Tőzsdei jog, 1935 (3. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 7. szám

26 TŐZSDEI JOG 7. sz. Nem sért jogszabályt az arra alapított alperesi védekezés figyelmen kívül hagyása sem, 'hogy a felperes a kézizálogul lekötött alperesi értékpapírok kellő időben történő értékesítésének elmaradásából eredő veszteséget viselni tartozik, nem sért pedig ennek a védekezésnek figyelmen kívül hagyása jogszabályt azért, mert a záloghitelezőnek osak joga, de nem egyuttal kötelessége is ia zálogtárgyból kielégítést szerezeti, és mert egyébként is alperes azzal, hogy az értékesítés tárgyában írt Fb/l. és Fb/2. alatt csatolt felperesi levekre — a nem vitás tényállás szerint — nem válaszolt, hozzájárult ahhoz, hogy az értékesítés abban v.i időben elmaradt. Az alperes a tárgyalási jegyzőkönyv és mellékleteinek tartalma szerint nem tette vitássá a felperesnek azt ia kereseti előadását, hogy a felperes követelésének kiegyenlítése ellenében a felperesnél az alperes rendelkezésére áll az alperesnek 40 drb. Drasche téglagyári, 30 drb. Pamutipari részvénytársasági részvénye és 13.000 pengő összegű váltója, viszont olyan kérelmet, hogy a felperes a kereseti követelés kifizetése ellenében ,a felperes; papírok és váltók kiadására köteleztessék, elő nem terjesztett, ezért sem sértett a fellebbezési bíróság jogszabályt azizal, Ihogy az alperest a leszállított kereseti 13.000 pengő tőke és járulékainak megfizetésére anélkül kötelezte, hogy viszont iá íelperest ás kötelezte volna ;a fizetés ellenében az lalperes értékpapírjainak és váltójának kiadására. A fizetés ellenében alz alperes a nem vitás tényállás szerint rendelkezésre álló fentmegjelölt értékpapírjait és váltóit :a felperestől megkapja. Az alperesnek, mint teljesen pervesztes félnek az elsőbírósági és fellebbezési költségeiben marasztalása nem sért jogszabályt, mert ez megfelel a Pp. 425. és 508. §§-aiban foglalt rendelkezéseknek. Az alperes felülvizsgálati kérelmének a fentiekre vonatkozó összes panaszai eszer'mt alaptalanok. Ezért a felülvizsgálati kérelem elutasítandó és az alperes a Pp. 543. és 508. §§-ai értelmében a felülvizsgálati költségeknek is fizetésére kötelezendő volt''. Budapest, 1935 május 8-án. Dr. Zsitvay Géza tanácselnök. 26. I. Ha a váltó lejárati napja és a tényleges fizetés napja között a külföldi pénznem értékében csökkenés is áll be, nem a tényleges fizetéskori, hanem a lejáratkori árfolyam az irányadó. II. Nem lehet gazdasági lehetetlenülésről beszélni akkor, ha a hitelező a kölcsönt a dollárt még nem csökkent értékének megfelelő pénzösszegben folyósította és ha az ennek megfelelő összeget kapja csak vissza, ül. Nem méltányos az, hogy valaki saját késedelméből, tehát jogellenes magatartásából folyóan jusson abba a helyzetbe, hogy tartozását kisebb pénzösszegben fizesse vissza, mint amelyben azt kapta. A Kúr a ítéletének indokolása: A V. t. 37. §-a akként rendelkezik, hogy ha a váltó a fizetés helyén forgalomban nem lévő pénznemről szól és a kibocsájtó nem kötötte ki a váltóban, hogy a fizetést valósággal ebben a pénznemben kell teljesíteni, a fizetés az országban forgalomban levő pénznemben teljesíthető aszerint az árfolyam szerint, mely az illető pénznemnek a budapesti tőzsdén a fizetési napot megelőzőleg utolszor jegyzett középárfolyama volt. Ez a szabály tehát, bár oly esetekre, midőn a váltó idegen pénznemről szól és az abban való teljesítés a kibocsájtó részéről kifejezetten kikötve nincs, szabad választást enged az adósnak, hogy az illető idegen, vagy pedig országos pénznemben teljesítsen-e, de határozott rendelkezést tartalmaz az átszámításra, vagyis arra, hogy országos pénznemben való teljesítés esetén mikép kell a váltóban kitett idegen pénz ellenértékét megállapítani. Az elbírálandó esetben a váltó északamerikai dolláról szól, melyben a most fennálló szabályok szerint valóságban teljesíteni nem lehet. Az alperes részére ezek szerint csak az a lehetőség áll fenn, hogy országos pénznemben teljesítsen, az átszámítási kérdésben pedig az anyagi jog szabályainak a V. t. 37. §-ának az az értelmezése felel meg, hogy a váltó lejárati napját megelőzően utolszor jegyzett árfolyamok középára irányadó. A V. t. 37. §-ában foglalt „fizetései nap" alatt ugyanis nem azt a napot kell érteni, melyen a fizetés törtánjk, hanem azt, mely mint a lejárat ideje állapíttatott meg. Kétségtelenül kitűnik ez a V. t. 3. §-ának 4. pontjában történt szóhasználatnak a törvény célzatával való egybevetéséből. Itt ugyanis a törvény a váltó lényeges kellékeit meghatározva, ezek közé sorozta a váltó fizetési idejének, a váltóban való kitételét is. Márpedig egésizen nyilvánvaló, hogy a törvény, ha mindjárt a „fizetés idejé''-ről beszél is, ezáltal nem a valóságos fizetésnek esetleg teljesen, bizonytalan időpontját, hanem azt az időpontot kívánta megjelölni és a váltó lényeges kellékének tekinteni, melyben a teljesítésnek a felek megállapodása és a vonatkozó jogszabályok szerint történnie kell. Nyilvánvalóan a váltótörvény idézett szóhasználatával függ össze, hogy a törvény szövegében más helyeken is, így a 30., 33., 41. §-okban, ugyancsak a fizetési idő, illetve „fizetés napja" kifejezés fordul elő, amely helyeken úgy a már előadott okból, de az ott szabályozott kérdések természete szerint szintén nem lehet kétséges, hogy a törvény a fizetés ideje, illetve napja alatt mindannyiszor a fizetés esedékessé válásának, tehát a váltó lejártának idejére érti. A V. t. 37. §-a tehát ugyancsak ezeknek megfelelően értelmezendő s a fellebbezési bíróság ugyanebben az értelemben történt döntésével jogszabályt nem sértett. Ezzel a szabállyal szemben nem hivatkozhat az alperes a fennforgó esetben jogszerűen arra, hogy kötelezettsége a gazdasági termények időközi áresése folytán az említett időpont árfolyama szerint való átszámítás mellett oly méltánytalanul súlyossá válik, hogy ennek teljesítése a gazdasági