Tőzsdei jog, 1937 (5. évfolyam, 1-11. szám)
1937 / 11. szám
48 TŐZSDEI JOG 11. M. 66. 501/1937. V. B. A bíróság . alperes védekezését alaptalannak találta. Alperes nem tette vitássá azt, hogy a peresített ügylet létrejött, hogy felperestől 2000 pengő előleget felvett és hogy a B) alatt becsatolt 1937. évi szeptember hó 18-iki keletű elismerő levelet aláírta. Állította ugyan, hogy ezen, levelet csak felperes azon fenyegetésének hatása alatt írta alá, hogy ellenkező esetben felperes őt a rendörségen és a tőzsdetanácsnál is fel fogja jelenteni, mert eljárásában kriminalitást lát és megtámadta ezt az elismerést az 1932. évi VI. t.-c. alapján, minthogy ez alperes kizsákmányolását tartalmazza, — azonban ez a védekezés nem volt figyelembevehető. Eltekintve attól, hogy az 1932. évi VI. t.-c. 11. §"a szerint ezen törvénynek az uzsorás szerződésekre vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatók az oly ügyletre, amelyet bejegyzett kereskedő mint hiteltnyerő köt, a kizsákmányoló ügyletre vonatkozó rendelkezései pedig nem alkalmazhatók bejegyzett kereskedőknek kölcsönös kereskedelmi ügyletérc, — alperes nem is állított olyan tényeket, amelyek valóságuk esetén az uzsorás szerződés, vagy a kizsákmányoló ügylet tényálladékát kimerítik. Nevezetesen nem állította azt, hogy a megtámadott elismerés az ő szorult helyzetének, könnyelműségének, értelmi gyengeségének, tapasztalatlanságának, függő helyzetének, vagy felperes alperesnél elfoglalt bizalmi állásának kihasználásával jött létre és azt sem állította, hogy ezáltal felperes olyan előnyt szerzett a maga, vagy harmadik személy javára, amely a saját szolgáltatásának értékét feltűnően aránytalan mértékben meghaladja, illetve, hogy alperes kárával ingyenes előnyt, vagy feltűnően aránytalan nyereséget szerzett. Csak azt állította alperes, hogy ő ezt az elismerést kizárólag fenyegetés hatása alatt tette. A fenyegetés ugyan magá" hanvéve alkalmas lehet arra, hogy annak alapján a jogügylet, vagy jognyilatkozat érvényteleníthető legyen, de csak akkor, ha olyan természetű, hogy ellene a törvényadta védelem kizártnak tekintessék, már pedig az alperes által felhozott az az állítólagos fenyegetés, hogy a peresített követelés el nem ismerése esetén felperes bűnvádi feljelentést és a tőzsdetanács előtt fegyelmi feljelentést tesz alperes ellen, ha tényleg megtörtént volna, akkor sem tekinthető olyan fenyegetésnek, amelynek alapján meg volna állapítható, hogy az elismerő levél aláírása alapos megfélemlítés és kényszer útján cslkartatott ki. A kifejtettek szerint a peresített követelésnek alperes által történt elismerése érvényesnek tekintendő. Budapest, 1937. évi november hó 10. napján. Steiner Marcell s. k. a vál. bíróság elnöke, Fried Izsó s. k., dr. Liptay Lajos s. k. választott bírák, dr. Engel György s. k. jogügyi titkár. A székesfővárosi m. kir. pénzügyigazgatóság 1937. évi áprffis hó 28-án 116.821/1936. IV. a) sz. alatt a Budapesti áru- és értéktőzsde választott bíróságához a következő átiratot intézte: „A folyó évi április havában az 1932—1936. évi periratokra nézve megtartott részletes illetékellenőrzési szemléről beérkezett jelentés alapján szíves tudomás és megfelelő intézkedés végett az illetéktörvényeknek a következő rendelkezésére hívja fel a kir. pénzügyigazgatóság a tekintetes választott bíróság figyelmét; 1. Az 1914. évi XLIII. tc. 40. §-a értelmében a beadványokra, felzetekre és mellékletekre járó illetékeket még benyújtásuk előtt kell leróni. Ha tehát valamely kereset, felfolyamodás vagy más beadvány bélyegtelenül érkeznék, nem a hiányzó illeték lerovására való felhívásnak, hanem lelet felvételének van helye. Az utólagos lerovást ugyanis az ÜL szab. 43. §-a értelmében nem létezőnek kell tekinteni. 2. Hasonló módon kell eljárni akkor is, ha a felek valamely okiratot vagy feltételesen illetékmentes kereskedelmi levelet csatolnak a perben, és pedig akár a keresethez, akár a tárgyalás folyamán valamely jegyzőkönyvhöz, mert a törvény 49. §-a szerint ezek illetékét még a bíróságnál való felhasználás előtt le kell róni 3. A törvény 75. §-a értelmében a szegényjogon elnyert illetékmentesség — a meghatalmazás bélyegét kivéve, — nem terjed ki a perben becsatolt okiratokra. Ezért a szegényjogos fél által becsatolt okiratok illetéke is a felhasználás előtt rovandó le. Ennek elmulasztása esetén tehát az illetékhiány nem a bélyeg jegyzékbe veendő fel, hanem leletezendő, mert a bélyegjegyzékbe vett illetékek a törvény 79. §-a értelmében csak akkor kövelelhetök a szegényjogos fél ellenfelétől, ha perköltségben marasztalták. Az okirati illeték kövek-lésének joga azonban ettől a feltételtől függetlenül fennáll, és annak fizetésére gyakran nem az a személy köteles, akit a bélyegjegyzékbe felvett törvénykezési illetékek fizetésének kötelezettsége terhel. 4. Az 1931. évi október hó 19-én hatályba lépett 5100/1931. M. E. sz. rendelet 37. §-a értelmében az önálló munkavállalási szerződések, melyek közé a bizományi, képviseleti és ügynöki szerződések is tartoznak, 3%-os illeték, és 1932. május hó elsejétől kezdve a 2030/1932. M. E. rendelet alapján további 20%-os rendkívüli pótlék, összesen 3.6% alá esnek. 5. Tartozáselismerési okiratok, kölcsönügyletekre vonatkozó egyéb okiratok, valamint társasági szerződések becsatolása esetén az illeték nem a pertárgy értéke, hanem az ügylet teljes értéke után jár, mert az ill. díjj. 59. tétel 4. pontjának második bekezdése éltelmében az ilyen okiratokat a feltételes illetékmentesség akkor sem illeti meg, ha azokat levélalakban állították ki, és ha azok egyébként a kiállító vagy elfogadó üzletének tárgyai. Ha ugyanabban a perben több ilyen okiratot csatolnak, a benne foglalt ügylet értékéhez képest mindegyik okirat külön-külön illetékköteles. A feltételes illetékmentesség a kezességi leveleket sem illeti meg akkor, ha azt nem valamely pénzintézet állította ki, amely kezességvállalással jutalék ellenében (tehát üzletszerűen) foglalkozik. Más kereskedőnek ugyanis nem tartozik rendes üzletköréb" kezesség, szavatosság vállalása. Egyébként a szemle során megállapítást nyert, hogy a bíróság különös gondot fordít az illetékek kellő lerovására. Törvénykezési illetékek körül hiány nem is volt észlelhető. Az okirati illetéknél megállapított illetékhiányok oka főleg a 4. és 5. pontokban közöltektől eltérő törvénymagyarázat." Felelős kiadó: Dr. Szenté Lajos Pesti Lloyd-Tarsuiat nyomdája, Uudapest, V., Mana Vaiéria-u. 12. (Felelős: Schulmann L)