Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 53. szám

Budapest, 1883. Vasárnap, június 17. 63. sz. Huszonötödik évfolyam. Tartalom. Igazs. közöny. — Váltó, polgári jogesetek. — Plenáris bünt. dönt. — Rendelet. Curiai Értesítő. Közöny a jogszolgáltatás terén. Közöny mindenütt s minden téren. Ha ez ország valaha háborgó tenger volt, melynek tajtékzásától remegett fél Európa s melynek dagálya elől futottak menekültek a kishitűek: ugy ma egy tó a haza, melyre ráborul a közöny hinárja. Nem visszük tovább a hasonlatot. Tény az, hogy közöny ütött nálunk tanyát mindenütt. Fáklyás zenét és nagyszerű temetéseket tudunk rendezni, bortól hevülten éltetjük a hazát, a viszonyok közt nagyranőtt férfiakat, gyémántként csillogtatjuk a csehüveget s mint vénhedt gyermekek hallgatunk, midón szólni kell. Berozsdásodott kardunk, akaratunk, szivósságunk. Nem megyünk át a politika mezejére ; hanem megállunk Themis szobra előtt és lesütjük szemeinket. A bonyodalom itt elcsüggesztő ; ma máskép nyer ez s holnap ismét máskép amaz igazságszolgáltatást. A mi ma igaz, az holnap hamisnak deklaráltatik. Ez a jelenség az, mi nálunk a birák szakavátlanságát jellemzi ; kivéve természetesen azt a birói számot, melyről minden irányban csak nemeset s jót mondhatunk. Az igazságszolgáltatás egyöntetűségének hiányát s kövétkezményeit szellőztettük mi mindig. A törvényhozás tett e tekintetben a viszonyoknak megfelelő némely intézkedéseket. Meghozta az 1881. LIX. t, czikket, melynek 4. §-a megszabja az utat, megjelöli a mó,;*ot arra nézve, hogy az elvi kérdésekben más-más enunciació ne láthasson napvilágot. S mégis azt tapasztaljuk, hogy mióta ez a törvény létezik, sokkal előbbre nem mentünk az elvi jelentőségű határozatok tekintetében. Ennek az állapotnak okát pedig mi abban találjuk, hogy azelőtt biráink még sem voltak oly közönyösek s chaotikus törvénykezési viszonyaink közepette; önmaguk kerestek módot az útvesztőből való szerencsés kijuthatásra, most pedig látva azt, hogy a törvény főleg az elnökökre hárítja az elvi kérdésekben való egyöntetű eldöntés kötelességét, közönynyel mennek át mindenen, annál is inkább, mert felső biráink többnyire ellenségei a rendesen szünnapokra eső teljes üléseknek. Igaz, hogy a peres feleknek is jogukban áll oly esetekben, midőn elvi kérdés rejlik perükben, a teljes ülési eldöntést szorgalmazni ; ámde ezzel a joggal, törvénynél fogva, — csakis az ügy eldöntése előtt élhetnek, — de váljon nem történhetik-e részükről a leggyakrabbaa mulasztás, bizva abban, hogy egyes tanácsok előbbi congruens ügyben már megállapították az elvet, és attól el nem fognak térni. Így aztán a törvény legüdvösebb intézkedése is semmivé lesz. Szolgálunk ezúttal állitásunk illusztrálására egy érdekes adattal. A becsületbeli és jogi kötelezettség fogalmaira nézve nálunk igen eltérő nézetek vannak. A többi közt a budapesti kir. törvényszók legújabban oly okmány alapján, mely szerint az adós a tartozás hálraléka alól a hitelező által felmentetett, de annak javult viszonyaihoz mér' ten való visszafizetésre becsületbelileg köteleztetett" a — jogi kötelezettséget nem állapította meg, hanem egyenesen s egyedül alperes becsületének tartotta fenn, hogy ha s amennyiben fizetni akar, ez tisztán tőle függ. A kir. tábla az erkölcsi kötelezettséget mint tágasabb fogalmát a jogi kötelezettségnek, ismerte el, a mi igen természetes dolog, s mely nézetet az ó, közép s újkori tekintélyes tudósok szintén vallják; mert az erkölcsi kötelelezettség a jogi kötelezettséget is magában foglalja, az erkölcsből, mint szélesebb fogalomból származtathatván le a jog s jogi kötelezettség fogalma A tábla tehát alperest az egész hátralékos követelésben feltétlenül elmarasztalta. Kétségtelen, hogy az emberi külső cselekményeknek, jogügyleteiknek, mindig olyanoknak kell lenni, a melyek egyiránt megfelelnek, ugy az erkölcsi mint a jogi törvények követelményeinek; miért is az adós az által, hogy bizonyos föltételhez „helyzete javulásához" erkölcsi kötelezettséget is kötött hátralékos adóságának kifizetése tekintetében, nem lehet fölmentve azon becsületes cselekmény teljesítése alól, hogy hátralékos adósságát a föltétel bekövetkeztével meg fizesse. A magy. kir. Curia 697/883. sz. a. keletkezett határozatával szintén elfogadta az általunk most fejtegetett nézetet, azal az indokolással: hogy azon kifejezésnek, hogy alperes tartozásának visszafizetését becsületbeli kötelességének ismerje, nem lehet más értelmet tulajdonítani, mint azt, hogy felperes jogilag fennálló követelésének visszafizetését alperes becsületének lekötésével akarta biztosítani, minthogy alperes levele szerint egyéb biztosítékot nyújtani képes sem lett volna — Ezen enunciátióhoz azonban a Curia még következő intézkedést csatolt: „miután alperes csak akkor köteles tartozását egészen vagy részben visszafizetni, ha oly kedvező helyzetbe jő; alperes helyzete azonban még felperes előadása szerint sem javult annyira, hogy egyszerre 92.000 frtot kamataival együtt visszafizethetne; sat. ez okból tehát keresetével el volt utasítandó." Most az utóbbi enunciátióhoz akarunk szólani. Ha összehasonlitjuk a magy. kir. kúriának fenti határozatát — nem a becsületbeli kötelezettség értelmezését illetőleg, hanem abban az irányban, hogy a körülményekhez képest való viszszafizetés lehetőségének igazolását felperesnek rója fel, ha, mondjuk, összehasonlítjuk eme enuntiatióját eddigi gyakorlatával, jelesül az 1877./1914. sz. a. kelt s nagy vitára okot szolgáltatott határozatával, ugy azt fogjuk találni, hogy ezelőtt más elv követtetett, az t. i., mely szerint alperes a körülményekhez s a lehetőséghez képest tett fizetési kötelezettsége alól a körülményeire való puszta utalással nem menekülhetett, s a bizonyítással nem terheltetett a hitelező. Kimondotta ugyanis a legfőbb Ítélőszék legutóbb idézett határozatában, hogy „alperes a fizetés teljesítését nem önkényére, hanem körülményeihez képest lehetőség szerint tartotta fenn; ily esetben alperes azon egyszerű állítása, hogy jelenleg oly vagyoni viszonyok közt nem létezik, melyek a fizetést lehetővé tennék, elégséges alapot arra, hogy a fizetés terhe alól bizonytalanra felmentessék, nem nyújt; minthogy alperes időelőttiség kifogásával élvén, azt igazolni is tartozott volna annyiban, hogy a birót azon helyzetbe hozza, miszerint ez az előadott körülmények tekintetbe vétele mellett a fizetési időt méltányosság szerint meghatározhassa, melyet önkényesen bizonytalanra halasztani alperes jogában nem áll. Ezen bizonyítási kötelességének alperes eleget nem tévén, oly viszonyok közt levőnek nem tekintethetik." Senki sem vonhatja kétségbe azt, hogy oly természetű kötelezettség, minőről ezúttal szóltunk, majd mindennapi a judicaturában s mégis közönnyel mennek át a törvény azon rendelkezésén, mely ilyenek eldöntésében az egyöntetűséget lehetővé akarja tenni. S annak következménye, hogy ily kérdésekben ma igy, holnap máskép határozrak a curia tanácsaiban, minek megtörténni nem volna szabad. A közöny sehol sem bos-zulja meg magát jobban, mint az igazságszolgáltatásban. E napokban Gyürky Miklós, a budapesti bünt. törvényszéknél jegyző, ki fontosb ügyekben vizsgálóbíróként is működött — önmagát kivégezte. Elnökéhez hátrahagyott levelének tartalma szerint bizonyos bűnügyben történt s most önként bevallott megvesztegettetése sodorta azon kínos lelki állapotba, melyben öngyilkosságon kivül más menekülést nem tudott találni. Ezen levél, mint a körül-