Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 60. szám

— 238 — vagy telekkönyvileg az ö nevére bekebeíezetten hagyott ingó, illetőleg ingatlan dolognak, ugyanazon előadó által vagy nevében és beleegyezésével más személy által, de az eladási és vevési szerződés jogszerű fennállása alatt és azzal ellenkező, tehát az előbbi vevőnek beleegyezése nélkül eszközlött ujabb, és igy jogtalan eladása, a mennyiben büntetendő szempont alá foglalható, csakis a vagyon elleni büntettek vagy vétségek egyikét és ezek között első rendben a csalás bűntettét, illetőleg vétségét állapithatná meg; „tekintve mindazonáltal, hogy a csalás büntette vagy vétsége a B. T. K. 379. §-nak rendelkezése szerint csak az esetben jön létre, ha valaki oly cselekményt foganatosit, mely által más, az idézett §-ban meghatározott módon és azon czélból ejtetik tévedésbe vagy fcartatik tévedésben, hogy a tettes magának vagy másnak jogtalan vagyoni hasznot szerezzen és ez által amannak jogtalanul vagyoni kárt okozzon; ,tekintve, hegy az idézett 37'.). §-nak a B. T. K. 75. §-ához való viszonyításánál fogva a cselekmény büntethetőségére még azon mellőzhetlen feltétel is szükséges, hogy az szándékosan követtetett légyen el; ,tekintve, hogy a mennyiben a büntető törvénykönyv 75. §-a második bekezdésében meghatározott kivétel nem forog fenn, a szándéknak a cselekmény mindegyik ismérvét át kell hatnia, vagyis a tettes tudatának ás akaratának a büntetendő cselekmény mindegyik ismérvére ki kell terjednie; „tekintve, hogy ebből kifolyólag a már eladott dolognak az eladó által, vagy ennek nevében és beleegyezésével, az előbbi szerződés fennállása alatt és a vevő, illetőleg a tulajdonos beleegyezése nélkül ismételt és ennélfogva mindenesetre jogtalan eladása esetében arra nézve, hogy ezen cselekmény ne csupán a magánjogi következményeket vonja maga után, hanem a büntetendő csalást állapitsa meg, a B. T. K. 379. §-ban meghatározott többi ismérvek létén és az ezekre vonatkozó szándékon kivül a jogtalanul eladónak akarnia kell, hogy az előbbi vevő az ismételt eladás által jogtalamü kárt szenvedjen, az eladó pedig ez által jogtalanul vagyoni hasznot nyerjen; „tekintve, hogy az ismételten eladónak az ismételt eladás idején fennálló oly vagyontalansága, a mely őt az általa okozott kárnak megtérítésére képtelenné teszi, habár nem is kizárólagos és nem feltétlen bizonyítéka a fennebb megjelölt kárositási szándéknak, de a legtöbb esetben ennek igen erős indiciuma: „Mindezeknél fogva a kir. Curia büntető tanácsainak teljes ülése vonatkozólag a fent körülirt kérdésre ós a 2754:71883. sz. alatti esetre határozatilag kimondja : „hogy valamely ingó vagy ingatlan dolognak, habár ugyanazon eladó által és az előbbi szerződés fennállása alatt a vevő, illetőleg a tulajdonos beegyezése nélkül eszközölt ismételt eladása és azon dolognak uj vevő részére való átadása magában véve nem állapit meg büntetendő cselekményt, s különösen nem állapitja meg a büntetendő csalás tényálladékát ; kimondja továbbá a kir. Curia büntető tanácsainak teljes ülése: Jiogy különösen ingatlan dolognak a fenn körülirt módon való jogtalan ismételt eladása és azon dolog tulajdoni jogának a későbbi vevő nevére telekkönyvi bekebeleztetése, a mennyiben az előforduló esetben a B. T. K. 379. §-ban meghatározott csalás valamennyi ismérvei és igy egyrészről a jogtalan kárositási, másrészről pedig a jogtalan nyerészkedési szándék megvalósulva lennének: a csalással együtt, illetőleg ezzel eszmei bűnhalmazatban a B. T. K. 400. §-ban meghatározott büntettet is megállapítja, a miből a B. T K. 95. %-ának rendelkezése alapján — önként következik: hogy ezen esetben a büntetés meghatározásánál nem mindig a B. T. K. 383. §-ának, hanem az esethez képest a 400. % a második bekezdésének határozata követendő.'' (1883. máj. hó 18. Hiteles, jun. hó 13.) Yé&tárolás a tísza-eszlárí feanfinkeiL A jul. 3-ki ülés Hersko Dávid 48 éves tutaj napszámos kihallgattatásával kezdődött, ki a hullacsempészet bűnpártolásával vádoltatik, a kinek adatott át Smilovics által a hulla elszállítás végett. Már a tiszai utat illetőleg is nagy ellenmondésokba keveredik előbbi állításával, másrészt megtagad most mindent, a mit előbb vallott. Előbbi vallomása szerint Bustyaházáról indultak el — most pedig Husztról s csak a szálfák voltak Bustyaházáról. Előbb azt mondá, hogy Váriban 9 napig voltak, most pedig csak 3-ig, a többiek voltak — mondja — 9 napig, de előre ment — és egy pár perc múlva mégis azt mondja, hogy a többi tutajok mentek mindig elül, mi kizárja azt, hogy azok Váriban visszamaradtak volna. — Nagy szél volt az egész uton, Matej tutaja szét is ment. Idegen tutajosokkal nem találkoztak, mig előbbi vallomásaként a két Rókával találkoztak. A hulláról azt állítja, hogy T.-Dadánál tanyázván, egyszer Csepkovits. kinek tutaja vagy 100 ölre lehetett kiáltá : jöjjetek, a viz egy holttestet hozott. Azt, mit a vizsgálóbíró előtt Lökön s Nyíregyházán itt kétszer is vallott s a törvényszéknél is megerősített, hogy Smilovicscsal megalkudott 120 frtban a hullaszállitás iránt, hogy abból Matej nek is adott közreműködéséért s hallgatásáért, — most valótlannak mondja ; Smilovicscsal sehol sem találkozott, nem beszólt vele, nem is igen ismeri. Azért vallott akkor máskép, mert verték, ijesztették, kínozták; mi abban állt, hogy kétszer kézzel megütötték, egyszer fejbe is, más alkalommal egy bot élével kétszer oldalba döfték, összekötötték spárgával s vizet itattak vele, mintegy 1 és fél literes czilinderrel; azért nagyon megijedt és rettegett. De beismeri, hogy Nyíregyházán nem kínozták, csak azt mondá a vizsgálóbíró, hogy ha nem vallasz, bajba fogsz esni, és mégis kétszer | tett itt beismerő vallomást. Azért — j mondá — mert erősen kérdezte, marhának nevezte s erre megijedt s kénytelen volt vallani; ezen félelemből vallott a tszék előtt is. Azonban a tszék előtt előbbi beismeréseit még ujabbakkal is pótolta, u. m.: hogy Matej az ő tanácsára adta az 54 frtot Widernek; hogy segítségre levén szüksége, a tutajosok közül valakit be akart avatni a dologba 3 mivel Matej a hulla átvételét véletlenül észrevette, őt vonta a dologba; hogy Matej tutaja alá azért tette a aullát, mert az üres volt; hogy Smilovits a hullát Tárkány alatt alkonyatkor adta át; hogy mikor Smilovicsot megpillantá a hullával, alig 30 öl távolságban volt, hogy a gúzs a hulla kezén volt már, midőn azt Smilovics átadta; hogy a ruhákat Eszláron átadó nő magyaros ki:jtésü zsidó nyelven beszélt; hogy a felmutatott ruhákban felismerte azokat, melyekbe a hullát öltöztette. Ezek mind uj részletek, melyekről nem állithatja, hogy azért tudta s mondotta, mert azokat szembesítéskor előbb Matej mondotta el. Mindamellett ezeket is makacsul tagadja, Smilovicscsal nem is találkozott; az eszlári asszonyt a ruhákkal sohsem látta A törvényszéknél is azértvallotta azon dolgokat, mert meg volt ijedve, félt. nem tudta mit beszél, most sem tudja mit beszél, most is fél, mert meg van ijedve. — Smilovics behivatván, bevallja, hogy azokat, miket szembesítéskor tszék előtt Hersko rávallott. ott mind beismerte. A hozzá intézett kérdésekre még elbeszéli, hogy T. Lökön a városon kivül fekvő magán kertben létező házban vallattatott és pedig esti 9-től sokáig éjfél után. Azon kérdésre: fájt-e s kiáltott, orditott-e. a mikor verték — azt feleié: hogy azért ijedt meg nagyon, mert fájt: de sirni nem engedték; s arra. hogy mikép lehet a sírást megtiltani, azt válaszolá: azt nem tudom, nem kérdezték tőlem. Azt. hogy a 3 — 4 levél hosszú beismerő előadását diktálta-e ő vagy más a j könyvbe, vagy nem diktálta senki s a vizsgálóbíró maga ugy irta — akkép magyarázza meg. hogy magyarul semmit sem értvén. Karancsai intézte hozzá oroszul a kérdéseket, és feleleteit magyarul elmondotta a jkönyvbe melyet maga vezetett a vizsgálóbíró; azt azonban mit az elnök kérdezett, hogy szóról szóra az mondatott-e magyarul a vizsgálóbírónak, a mit ő Karancsainak oroszul felelt — nem tudja mert nem ért magyarul; és oroszul nem is lett a jkönyv elolvasva — még is alá kellett irnia; külön jkönyv vezető nem volt. Válaszolja azt is, hogy a mikor Matejjel szembesítették, ennek első szavaira nem tett mindjárt beismerést, sőt azt vádaskodásáért megtámadta és szemébe köpött. Megjegyzendő, mikép vallomása szerint július 20-án a tszék elé állitatott, de mielőtt ott megjelenhetett, illetőleg közvetlenül bemenete előtt Karancsay által a vizsgálóbíró szobájába vezetetett, és az által a fentközolt