Tőzsdei jog, 1936 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1936 / 6. szám

22 TŐZSDEI JOG 6. sz. 100 q-nál 202 pengő, egy nagy vagonnál pedig 303 pengő. Felperes a kereseti előadás szerint 276 pengőt ismer el, a felek közötti vita ehhez képest most már csak 27 pengőre irányult; a többletet időközben felperesnek megküldte. Előadta, hogy az a megállapodás, amelyről felperes a keresetben beszél, alperesre nem tartozik, mert azt nem írta alá. Minthogy felperes marasztalás iránti kérelmet kifejezetten csak a mai tárgyaláson terjesztett elő, az eddig felmerült költségekben mindenesetre őt kérte marasztalni. A biróság peres felek előadása alapján tényként állapítja meg, hogy a kereset alapjául szolgáló ügylet feltételei szerint „Szolnokon át, paritás Budapest" kikötéssel szerződtek a felek, hogy az áru Mélykút állomáson adatott fel és Jánoshida-Boldogháza állomásra szállíttatott. A biróság megállapítása szerint ez a kikötés nem olyan, hogy annak alapján a szerződő felek szándéka tisztán megállapítható lenne. Igaz ugyan, hogy a felek között létesített szerződés megkötésének idejében több hasonló szövegű kikötés mellett adatott el a tőzsdén tengeri; midőn ezeknél az áru szállításra került, a szerződő felek maguk is tudatára jutottak annak, hogy a használt kifejezés nem fejezi ki a szándékukat és nézeteltérést okoz. A bíróság ludomása szerint a tengeri adásvételével foglalkozó felek egy része ezután megállapodást létesített a tekintetben, hogy miként történjék a fuvarelszámolás oly szerződéseknél, amelyek „paritás és irány Budapest, Szolnokon át" feltétellel létesültek. Ez a megállapodás az, melyre felperes a keresetében hivatkozott. Ezt a megállapodást a felek közötti vita eldöntésénél azonban alapul elfogadni nem lehetett, mert a nem vitás tényállás szerint annak egyik fél sem vetette magát alá. Felperes nem igazolta, és a biróság az üzleti élet ismeretén nyugvó köztudomás alapján sem állapíthatta meg, hogy a megállapodásban foglaltak üzleti szokássá, vagy gyakorlattá alakultak. A megállapodás azonban ettől eltekintve, amiatt sem volt a jelen eseben akalmazható, mert az abban foglalt előfeltétel, — minthogy itt paritás és irány Budapestről van szó, a kereset alapjául szolgáló ügyletben azonban iránymegjelölés nélkül szerződtek a felek, — nem fedi a felek között létrejött vételi ügylet kikötéseit, de azért sem, mert a biróság megállapítása szerint a hivatkozott megállapodásban foglalt megoldás teljesen önkényes intézkedéseket tartalmaz, midőn arról rendelkezik, hogy ilyen esetben a Budapesttől Szolnokon át 230 km távolságban fekvő állomások (pl. Lökösháza és Debrecen) fognak szolgálni a fuvarelszámolás alapjául. A biróság a felek között vitás kérdés eldöntésénél egyéb adat és a felek szándékára utaló körülmény hiányában a felek által megállapított ügyleti feltételek szószerinti szövegéből volt kénytelen kiindulni. Erre a szövegre pedig a biróság az áruüzleti szokásoknak a rendelkezéseit alkalmazta. Az áruüzleti szokások itt figyelembejövő 35. §-ának utolsó bekezdése szerint, ha a felek a továbbfuvarozás irányát nem állapították meg, azt a fuvardíjkülönbözetet kell elszámolniok, mely az áru tényleges rendeltetési állomása irányában a paritásos és a feladási állomás között fennáll. Ebből a szabályból következik az, hogy egyfelől a paritásos állomás és a rendeltetési állomás közötti fuvardijat, másfelől a feladóállomás és a rendeltetési állomás közötti fuvardijat kell egymáshoz viszonyítani és ezeknek különbözetét kell a feleknek elszámolniok és pedig olymódon, hogy amennyiben a fuvardíj a paritásos állomásról a rendeltetési állomásig kisebb, mint a fuvardíj, a feladási állomástól a rendeltetési állomásig a két tétel közötti különbözetet az eladó tartozik a vevőnek megtéríteni, ellenben, ha fuvardíj a paritásos állomástól a rendeltetési állomásig nagyobb, mint a fuvardíj a feladási állomástól a rendeltetési állomásig, a különbözetet a vevő köteles az eladónak megtéríteni. A vevőnek ugyanis az áru annyiba kerül, mint amennyit a kialkudott vételár tesz ki, hozzáütve azonban ehhez a paritásos állomástól a rendeltetési állomásig kitévő fuvardíjat. Tekintettel a „paritás BudapestSzolnokon át" kikötésre, ennekfolytán a vevőt a vételáron felül a biróság előtt fekvő esetben a Budapesttől Szolnokig érvényes q-kénti 108 fillér, továbbá a Szolnoktól Jánoshida-Boldogháza állomásig érvényes 45 fillér fuvardíj, összesen tehát 153 fillér fuvardíj terheli. Tekintettel azonban arra, hogy a feladási állomásról, Mélykútról Jánoshida-Boldogháza állomásig a közvetlen fuvardíj 100 kg-kint 148 fillér, a fuvardíjnak a szerződés alapján kiszámított végösszege ezek szerint a paritásos állomástól a rendeltetési állomásig nagyobb, mint a feladási állomástól a rendeltetési állomásig, úgy hogy a vevő alperes a két fuvartétel közötti különbözetet, vagyis 100 kg-ként 5 fillért tartozik még az eladó felperesnek megtéríteni. 150 q után ez a különbözet összesen 7 pengő 50 fillért tesz ki. A biróság emiatt ebben a tőkében és annak a kereset beadásától számított törvényes kamataiban alperest elmarasztalta, felperest többkövetelésével elutasítván. A biróság alperesnek azt a kérelmét, hogy a mai napig felmerült költségekben feltétlenül felperes marasztaltassék, mert a kereseti zárókérelemben előterjesztett megállapítás iránti keresetét ma változtatta csak meg marasztalás iránti keresetre, nem vehette figyelembe, mert ezzel a keresetváltoztatással többköltség nem merült fel. A biróság egyébként figyelemmel arra, hogy a felek közötti vita elvi jelentőségű volt és egyik fél sem számíthatott biztonsággal pernyerésre, vagy pervesztésre és az általuk megejtett fuvardíjelszámolás jóhiszemű volt és figyelemmel arra is, hogy felperes a kereseti követelésnek is csupán kis részében marasztaltatott és végeredményben mindkét fél részben pervesztes, részben pernyertes lett, a költségeket a felek között kölcsönösen megszüntette. Budapest, 1936. évi május hó 4. napján. Politzer Sándor, a választott biróság elnöke; Dános Ármin, Bartha Imre tőzsdetanácsosok, dr. Kende Ernő jogügyi titkár. 27. Megállapítási kereset. Midőn valamely meghatározott napon mutatkozó piaci árak alapján a késedelmes fél ellenfelének bizonyos árkülönbözetet jóváírt, ezzel elismerte azt, hogy az őt terhelő árkülönbözet megállapításánál az ezen a napon létezett árak az irányadók és lemondott arról a jogáról, hogy kifogást emelhessen az ellen, hogy ellenfele a póthatáridők engedélyezése és az óvások felvétele körül a szokásokban foglalt alaki rendelkezéseket megsértette.