Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 44. szám

— 176 — iVrorvosI átok használatának korlátolása. Az életjáradék iránt támasztott kereset nem tartozván azon Ügyek közé, melyékben a ren­des birói illetőségtől eltérésnek helye nem lenne: ily ügyekben a másodbirósági végzés ellen további felfolyamodásnak helye nincs, hacsak az illetéktelen bíróság illetékesnek, vagy az illetékes illetéktelennek nem mon­datott ki. Kéler Ákos — Baseli Manóné úgyis mint kiskorú gyermekei term. törv. gyám­ja, mint néhai Basch Manó örökösei e. — 9187 frt életjáradék, illetve haszonbér iránt a n.-becskerekijárásbíróságnál 1880. évben pert kezdvén — Járásbíróság 1882. június 27. — 4336. szám alatt alpereseket 8531 frt töke. kamatjai s 151 frt perköltségben marasz­talta, Mindkét fél felebbezésére — Kir. Tábla 1882. november 2S. — 37803. szám alatt végzésével a járásbí­róságot ez ügyben illetéktelennek mon­dotta ki, s egész eljárását megsemmisí­tette ; „mert felperes keresetét arra állapi­pitotta, hogy alperes és általa képviselt gyermekei jogelődje A. B. szerződésben kötelezettséget vállalt, hogy Petrovics Jó­zsefné szül. gróf Zoller Francziskának évenként 2000 frt életjáradékot fizetend, minek 1858-tól 1864-ig eleget nem tevén, azt helyette 5/8 részben Bozzay János tel­jesítette, ki azután a fizetés által szerzett jogát felperesre ruházta. *Az A. B. szerődésekben pedig szaba­don választandó bíróság köttetett ki. Azonban mivel azon szerződésekhez Petrovics Józsefné hozzá nem járult, azon bírósági kikötéssel sem ő nem élhetett, sem az felperesre ki nem terjedhet; törvény szerint pedig ezen jbiróság sem a kereseti összeg sem a lakhely tekintetében illeté­kesnek nem vehető. Felperes felfolyamodással élvén — Kir. Curia azt hivatalból visszauta­sította. Indokok: Annak megjegyzése mellett, hogy folyamodónak azon érvelése, hogy az általa megtámadott másodbirósági vég­zés ellen további felfolyamodásnak helye lenne, — törvényes alappal nem bír; mert az 1881: 59. t. cz. 100. §. 6. pontja nem a perorvoslat használhatásáról, hanem csak is arról rendelkezik, hogy magának a birói hatáskörnek s illetőségnek kérdése, mely törvény szerint döntendő el; mert továbbá az ugyanazon t. czikk 45. §-ban említett eset itt fenn sem forog, mert végre a má­sod bíróságnak a birói illetőség kérdésében hozott végzések ellen beadott felfolyásokra nézve nem az idézett t. czikk. 59. § nak, 1-ső hanem a 4-ik pontja az irányadó: > visszautasítandó volt a felfolyamo­dás az okból, mert az életjáradék, illetve a haszonbér iránt támasztott kereset nem tartozik azon ügyek közé, melyekben a törvény által előirt rendes birói illetőség­től eltérésnek helye nem lenne; már pedig az 1881: 59. t. cz. 59. §. 4. pontja szerint a kir. tábla végzése ellen további felfolyamo­dásnak csak akkor van helye, ha oly esetben, melyben a rendes birói illetőség­től eltérésnek helye nincs, az illetéktelen biróság illetékesnek, vagy az illetékes il­letéktelennek mondatik ki. {1883. ápril 3. — 1411. sz. a.) Hasonlóan a kavicsszállitásból származta­tott követelés iránt a kereskedelmi biróság előtt támasztott kereset sem tartozik azok közé, melyekre nézve a rendes birói illetőség­től nincs eltérésnek helye. Gelle Mózes — Kapatz'ma Demeter e. 32 frt iránt a brassói járás — mintkeresk. bíróságnál perelvén — Járásbíróság 1882. május 13. —3954. sz. a. jelen keresetre nézve, mely a kavics­nak közútra kihordásából származó tarto­zásra vonatkozik — kereskedelmi illetősé­gét megállapította és alperest a kereset­ben elmarasztalta. Alperes felebbezvén — Kir. Tábla — Marosvásárhelyt 1882. decz. 20. — 225. sz. végzésével — a jbiró­ság ítéletét megelőzött egész eljárással együtt — 1881: 58. t. cz. 39. §. d. p. alap­ján megsemmisitette s felperes jelen kere­setét visszautasította s azt 1G frt perkölt­ségben marasztalta; >mert a kavicsnak bizonyos útvo­nalra kihordása a keresk. törv. 258. 259. §-ban meghatározott keresk. ügyletet nem képez.« Ez ellen felperes élt felfolyamodással. Kir. ('uria a felfolyamodást hivatal­ból visszautasította; >mert a másodbiróságnak a birói ille­tőség kérdésében hozott végzése ellen a keresk. ügyekben követendő peres eljárást szabályozó 1881 : évi nov. 1. — 3269. sz. a. kelt igazs. min. rendelet 2. §-hoz — il­letve az 1881 : 59. t. cz. 59. §. 4. pontjához képest további felfolyamodásnak csak ak­kor van helye, ha a másodbiróság oly eset­ben, melyben a rendes birói illetőségtől eltérésnek helye nincs, — az illetéktelen bíróságot illetékesnek vagy az illetékeset illetéktelennek mondotta ki. >minthogy pedig a kavicsszállitásból származó követelés iránt a kereskedelmi biróság előtt támasztott jelen kereset nem tartozik azok közé, melyekre nézve a birói illetőségtől eltérésnek helye nem lenne ; és így az ezen ügyben hozott másodbirósági végzés felfolyamodással meg sem támad­ható. »Ennélfogva felperesnek törvény sze­rint el nem fogadható felfolyamodását hi­vatalból visszautasítani kellet. (1883. april. 3. — 207. sz. a.) A másodbiróság a megítélt föeskü szövegét — sommás kereskedelmi perben — alperes kérelméhez képest másítván meg, s igy az első bírósági ítéletet annak előnyére változ­tatván meg: akkor a jelen kérdésben forgó perhez hasonló ügyekben további felebbezés ki van zárva. Krausz Dávid s fiai czég — Milkó fiai czég e. a szolnoki járás — mint keresk. biró­ság előtt 100 frt iránt perelvén — Járásbíróság 1881. decz. 28. — 5405. sz. a. felperest keresetével elutasította s 9 frt 50 kr. perköltségben marasztalta — azon esetre ha Milkó Vilmos főesküt tesz arra ..hogy Glük Vilmost a keresetlevél­ben emiitett 200 dar. deszka megvételére meg nem bízta, hogy ezen deszka szegedi faüzletében át nem vétetett; és hogv alpe­res üzletében alkalmazva volt Braun fel­hatalmazva nem volt, a czég részére meg­rendeléseket tenni és átvételeket esz­közölni." Kir. Tábla alperes felebbezésére 1882 nov. 30. — 2464. sz. a.felebbezett részében az első kir. ítéletet helybenhagyta a meg­ítélt főeskünek a per döntő körülményei­hez képest ekkénti módosítása mellett, hogy alperes czég arra tartozik főesküt tenni „hogy Glück Vilmost azon deszka­árunak, melynek vételára követeltetik meg és — átvételére meg nem hatalmaztam Ez ellen alperes ismét felebbezett. Kir. Curia köv. végzést hozott — Minthogy a másodbiróság az által, hogy az első bíróságilag megítélt főeskü szövegét alperesnek az első felebbezésében előterjesztett kérelméhez képest megmásí­totta, — alperes előnyére változtatta meg az első birósági ítéletet; ily esetben pedig tekintettel az 1881: 59. t. cz. 47. §-sára olynemü perekben, milyen a jelen per további felebbezésnek helye nincs; »alperes felebbezése az id. t. czikk 47. §. és 100. §. d, pontja alapján hivatal­ból visszautasittatik. (1883. april. 3. — 149. sz. a.) Csödhirdetmények. Elias Kadelburg et Söhne budapesti lakosok ellen, bej. május 15. Csödbiztos : Végh János tvszéki biró, tömeg­gondnok : dr. Uuger Bernát ügyvéd. Goldman Gyula marosvásárhelyi lakos ellen, bej. május 23. Csödbiztos: Eaff Károly tvszéki biró, tömeggonduok : Schönstein Gyula ügyvéd. Ábrahám Antal kolozsvári lakos ellen, bej. ápril 30. Csödbiztos: Comaneseu Sándor tvszéki biró, tömeggondnok : Nagy Mihály ügyvéd. Ügyvédi kamarákból. A debreczeni üg3'védi kamara részéről ezennel közhírré té­tetik, hogy Nemes Károly karczagi ügyéd e kamara ügyvédi lajstromából saját kérehn'ére kitöröltetett. A pozsonyi ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Borovszky Fe­rencz nyitrai ügyvéd az ügyvédek lajstromába bejegyeztetett. Felelős szerkeszti) SZOKOLAY ISTVÁN. IV. kerület, Hajó-utcza 5. Megjelen e lap hetenkint vasárnap, szerdán és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 12 frt, fél évre 6 frt, negyedévre 3 fit osztrák értékben Budapest, 1883. Az Atlienaeum irod. és nyomdair. társulat.

Next

/
Thumbnails
Contents