Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 70. szám

járt közegeknek zsidók elleni előítéletével szemben; nem volt megengedhető, iiogy csakhamar eltűnjék azon ködfátyolkép, a mely Solymossy Eszter rémítő meggyilkolásáról annyi fáradsággal, nem egy izben még a törvényes szabályok mellőzésével is létesíttetett, s mégis „afflavit Dens et dissipati sünt." Most a bizonyítási eljárás befejezése után, határozottan merem kimondani: hogy az itt bírói zár alatt levő női hullamaradványok mult évi april 1-én eltűnt Solymossy Eszter 14 éves tisza-eszlári hajadon hullájának maradványai. E kimondásomra megdöbbenéssel kérdezheti tán valaki: csalódott volna az anya szeme, érzéketlenül maradhatott volna az anyai sziv a heteken, hónapokon át lázas izgatottsággal keresett leány teteménél ? Érzem s tudom e kérdés jelentőségét, azonban viszszapillantva a Tisza-Dadán s Eszláron foganatosított felismerési eljárásra, azonnal megleljük a megfejtést; mezítelenre vetkőztették a kifogott hullát, gondosan elrejtették ruházatának darabjait s ez utóbbiakat csak harmadnap a hulla eltemetése után mutatták elő az anyának. Levetkőzött állapotban mutatták a hajzattól és a szemöldöktől megfosztott, a hosszabb idő előtt bekövetkezett halál által eltorzított hullát. Ezen, furfangosnak igen, de helyesnek egyáltalában nem mondható intézkedésnek első, természetes következménye az volt, hogy a sértetlen nyakú hullában nem ismerte fel az anya eltűnt leányát, kiről hetek, hónapok óta immár benső meggyőződéssé vált azon hittel volt s valószínűleg még jelenleg is van eltelve, hogy a zsidók ölték meg a templomban ünnepnapon, nyakán ejtett késmetszéssel. Nem is vette tehát Solymossy Jánosné itten tett kijelentése szerint tüzetesebb vizsgálat alá a hullát, hanem megelégedett csupán arczának megtekintésével, a melyet Horváth Géza orvosnövendék előbb megigazított. Az ily felismerési eljárásnak, minden gyanúsításnak félretétele mellett is, nem a felismerésre, hanem a fel nem ismerésre kellett vezetni múlhatatlanul s odavezetett volna még az esetben is, ha a kérdéses hulla nem létezett volna az elázás, a rothadás azon előrehaladott állapotában, a mint azt a budapesti egyetem orvostanárai indokoltan kimutatták. Ekkép semmi jelentőséggel sem bír azon körülmény, hogy a Dadánál kifogott hullában Solymossy Esztert az anya, a rokonok s más tiszaeszláriak fel nem ismerték. De ellenvetni fogja tán valaki, hogy a hullának jun. 19. s 20-án két orvos és egy sebész közbejöttével történt megszemlélése s felbonczolása alapján ugyanazon szakértők által kiadott vélemény egyátalában nem engedi meg azon következtetést, hogy ama hulla Solymossy Eszteré volna, a ki életének csak 14. évét töltötte be, teljesen kifejlődve nem volt, nem czipőben, hanem csizmában járt s durvább munkával foglalkozott 1 Igenis, tudjuk, hogy e szakértők a kérdéses hullában oly nő hulláját látták, a ki életéuek legalább 18., de valószínűleg már 20. évét is eiérte, a nemi — 279 — élvezetet nagy mérvben gyakorolta, körmeinek alkata szerint könnyebb életmódot folytatott, folytonosan , czipőben járt s végre tüdő s egyéb testi bajok által előidézett vérszegénységben halt meg, legfeljebb 10 nappal a feltalálás előtt; már mint hulla jutott a vizbe, honnan 3—4 napi áztatás után jutott a szárazra, haját és szőrzetét pedig idegen kéz távolította el. Azonban e szakértői leletet s az annak alapján kiadott véleményt én nem találom törvényes bizonyítékul elfogadhatónak. E szakértői leletnek s véleménynek legjobb kritikáját nyújtotta az illető orvosok egyike itt a törvényszék előtt tett ama férfias, őszinte nyilatkozattal: „ha tudtuk volna, minő következményei lesznek a dolognak, hogy mi fog minden ahhoz csatoltatni, másképen csináltuk volna, de az elménkben sem volt." Mellőzve tehát azon orvosszakértői leletet s véleményt, a mely rámondásokból áll, s így különösen a korra nézve rámondja a 18 éven felüli kort, ép ugy, miként egyik eszlári lakosnő 30 éven felüli kort is véleményezett, én az egyetem orvostanárainak véleményét fogadom el bizonyítékul, mint a kik az előhaladott tudomány s gyakorlati tapasztalatok fényével megvilágították a tévedések homályát s napfényre juttatták a valót; különösen elfogadom azon kimondását, hogy a kérdéses hullára nézve az első szakértők következtetései a kor. az életmód, s a halál-ok tekintetében el nem fogadhatók s hogy a jelen esetben egy 14—17 életévet elért nő hullája van, mely az első bonczolást megelőzőleg hetek előtt halt meg s heteken át létezett a vizben, a hol körmeit s haját természetes uton vesztette el. E véleménynek elfogadásával épen nem hódolok meg a mesterkélt tekintély előtt, mely meg nem engedi, hogy megállapítása bírálat tárgyává tétessék: hanem követem meggyőződésemet, melyet az orvostanárok kimondásai bennem keltettek, minthogy azok nemcsak megegyeznek a többi körülményekkel, hanem a kihallgatott tanuk jóhiszemű tévedéseit is a hulla nagyságára, szemeinek színére, a körmökre s egyebekre nézve tüzetesen felvilágosították. Az említett okoknál fogva mellőzöm az országos közegészségügyi tanácsnak indokokkal el nem látott s a miatt bírálat alá nem vonható, nagyobbára határozatlan felülvéleményét is. Az egyetemi tanároknak ama véleménye alapján, a mely igen becses adatokkal gazdagitá a törvényszéki orvostant, figyelemmel a Tisza-Dadánál kifogott hulla ruházatára, mondom ki: hogy e hulla a mult év ápril 1-én eltűrd Solymossy Eszter hullája. Felmerül ugyan még egy további kérdés: miért vallotta tehát Smilovics Jankel azt nemcsak a vizsgálóI biró, hanem a törvényszék előtt is, j hogy ő Vogel Amsei felszólítására a | csupán gyékénynyel betakarva volt kérdéses hullát június 11 -én Kis- és NagyTárkány közt azt kocsin odaszállított Grósz Márton és Klein Ignácz t.-eszlári I lakosoktól átvévén, Hersko Dávid vád! lott társának adta át a Tisza vizén ! tovább szállítás s Tisza-Eszlár alatt elbocsátás végett?— továbbá mi okból ismerte be nevezett Hersko D. a vizsgálóbíró s a törvényszék előtt, bogy ő az emiitett hullát átvette, azt másnak a kormányzása alatt állott tutaj alatt guzszsal megerősítve tovább szállította, Eszláron alól Matej Ignácz segédkezése mellett az egy zsidó kinézésű nő által hozott ruházattal felöltöztette, mint ezt Matej Ignácz tanú is a jelen tárgyalás alatt esküvel megerősítette ? Azonban Smilovics Jankelnak és Hersko Dávidnak ama beismerő vallomásai, a melyeket még a vizsgálat folyamában visszavontak, melyekről most azt állítják, hogy azok tőlük kényszer utján csikartattak ki, azon furcsaságok közé sorolandók, a melyek itt oly nagy számban tárultak fel szemeink előtt. Kételkedjék ám bárki a nevezett vádlottak ama mentségének valóságában, hogy t. i. a beismerő vallomások kényszer alatt keletkeztek, mint ezt Róka Sándor és Kazimir József tanuk is erősitik, annyi bizonyos, kogy ama beismerések nélkülözik a törvényes bizonyíték kellékeit. Smilovics Jankel s Hersko Dávid eleinte tagadták a xiullacsempészést, Vogel Amsei, Grosz Márton és Klein Ignácz pedig ezt sohasem ismerték be, s a két első vádlott oly mesés cselekményeket vallott utóbb magára, a melyek semminemű bizonyított ténykörülmények által nem támogattatnak; e nélkül pedig jogelveink szerint az önbeismerésitek hatálya nincs. Legkisebb adat sem létezik a csempészettnek vélt hulla proveniencziájára nézve. Ama beismerő vallomások szerint a messzaterjedő bűzt árasztott hulla kevesebb elővigyázattal ssallittatott volna mértföldekre, mint az a rothadt gyümölcs szállításánál történni fogna; s utóbb a hulla T.-Eszlár alatt egy nő által hozott ruhába öltöztettetett volna, a kinek, minthogy a tutajok odaérhetése előre kiszámítható nem volt, napokon át kellet volna leselkednie a Tisza partján s ott minden elhaladott tutaj nak addig integetni, mig a várt ismeretlen tutaj os magát megismertette volna, ny tényállás mellett nincs semmi értéke Matej több izben változtatott vallomásának, ki ellen már jelenleg is bebizonyitottnak tekinthető az, hogy a m.-szigeti tvszék vizsgálóbiráját hamis jkönyv szerkesztésével rágalmazta, s ezáltal a btk. 260. §. szerinti rágalmazás vétségét követte el. Ily körülmények közt Smilovics Jankelnek Rosenberg Hermanhoz a fogházban irt, utóbbit a gyilkosság bevallására felhívó levele, úgyszintén Cseres Andrásné vallomása, mely szerint Groszberg Leo házánál éjjeli időben nagyszámú zsidók összegyülekeztek volna, oly bizonyítékok, a melyek Montesquieunek — a jogászok nagy mesterének — szavai szerint ép oly kevéssé állanak összefüggésben az ártatlansággal, mint a bűnösséggel. íme így állunk a hullacsempészettel, ezen eredeti eszmével, de a melynek légből kapott voltát az egyetem tanárainak szakvéleménye oly világosan s oly kézzelfoghatókig kimutatta. S most térjünk vissza Schart Móricz tanúhoz Eszlárra. Itt mindenekelőtt rá kell mutatnom azon nehézségre, melylyel az igazságszolgáltatásnak jelen esetben azonnal megküzdenie kellett. Tisza-Eszlár községben már april 1-én