Tőzsdei jog, 1934 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 11. szám

40 TŐZSDEI JOG 11. szám 53. Az árúüzleti szokások 74. §-ában biztosított kivételes elállási jog, a szerződéshez hű felet nem illeti meg akkor, ha a másik fél egy más szer­ződésből kifolyóLag őt terhelő kötelezettség te­kintetében esik késedelembe; különösen ha ez a késedelem egyébként is csekély összeg megfize­tésére vonatkozik. 659/1934. VB. ítélet. Alaptalan volt az az alperesi védekezés is, amely szerint őt az elállás joga megillette, mert felperes egy másik ügyletből kifolyólag vételárhátralékkal adósa ma­radt. Az áruüzleti szokások 74. §-a szerint, ha a szerződés több időszakban, vagy több részlet­ben teljesítendő, úgy késedelem esetében a szer­ződéshez hű fél a még le nem járt kötelezettsége tekintetében a 65—70. §-ok értelmében járhat el. A szokások szerint tehát a szerződéshez hű felet az elállás joga csak akkor illeti meg, ha a másik fél ugyanazon szerződés tekintetében esik késedelembe. A bíróság emiatt abból az indok­ból, mert a kereset alapjául szolgáló ügylet­től teljesen független ügyletből kifolyólag fel­peres alperesnek, egyébként is csekély összeggel, adósa maradt, az alperesi elállás jogosságát nem állapíthatta meg. Budapest, 1934 október 22-én. Politzer Sándor, alelnök, Dános Ármin, Stei­ner Marcel, tőzsdetanácsosok, választott bírák, dr. Kende Ernő s. k., jogügyi titkár. — «~—T^^Ei^rag 54. Ha a szerződés értelmében az eladó az áru minőségéért „az átadásig" szavatol és ha az átadás abban áll, hogy az áru a vevő kereskedelmi telepére szállíttatik és így az átvétel ténye a vevő magatartásán múlik, a vevő nem jogosult az áru (minőségi) átvételét elhalasztani, ha­nem köteles a szokványok 49. §-ának b) pontja értelmében eljárni. Nem szabályszerű a minta­vétel, ha az oly helyen, amely közjegyző szék­helye, kizárólag vasúti közegek közreműködésével történik. Gabonanemüeknél a zsizsikesség nem jelent rejtett hibát. Ép oly kevésbé, mint a ros­tálatlanság és szemetesség, mert mindezek a hiányok az áru első megtekintésénél rendes üzlet­vitel mellett nyomban észlelhetők. 674/1934. VB. ítélet. Az alperesi védekezés alapos. Felperes nem tagadta azt az alparesi állítást, hogy az ő címére és kereskedelmi telepére Vácra feladott 450 q árpa 1934. évi szeptember hó 22-én érkezett meg a rendeltetés helyére és ugyanaznap a hajóérte­sítvénv is kikézbesíttetett a felperesnek. A kikötött áruüzleti szokások 49. §-ának b) pontja értelmé­ben legkésőbb a következő hétköznapon felperes köteles volt az árut megvizsgálni és alperessel tá­virati úton esetleges minőségi kifogásait közölni. Felperes a kereseti előadás szerint is ezt elmu­lasztotta és csak szeptember hó 27-én — az al­peresi védekezés szerint szeptember hó 28-án — értesítette alperest arról, hogy az áru minősége ellen az ő saját vevője kifogással élt és emiatt ő is kifogásolja az áru minőségét. Ez a közlés elké­sett. Felperes hivatkozott ugyan a kötlevélben foglalt ama kikötésre, hogy az eladó az áru minőségéért „az átadásig" szavatolt, felperes sze­rint ez a ténvleges átadást jelenti. Ebből felperes arra következtetett, hogv az áru megvizsgálásával és a minőségre vonatkozó kifogás közlésével nem késett el. Felperes azonban nem adta elő, hogy ez a tényleges átadás mikor következett be későb­ben, védekezése tehát már emiatt sem volt figye­lembe vehető. A bíróság megállapítja azonban azt is, hogy bár a kötlevélben az foglaltatik, hogy a minőségért az átadásig szavatol az eladó, ha — mint a jelen esetben — az áru a vevő kereske­delmi telepére szállíttatott, az átadás-átvétel ténye tehát kizárólag a vevő magatartásán múlik, ő nem jogosult az áru átvételét elhalasztani, ha­nem köteles a szokások 49. §-ának b) pontja ér­telmében eljárni. Midőn alperes felperessel közölte, hogy elké­sett minőségi kifogását tudomásul nem veszi és felpesessel közös mintát nem pecsétel, felperes tartozott haladéktalanul intézkedni, hogy az áru­ból hivatalos minta vétessék. Felperes ezt is elmu­lasztotta és csak napokkal későbben, október hó 4-én, pecsételtetett mintát a C) alatti szerint a magyar királyi folyam- és tengerhajózási r. t. váci állomásfőnöksége útján. Ez a mintapecsételés nemcsak elkésett volt, hanem szabályalan is. A szokások 51. §-ának b) 2. pontja értelmében, ha az áru közjegyző székhelyén fekszik, hivatalos mustrát közjegyző útján kell vétetni. A mustra­vételnek az állomásfőnök útján csak az esetben lett volna helye, ha az áru oly helyre érkezik, ahol közjegyző nincs. Vác város azonban köz­jegyzői székhely. Megsértette felperes az áruüzleti szokások 48. §-át is, mert a 450 q árpából 200 q-át az átadás helyéről, a hajóból elvitetett, emiatt annak minősége ellen többé kifogást nem is emelhet. Felperes állította, hogy a szokások 46. §-ában érintett csalás esete forog fenn. Minthogy azon­ban állítását tényekkel nem támasztotta alá, a bíróság ezzel a kérdéssel közelebbről nem foglal­kozott. Hivatkozott felperes végül arra, hogy az árpa zsizsikessége rejtett hiba számba megy és ennek következtében az elkésetten emelt minőségi kifogása figyelembe veendő. A bíróság megálla­pítja azonban, hogy gabonanemüeknél a zsizsi­kesség nem jelent rejtett hibát, és pedig époly ke­vésbé, mint a felperes által panaszolt rostálatlan­ság és szemetesség, mert mindezek a hiányok az áru első megtekintésénél a rendes üzletvitel mel­lett nyomban észlelhetők. A bíróság mindez alapon a keresetet elutasí­totta és a pervesztes felperest az okozott költsé­gek viselésére kötelezte. Budapest, 1934. évi október hó 22. napján. Politzer Sándor alelnök, Dános Ármin, Steiner Marcel tőzsdetanácsosok, választott bírák, dr. Kende s. k., jogügyi titkár. IRODALOM Dr. Blanár Imre tvszéki hites angol tolmács angol-magyar és magyar-angol szótárának elő­fizetésére felhívást bocsátott ki. A nekünk bekül­dött szemelvényből megítélhetően a munka alapos komolyságról tesz tanulságot és igen hasznos kézi­könyv lesz azok számára, akik angolul tanulnak. A kb. 1400 oldalas munka kibocsátás előtti ked­vezményes áron előjegyezhető. Megjelenés után a könvv ára (kötve) 50 P lesz. Dr. Blanár címe: I., Naphegy-u. 17. (Irodája: VII., Erzsébet körút 19. Telefon.) Felelős kiadó: Dr. Szenté Lajos. Pesti Lloyd-Társulat nyomdája, Budapest, V., Mária Valéria-u. 12. (Felelős: Schulmann I.)

Next

/
Thumbnails
Contents