szenvedni, ós lelki szemeink előtt fogjuk tartani Mikszáthnak azt a mondását, amely egy örök igazságot tartalmaz, hogy tudniillik a nagy szegénység és a nagy szenvedés formálja a lelkeket és teszi képessé arra, hogy a lélek megértsen és magát megértethesse. A magyar ügyvédség lelke megérti a mai viszonyokat és akkomodálódott azokhoz. Mi egocentrikus törekvések után soha nem haladtunk és soha a jövőben sem fogjuk ezt tenni, de mert megértettük a jelent, beláttuk azt is, hogy úgy, amint ma áll, sokáig ós továbbra nem mehet, és azt hiszem, hogy a magyar ügyvédség lelkének sikerülni fog megértetni a mai dekadens társadalommal azt, hogy az országban csak akkor lehet boldogság, jogvédelemről csak akkor lehet beszélni, ha az ügyvédség visszahelyeztetik az ő régi nimbuszába, ha mindaz megtörténik, ami szükséges, hogy viruljon, fejlődjön, életképes legyen a magyar ügyvédi kar! A Kúria VI. Tanácsának gyakorlatából. Előre lefizetett ügyvédi munkadíj egy része, mely esetben követelhető vissza a megbízás indokolatlan visszavonása esetén. A felperes támadása azon alapszik, hogy — a gyakorlat szerint — az Ügyvédi Kendtartás 54. §-a értelmében létrejött előleges megegyezéssel meghatározott ügyvédi díj arányos leszállításának, esetleg a díjköltségjegyzék alapján való megállapításának van helye abban az esetben, ha az ügyvéd a vállalt munkát a megbízásnak bármely okból történt visszavonása miatt nem fejezte be. Ez a szabály azonban a felmerült csel ben nem alkalmazható. Egyfelől ugyanis az alperes a munka lényeges részét elvé- ; gezte. Másfelől pedig az alperes a védelem ellátásáért közös megegyezéssel kikötött és a 3 •/• alatti levél szerint a «vádtanácsi szakra vonatkozó» tiszteletdíj megfizetését előre kívánta és a felperes azt előre ki is fizette. Ebből kitűnik az, amit a felperes is felismerhetett, hogy az alperes csak úgy volt hajlandó az ügyben eljárni, ha a kikötött egész tiszteletdíjat megkapja. A felperes magatartásából pedig, amely szerint az egész díjat előre kifizette, a felperesnek az a szándéka ismerhető fel, hogy olyan összeget, mint amennyi ki volt kötve, mindenesetre fizet az alperesnek, hacsak az alperes valami hibát el nem követ vagy egyéb nyomós ok nem teszi szükségessé, hogy a felperes más védőt válasszon. Az alperes a felperes magatartását mindenesetre így érthette. Ilyen körülmények között az alperes a felvett tiszteletdíjjal úgy rendelkezhetett, hogy az végleg őt illeti, mert azt a felperes maga sem állítja, hogy az alperes valami hibát követett volna el, de elő sem adta, hogy a megbízást miért vonta meg. Ha tehát való is, högy az alperes a vádtanács előtti tárgyalást — a megbízás visszavonása folytán — már nem látta el, ez az adott esetben a fentkifejtetteknél fogva nem alap arra, hogy az alperes a tiszteletdíj egy részének visszafizetésére köteleztessék. P. VI. 8449/1930. Elnök: Rácz, előadó: Koós. Panaszeljárásban ügyvéd csak iratok kiadására kötelezhető, de iratok beszerzésére nem. A felfolyamodással élő fél most már maga sem állílja határozottan, hogy a pa-