Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 32. szám

Budtipest, 1883. szerda, márczius 21. 32. sz. Huszonötödik évfolyam, TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom. Kormányfelelössóg IV. — Lotto-jogieset. — Jogászgyülés kérdései. — Curiai Értesítő. A korinányfelelősség fejlődése Magyarországban. Schvarcz Gyula úrtól. IV. Ne gondoljuk egyébként, hogy III. András 1298: 23. tczkke merőben szolgai utánzata volt a velenczei intézménynek. Nem; a hazai viszonyok kívánalmaihoz képest domborította ki azt a magyar törvényhozás, midőn a tanácsban a főpapok mellett, a főurak mellőzésével, a köznemeseknek juttatta az oroszlánrészt. Az aljas oligarchia által szorongatott, majd most fölszinre vergődött köznemes értelmiség vívmánya ez, és hogy ez sikerülhetett, mindenesetre nem csekély mérvben a tudományosan képzett müveit lelkű III. András királynak müve volt. Meglepő haladás egy ily kora században : örökre emlékezetes magyar törvény! De nem hajtották végre; nem hajtották végre a lelketlen oligarchia miatt — Róbert Károly is ignorálta, Nagy Lajos pedig, hálából a magyar nemességnek Nápolyban viselt dolgaiért, az 1351-diki tömeges országgyűlésen megerősítette ugyan II. András aranybulláját a fegyveres ellenállási joggal együtt: de távolról sem gondolt arra, hogy akár megerősítse, akár valamely rokon alakban föléleszsze III. Anrásnak kormányfelelősségi törvényét is. Nem csodálkozhatunk ezen: mert hisz a »lex majestatis". tanaiban fölnevelt fejedelmek ezidétt Európaszerte kevés kivétellel — mindenütt inkább az alkotmány-biztosítékok lerombolásával, és éppen nem az alkotmányos jogok fejlesztésével voltak elfoglalva : de igenis méltán megütközhetünk azon silány magatartáson, melyet az alkotmánybiztositékok kérdésében a magyar nemzet főnemessége Róbert Károly és Nagy Lajos királyok korában követett. Alantas fokú önzés volt e főnemesség magatartásának rugója mindenek fölött, nem pedig törekvés a törvények uralmának és az alkotmánynak biztosítékot szerezni. Kaptak Róbert Károly kegyelméből Szent György lovagrendet és jogot, zászlóikat saját czimerökkel fölékesíthetni; kaptak e királytól jogot, szabadalmat arra, hogy a megyei törvényszék, tehát a rendes bíróságok illetékessége alól kivétessenek: ez kellett nekik, nem a kormánfelelősség. Nem törődtek azután, ha csak kiváltságaik, anyagi erejök ily nagy mérvekben szaporodtak, még azzal sem, hogy az esküszegő király országgyűlés helyett holmi szűkebb (főúri) körben intézi is el az államügyeket. Hasonló fokát a hazafiúi önzetlenségnek tanusitották a magyar főurak Nagy Lajossal szemben. Ez megerősítette II. András aranybulláját egész terjedelmében, kivéve annak 4-dik pontját, melyet most ő odamódositott —• a nemesség és különösen a főnemesek nagy örömére, hogy az örökösök nélkül elhaló nemesek birtokai testvéreikre vagy egyéb rokonaikra (generatio) szálljanak teljesen, és minden ellenmondás nélkül. A bírvágy, melyet a király e törvén yczikk szentesítése által a kiváltságos rendben csak még jobban fokozott, egészen elnémította a hazafiúi lelkiismeret intő szavát. A tántorithatlan ragaszkodás a hagyományos , az öröklött jogrendhez, alkotmányhoz : még ez is mintha most egyszerre csak kialudt volna a magyar főnemességből, köznemességből egyiránt: a bírvágy ez uj ösztönzete, a törvénynyitotta uj kilátás a munkanélküli kincsre, az oldalágoni örökösödésre teljesen elfelejtette velők százados küzdelmüket az alkotmány biztosítékaiért: észre sem vették, vagy ha igen, nem törődtek vele, hogy Nagy Lajos király saját hazafiatlan önzésök járszalagán egyszerre csak, egész váratlanul belevezette őket — a hübér-rendszerbe. Ugylátszik, nagyon hátra lehetett még ekkor a magyar köznemesség zöme az értelmi művelődés dolgában, hogy egy átalánosságban mozgó szóvirágért oly könynyen megadta magát a főnemességgel szövetkezett király-hűbérúr almát initiáló politikájának. Pedig csakugyan ezt tette, mert az 1351-diki tör vény czikk (Decretum) Ildik pontjában foglalt azon jogelv kimondása, hogy „az országunkban lakó nemes emberek mindnyájan egy és ugyanazon szabadságnak örvendjenek" csakugyan nem volt egyéb szóvirágnál. A főnemességnek csak imént oly megdöbbentő mérvben juttatott valóban hűbéri természetű előjogokkal és kiváltságokkal szemben valóban rikító szegénységi bizonyítványt adott magáról e köznemesség, midőn beérte azzal, hogy mig a király tanácsában a köznemesség szóhoz is alig juthat: addig a törvény betűje ország-világ előtt azt hirdesse, hogy »az országunkban lakó nemesek mindnyájan egy és ugyanazon szabadságnak örvendj enek.« „Beleegyeztünk — úgymond a király idézett törvényezikkben — beleegyeztünk a nemesség azon kérésébe (sic) hogy az országunkban lakó nemes emberek mindnyájan egy és ugyanazon szabadságnak Örvendjenek.11 Hogyan? Tehát III. András kormányfelelősségi törvényalkotása után hat egész évtizeddel még mindig oly gyarló volt a' magyar alkotmányos élet, még egy különben oly művelt lelkű király alatt is mint Nagy Lajos, hogy a jogegyenlőség ily bambán formulázott kérelem tárgyát képezte ? Valóban nagyon mosolyog hattak a ravaszabb főurak, látva a kőzne mességnek a fölötti örömét, hogy a »kérelmezett<i jogegyenlőség kérdése az 1351 : 11-ben ily ártatlan szerkezetben intéztetett el! — Vajmi őszinte készséggel iktathatta tehát oda e törvény berekesztésébe — a hübér-uralom koronás barátja azon jellemző szavakat, hogy: »Hogy ezen mostani megerősítésünk, újításunk constitutiónk, szabadságadásunk és engedményünk Örökös (!) érvényt és erőt nyerjen, és hogy ezt soha(l) sem Mi magunk, sem utódaink semmi részben érvénytelenné ne tehessék: ezennel kiadjuk hiteles függő pecsétünkkel megerősített szabadsaglevelünket. < Sajátszerű igéret — vagy ha ugy tetszik — sajátszerű törekvés alaptörvényre a fegyveres ellentállási jogon kívül minden egyéb alkotmány-biztosíték igénybevétele nélkül! Különben még a köznemesség e szánalomra méltó magatartása fölött sem igen fogunk csodálkozhatni, ha figyelembe veszszük, hogy a nemzet túlnyomó nagy erő-tényezője a köznemesség Nagy Lajos alatt belenyugodott abba is, hogy a szavazatok ne »számláltassanak «, hanem »mérlegeltessenek.i —Hogy minő kulcs szerint? Erre természetesen a köznemesség akkori műveltségi foka szerint nem várt, de nem is keresett feleletet. Mária királynő alatt az 1385-diki országgyűlés — a köznemességre nézve — képviseleti alapon hivatott egybe. Megyénkint 4—4 követ választatott a nemesség által. Miért képviseleti alapon ? Nem tudjuk. Lehet, hogy az angol példa hatott ez időpontban is hazánkra; lehet, hogy a kiálynőt befolyásoló főurak Gara Miklós nádor után indultak, aki 1381-ben Gömörés Tornamegyéknek közös gyűlést levén tartandó, fölhitta a tömeget, hogy »válaszszanak olyan értelmes embereket, a kikkel tanácskozni lehessen < — és választottak is 23-at. Tény, hogy a képviseleti alapon egybehítt országgyűlések sorozata Magyarországon az 1385-diki évtől kezdődik. Ámde tény, tagadhatatlanul az is, hogy a köznemességet a saját maga műveltségi foka épen nem ösztönözte még sem ekkor, sem még ezután jóidéig arra, hogy törvény által kérelmezze szabályoztatni e képviselet alapját, módozatait, föltételeit: sőt a Róbert Károly által behozott banderiális rendszerrel szemben — még csak gondolni sem igen merhetett arra, hogy a főnemesség országgyülésezési jogköre, beleértve ennek személyes megjelenési jogát is, mint a köznemesség képviseletén kivül álló mondassák ki a törvényhozás által. Az, hogy hol ne szálljanak meg — hivatlan vendégekül — a király sólymászai és vadászkutyavezetői, sokkal jobban érdekli vala az aranybulla alkotásakor a törvényhozás tényezőit mint az, hogy tiszta, világos nyelven mondassák ki az országgyűlések évenkinti megtartásának kötelezettsége és az országgyűlés mikénti egy behívásának megállapítása. Több mint másfél évszázad folyt azóta le. De úgy látszik a politikai érettségben