Ügyvédi Közlöny, 1932 (2. évfolyam, 1-49. szám)

1932 / 31. szám - Az elsőfolyamodású bíróságok törvénykezési szünete

124 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 31. SZÁM. cselekmény megállapítása és büntetés enyhítése végett. A kir. ítélőtábla ítéletében a kir. főügyészség megnyugodott. A kir. koronaügyészség azonban a semmisségi panaszhoz csatlakozott, miről védőt a kir. Kúria az 1928 : X. tc. 29. §-a szerint értesíti. Védő az ő védencének javasolja a semmisségi panasz visszavonását, ami egy olyan beadványban történik meg, melyet az ügyfél aláír, védő mint tanú láttamoz és a kérelem külzetén is kitünteti védői minőségét. A kir. Kúria ezt a visszavonást nem találja elégségesnek s újból felhívja az elsőfokú bíróság útján a védőt, hogy saját nevében is nyilatkozzék, vájjon a semmisségi panaszát fenntarja vagy visszavonja-e? A védő ügyfele hívására nem jelenik meg s e miatt a kir. Kúria felhívására nem válaszol, az ügy eldöntés alá kerül a kir. ítélőtábla minősítésének megsemmisítésével, de a tábla által kiszabott hathavi börtön helybenhagyása mellett. A kir. Kúria abban lát fegyelmi vétséget, hogy a védő nem válaszolt a Kúria felh ívására és súlyosabb büntetés lelietőségének nyitott utat. A kaposvári ügyvédi kamara fegyelmi vétség hiányában megtagadja az eljárást, a kir. ügyészség azonban vádat emel, melyet a kamara elutasít és az eljárás folyamatbatételét megtagadja. A kamara határozata jogerős. Indokolásából kiemeljük az alábbiakat. «Panaszlott ügyvéd igazoló nyilatkozatában bűnösségét minden irányban tagadja. Előadta, hogy a kir. Kúria fehívására nem udvariatlanságból nem válaszolt, hanem azért, mert őt erre törvény nem kötelezi és még azért sem, mert nem volt abban a helyzetben, hogy válaszolhatott volna. Amikor ugyanis a kir. Kúria felhívását megkapta, szükségesnek látta, hogy ügyfelével megtárgyalja a dolgot, e végből azt a csatolt levele tanúsága szerint magához hivatta, ez azonban nála nem jelentkezett, nyilvánvalóan azért, mert a levél tanúsága szerint pénzt kért tőle. ő azon álláspont felé hajlott, hogy az ügy bocsájtassék a kir. Kúria elbírálása alá, mert remélte, hogy vétséggé minősítés esetén további enyhítést fog elérni. Hivatkozik a II. Bn. 33. §-ára, mely szerint ha a kir. Kúria ítéletét a vádlott terhére súlyosbítandónak találta volna, akkor a védőt meg kellett volna hallgatnia és ekkor még módjában állott volna a semmisségi panaszt visszavonni, aminek következményeképpen a koronaügyész csatlakozása is hatályát veszítette volna. Azt, hogy a bíróságnak bejelentette volna, hogy ügyfelével nem tudott érintkezni, minden ügyvédi etika ellen valónak tartotta volna. Végül hivatkozik ama körülményre, hogy a kir. Kúria a már 6 hónapra leszállított büntetést nem találta felemelhetőnek és ebből arra a következtetésre jut, hogy felét semmiféle kedvezőtlen esélynek nem tette ki. Jóllehet a bíróságok és az ügyvédek közötti érintkezési szabályok megkívánják mindkét testület erkölcsi és képzettségi magas nívójára figyelemmel azt, hogy ezen érintkezés a legudvariasabb legyen és különösen megvárhatja a kir. Kúria, mint legfelsőbb bíróság, hogy az ügyvéd, akihez kérdést vagy felhívást intéz, erre válaszoljon még akkor is, ha egyebekben a válaszadás kötelességét valamely jogszabály elő nem írja : ennek dacára azonban a köteles tisztelet és udvariasság megsértésének nem lehet minősíteni azon tényt egymagában, hogy a válaszadás elmaradt. A jelen esetben pedig ilyennek szándéka is ki van zárva és megvan annak a valószínűsége, hogy panaszlott ügyvéd nem valamely sértő vagy a bíróság tekintélyét kisebbítő elgondolásból nem válaszolt a felhívásra és ennek következményeinek mérlegelését és elbírálását teljes nyugalommal bízhatta a kir. Kúriára. Az ismertetett tényállásból ellenkező következtetést nem lehet levonni, mert erre adat nincsen és mert el kellett hinni a panaszlott ügyvédnek, hogy védői lelkiismerete azt így kívánta tőle akkor, mikor ügyfele őt felhívása dacára sem kereste fel személyesen. Egyedül a védői kötelesség szabta meg tehát panaszlott ügyvéd magatartását, és ha ebből folyólag a kir. Kúria felhívása válasz nélkül maradt, ezt a tényt egymagában nem lehet olyannak minősíteni, mely a bíróságokkal szemben köteles magatartással állana ellentétben, éspedig annál kevésbbé, mert a visszavonó nyilatkozatot, bár panaszlott ügyvéd tudtával és útmutatása nyomán, mégis a vádlott maga adta be és miután ez nem volt megfelelő, nem lehetett más következtetésre, illetve álláspontra jutni, mint arra, hogy védő a maga részéről a jogorvoslatot fenntartja, miként ezt a felfogást a kir. Kúria döntése szentesítette is. Ebből folyólag, ha a válasz elmaradása feltűnő is lehet, de egymagában, minden sértő vagy tekintélyromboló tendencia hiányában, nem a fentebb megjelölt etikai szabály megsértése, ezért fegyelmivétségfogalma alánem sub summáiható. Ami pedig azt a panaszt, illetve felfogást illeti, hogy a védő eljárásával védencét annak a veszélynek tette ki, hogy bűncselekménye szigorúbban volt minősíthető és a büntetés súlyosbításának lehetőségét is megnyitotta — a fegyelmi bíróság ezt magáévá nem tehette, mert a védői kötelességek teljesítését kizárná és illúzóriussá tenné. A védő csupán saját lelkiismeretét követheti és ha lelkiismerete azt követeli tőle, hogy jogorvoslattal éljen, akkor azt meg kell tennie, tekintet nélkül arra, hogy a közvádló él-e csatlakozási jogával vagy sem. Sőt a védő akkor vétene kötelessége ellen, ha az egyébként bejelentendő jogorvoslattól a csatlakozás veszélyével számolva elállana. Miután a csatlakozás lehetőségét a törvény létesítette és engedte meg, azért az ügyvéd ilyennek lehetőségét és ennek konzekvenciáját nem tartozik annyira mérlegelése tárgyává tenni, hogy a jogorvoslattól egyszerűen elálljon, mert félnie kell, hogy a közvádló csatlakozása folytán a szigorúbb minősítés és a büntetés súlyosbítása is bekövetkezhetik. Sőt még ha ilyesmi be is következett, a védő akkor sem üldözhető a jogorvoslat használatáért fegyelmi úton, mert az egy védőre sem bizonyítható rá, hogy valamely törvényben megengedett jogorvoslattal jobb tudomása ellenére élt. (Kaposvári ügyvédi kamara, 33/11. 1932.) A kaposvári ügyvédi kamara fegyelmi bírósága ezzel a klasszikus ítéletével elhárítja a törvényben biztosított védői jogok korlátozását és szembehelyezkedik a kir. Kúria III. tanácsának téves felfogásával, mely nem egyeztethető össze a Bp. 383. §-ának Il/b, 387. §-ának 2. bek. és 430. §-ának 1. bek.vel. Nem akad védő, ki semmisségi panaszt bejelenteni merne, ha annak sikerétől vagy súlyosabb eredményétől feltételezetten fegyelmi eljárás alá kerülhetne. Bár az egyszerűsítésre törekvő újabb jogszabályok lényegesen korlátozzák a védelmet, odáig nem juthatnak a fejlemények, hogy a védőt felelőssé tegyék azért, mert megengedett jogorvoslata utat nyitott a büntetés esetleges súlyosbításának. A szóvátett eset annál élesebb, mert a két alsófokú bíróság eltérő minősítést állapított meg s a kir. Kúria a neheztelt semmisségi panasz révén abba a helyzetbe került, hogy a törvénynek megfelelő minősítést állapíthatott meg. Ez jogegységi érdek, mely mellett eltörpül minden más szempont. A védő, ki ilyen helyzetben jogorvoslattal él, ezt teljesen indokoltan teszi, s még akkor sem lenne fegyelmileg üldözhető, ha a törvény a védelmet teljesen gúzsba kötné és őt a jogorvoslat eredményétől függő megtorlásnak venné alá. Kaposvár, 1932. aug. 17-én. Waldmann Lajos. Igazságügyi vonatkozású rendeletek. 4200/1932. M. E. számú rendelet az 1914 : XVII. tc. hatálya alá tartozó közforgalmú magánvasúti alkalmazottak illetményeinek megállapítása tárgyában. (Bpesti Közi. 175. szám.) 146,904/1932. K. M. számú rendelet a nemzetközi árufuvarozással kapcsolatos tartozásoknak külföldi fizetési eszközökben való teljesítéséről kiadott 1932. évi 3900. számú rendelet végrehajtása tárgyában,, (Bpesti Közi. 178. szám.) 4214/1932. M. E. számú rendelet az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló berni nemzetközi okmányok hatályáról. (Bpesti Közi. 181. szám.) 4300/1932. M. E. sz. rendelet az ipari tulajdonról szóló washingtoni és hágai nemzetközi egyezmények, valamint a találmányi szabadalmakról, továbbá a védjegyek oltalmáról szóló törvények egyes rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről szóló 1932 : XVII. tc. végrehajtása tárgyában. (Bpesti Közi. 181. szám.) 150,400/1932. K. M. számú rendelet a szabadalom oltalmi idejének felemeléséből származó igények érvényesítésére irányuló bírói eljárás szabályozása tárgyában. (Bpesti Közi. 181. szám.) 150,401/1932. K. M. számú rendelet a szabadalmi évi díjak és a védjegy megújítási díjakra vonatkozó átmeneti intézkedésekről. (Bpesti Közi. 181. szám.) 18,000/1932. I. M. számú rendelet a korlátolt felelősségű társaság alakulására vonatkozó társasági szerződésnek a cégbiztossal közlése tárgyában. (Bpesti Közi. 183. sz.) Felelős szerkesztő: Dr. Teller Miksa V., Szalay-u. 8. (Tel.: 20-3-9S.) Felelős kiadó: Vállas Lajos. Franklin-Társulat nyomdája : Gécry Kálmán.