Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 42. szám

Budapest, 1883. vasárnap, ápril 15. 42. sz. Huszonötödik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom. A keresztények s izraeliták közti házasság. — Jogeset. — Parlament köréből. — Jogász egylet. — Cnriai Értesítő A keresztények s izraeliták közti házasság. Végre annyi várakozás, ingadozái s habozás után törvényhozásunk körében komolyan munkába vétetett a ,Kereztények és izraeliták közti házasság' intézményének létesitése. És reményünk lehet, hogy ez rövid idő alatt törvényesíttetni fog. Nem bocsátkozunk annak taglalásába, vájjon ezen részletes törvényhozási müvelet egy rendszeres codificatió elveinek megfelel-e, mit, ugy hisszük, épen minálunk lehet legkevesebbé törvényhozási követelményül felállítani, hol a törvényhozás összes jogi műveletei részletes munkálatokból, toldozás-foltozásokból állanak. — Nem vizsgáljuk, nem lett volna-e helyesebb, hogy a házassági jognak ezen alkatrésze a majdan létrejövendő magánjogi codexben foglaljon helyet — mi természetesen csak hosszas idő múlva mehetett volna teljesedésbe. Azt sem kutatjuk, hogy ezen partialis codificatió mily befolyással lehet a polgári házasság intézményének jövőjére — mi bizonnyal egyátalában nem mondható biztosnak a közeli időkben. Előttünk csak az a főtekintet, az a vezér eszme, hogy ezen házassági intézmény a legsürgosb törvényhozási feladatok, a legégetőbb társalmi szükségletek közé tartozik. Az 1867-ki törvényhozás egy igen nagy, kifolyásaiban felette káros hibát követett el, hogy a midőn a jog elodázhatlan pressiója alatt az emancipatiót proclamálta, ugyanakkor — ugyanazon jog egyébb, szinte sérthetlen követelményeit mellőzte — fenhagyván a középkor barbárságából kifolyó azon válaszfalakat, melyek a házassági jogban a keresztények és zsidók közé emeltettek. Ezen jogi különbségek, melyek, nem mint más hitfelekezeteknél, csupán a házassági külső szertartásokra vonatkoznak, hanem magát ezen a társadalmi szerződések legfontosbikának köthetésére való jogi képességet támadják meg: az emancipatió által nyújtott jogegyenlőséget nagyrészben s igen terjedelmes társalmi körben megsemmisitették. És a midőn az 1867-ki törvényhozás ez által a jogsérelmet tovább folytatta, a jogcsonkitást fentartotta: egyszersmind nemzeti, társalmi politikánk nagy fontosságú érdekeivel is összeütközésbe jött. Midőn mi a jobbak, a felvilágosodottabbak sorában már évtizedek előtt az emancipatió mellett küzdöttünk, a jogosság érvényesítése, a jog igényeinek kielégítése mellett, mindig azon nemes czél lebegett előttünk, hogy az által a jogban annyira elválasztott társalmi osztályok egybeolvasztassanak; hogy azok egy nemzeti testté tömörüljenek; s igya nemzeti erő és nagyság emeltessék. Ezen összeforrás pedig a családi egybe olvadás nélkül kivihetetlen, alig is képzelhető ; miért az emancipatió eszméjével mi mindig a házassági jogegyenlőség elvét is összekapcsoltuk. Azon nagy nemzeti érdekben tehát a házasságra vonatkozó, teljes jogú képesítést, mint lényeges kelléket a törvényhozásnak szoros kapcsolatba kellett volna hozni az emancipatióval. Hogy utóbbi társalmi életünkben mindeddig nem hozta meg oly mérvben az üdvös eredményeket, mint óhajtottuk; ennek legfőbb oka kétségtelenül az, hogy az összeolvadás legfontosb eszköze, a házasság intézménye az emancipatióval fentebb kiemelt kapcsolatba nem hozatott, s mindkettő nem lett együttesen életbe léptetve. Ennélfogva, midőn a törvényhozás az izraelitákra vonatkozó házassági szabadságot s egyenlőséget megállapitja, nem csak a jog egyik középkori sérelmét fogja reparálni, nemcsak a jogosságpostulátumait elégitendi ki: hanem egyik legfontosb tár salmi érdekünk, az összeolvadás valósitását is eszközlendi. Azért neveztük ezen törvényhozási müveletet égető társalmi szükségletnek; s ezért óhajtjuk annak mielőbbi létrehozatalát. Jogeset. Oly esetben midőn az idegen birtoklás a tu lajdonosnak saját tényén alapul, vagy a te lelik, tulajdonjog megszerzése nyilván rosz hiszemünek bizonyult: a telekk. tulajdonos sem követelheti a birtokot, és ily körülmények a birtokos által a telekk. tulajdonos ellen kifogásképen is érvényesíthetők. Varga Ferencz — Varga Juli Pap Istvánné és özv. Varga Jánosnéngjis mint kiskorú gyermekei t. t. gyámja e. az alpe rések birtokában lévő 2/3 rész ingatlan ki bocsátása s elvont hasznok megtéritése iránt a nagy-károlyi tszéknél pert kezdett, honnan a szatmárnémetihez tétetett át; ezen — Törvényszék 1881. nov. 19. — 10089. sz. a. Ítéletével a 2/3 rész kiadatására nézve a keresetnek helyt adott — a haszonvételekre nézve azonban azzal felperest elutasította s a perköltséget kölcsönösen megszüntette ; »mert az érvényben fentartott osztrák polg. tkönyv 21. §. szerint telekkönyvezett ingatlanok tulajdonjoga csakis telekk. bejegyzés által szerezhető meg. Felperes pedig ezen tulajdonjogot az egész ingatlanra 1873. juli 2-án az A. okmány (szerződés) alapján telekkönyvileg megszerezte s azt az 1467. §. értelmében több éve már el is birtokolta, alperesek' pedig beismerték, mikép ezen 2/3 részt birtokukban visszatartják s használják. — Aroszhiszemü birtoklás azonban alperes irányában nem bizonyittatott, miért a haszonvétel nem volt megítélhető. Kir. Tábla 1882. april 12. — 7298. sz. a. azon változtatással hagyta helyben — hogy alpereseket elmarasztalta az elvont hasznok megtéritésében is — 1875. évtől kezdve évenkénti 80 frtban, ugy 60 frt perköltségben köv. indokokból: > Helyt kellett adni, mert felperes mint bekebelezett korlátlan tulajdonos a birtoklást is jogosan követelheti, annál inkább, mert alperesek azt, hogy az ingatlant felperesnek saját ténye vagyis vele kötött osztály egyesség alapján birnák, nem tudták bebizonyítani. A tulajdonra vonatkozó alperesi előadás pedig megfelelő viszonkereset hiányában figyelembe nem vétethetett. « »A haszonvétel is megítélendő volt, mert alperesek perindítástól megszűntek jóhiszemű birtokosok lenni. Kir. Curia mindkét alsó birósági Ítélet megváltoztatásával felperest keresetével egészben elutasította s 100 frt perköltségben marasztalta. Okok: Felperes a gebei 404. telekjben felvett 1814. hr. sz. ingatlanságból alperesek birtokában levő 2/3 részben kibocsátására s az elvont hasznok megtérítésére azon alapon kérte alpereseket köteleztetni, mert azon ingatlant a közte mint vevő s Varga Zsigmond mint eladó közt 1873. márczius 29. kötött A. örök eladási szerződés szerint egyedül ő vette meg; továbbá mert azon szerződés alapján a kérdéses ingatlan telekkönyvileg az ő tulajdonául van bejegyezve; és mert — ugy mond — annak 2Is részét alperesek 1873. áprilban önhatalmúlag foglalták el. >Ámde már magában az A. szerződésben egy korábban (1859. decz. 30.) kelt eladási szerződésre történik hivatkozás, és özv. Varga Zsigmondné s Roncsik Sándor tanuk vallomásaival is megerősíttetett, hogy a kérdéses adásvételi jogügyletről egy régibb okirat is létezik, mely özv. Varga Zsigmondné vallomása szerint az A. alattinak kiállításakor felperes birtokában volt, melv azonban a perben fel nem mutattatott. > Továbbá Weisz s több más tanuk vallomásaival bizonyítva van nem csak az, hogy a kérdéses ingatlan Vargha Zsigmondtól már az 50-es években szereztetett meg, de az is, hogy azt azóta (bár a telekjben 1873-ig az eladó Varga Zs. nevén állott), nem Varga Zsigmond, s nem is egyedül felperes hanem a peres felek édes anyja illetve nagyanyja özv. Varga Sándorné és fiai Ferencz s János közösen birták egészen