Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 34. szám

Budapest, 1883. vasárnap, márczius 25. 34. sz. Huszonötödik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARM Tartalom. Kormányfelelösség VI. — Jogeset. — Ügyv. döntv. — Bünt. jogeset. — Polg. tkönyv. terv. — Curiai Értesítő. A kormáiiyfelelösség fejlődése Magyarországban. Schvarcz Gyula úrtól. VI. Albert király alatt nyilt hadat izén az oligarchia a további korszerű reformoknak— vagyis mint ezeket az 1439diki decretumban a rendek berekesztésében mondja: az *uj találmányú törvényeknek. < Igen, Albert király 1439-diki Decretuma nevezetes mozzanat a magyar alkotmány történetében. Jól mondja a magyar királyság alkotmányának történetirója, miszerint ezen decretumot úgyis lehet tekinteni, >mint az aranybulla uj kiadását, sőt mint uj aranybullát: de ennél sokkal több, u. m. valóságos pactum eonventum, azaz kölcsönös szerződés, olyan, a milyen még eddig nem történt a magyar király és nemzet közti kölcsönös jogviszonyok szabályozására. Olyan kölcsönös szerződés ez, a melynek okmányát, mint bármely más szerződő felek szokták, kölcsönösen adták ki egymásnak király és nemzet.« Csakhogy mind ez előbbremenetel a formában, valódi csúf visszaesést jelentett a dolog érdemében. Maguk a rendek, azaz hogy a szavazatmérlegelés szerint ezek többsége, első sorban a főnemesek voltak azok, akik kérve-kérték a királyt, hogy »figyelembe véve e most folyó idők természetét, Magyarország régibb királyainak (II. és III. András) decretumait és constitutióit változtassa* a mint következik: 1439: 1. Ezen ország régi törvényeit és szokásait, az országlakosok u. m. egyháziak és világiak, s átalában minden rendűek szabadságát viszszaviszszük a régi módra és állapotra, a mennyiben főpapjaink, báróink és nemeseink jogai és tekintélye mellett, az ő tanácsukkal és tekintélyökkel megtehetjük. — 2. A királyi felség a nádort az ország főpapjainak, báróinak és nemeseinek egyező akarata szerint válaszsza, igy kívánván ezt az ország hajdani szokása is, annyival inkább, mert a nádor a király ellenében az országlakosoknak, viszont az országlakosok ellenében a királynak igazságot szolgáltathat és szolgáltatni tartozik. — 4. Az újítások és a behozott ártalmas szokások töröltessenek el. — 15. Teljes szabadságunk és hatóságunk legyen (Nekünk a királynak) a világi hivataloknak minden tanács közbejötte nélkül szabad tetszésünk szerinti adományozására, csakhogy belföldieknek. — 27. Az ország egy nemesét se legyen szabad elfogni, vagy letartóztatni, kivéve azokat, akik ellen törvényesen hozatott főbenjáró itélet. — 23. A király és királynő ő felségeik ügyvédei a törvényszéken ne ülhessenek a bírákkal, hanem mig a király és királynő ügye tárgyaltatik, állani tartoznak, mint más ügyködő félek.« Az ember alig hisz szemének, midőn ugyanezen törvényczikk bekezdésében és egyik pontjában oly ügyefogyott conservativ kajánságot lát leplezetlenül kimondva, mely az >uj találmányú törvények* és egyátalán az > újítások* ellen oly naivul tiltakozik és az ország törvényeit, szokásait a »régi módra és állapotra* Ígérkezik viszszavinni: addig más felől ugyancsak e törvényczikk 23. pontjában a törvények uralmának postulatumát egészen a gondolkodó lélek leggyengédebb sejtelméig oly fenség magaslatára látja emelve, hogy az ember szinte megdöbben. Hogyan, tehát ebben az időben annyira gyökeret vert volna már a törvények uralmának gyakorlati cultusa, hogy még a király és királynő képviseletében megjelenő ügyvédeket is törvény által arra kötelezték, miszerint még a bíróság előtti külső magaviseletökben is vessék alá magukat ugyanazon szabálynak, a melynek egyéb, akár a legalantabb rangú ügyködő felek hódolni tartoznak? Hát azok, kik ezen 1439-diki törvényczikket megalkották, ennyire tiszteletben óhajtották-e már a törvényelőtti egyenlőség elvét tartatni, hogy a törvények uralmát még a királyi fenség meghatalmazottjaival szemben, még jelképileg is ily magasra helyezték ? Tagadhatlanul ezen egész törvényczikk conceptiója, szerkezete képzett főre, műgondteljes tollra mutat. Már azt is, amit a II. András bullájából fölelevenít, mily egészen másként, hogy ugy mondjam, mily nyelvén a politikai avatottságnak adja vissza! íme, a király legelő disznai és a falvakban hívatlanul megszálló sólymászok és vadászkutya-vezetők helyett, oly átalánositást találunk, mely művelt jogi gondolkodásra mutat a 18-dik pont szövegezésében: >Sem az egyháziak, sem a világiak jószágain nem követelünk erőszakkal élelmezést, szállást; rajtok semmi sérelmet nem ejtünk, mások által ejtetni nem engedünk. Magunk sem okozunk semmi ilyen terheltetést, kivéve, ha meghivattatunk.* A képzett gondolkodás és a szerkezeti műgond a decretumban tehát elvitathatlanok. Ámde midőn ezen valóságos uj aranybulla, ezen valóságos »pactum eonventum* egy ily képzett gondolkodó, egy ily műgondteljes szerkesztő kezéből kerül vala ki és mégis a magyar alkotmányosság legfőbb tényezőjét, az országgyűlést, illetőleg annak egybehivása jogalanyát és fölételeit, sőt az országgyűlés megtartásának kötelező idejét e decretum még csak nem is emliti, a kormányfelelősségi elvet, sőt magát a tanácsot, — a korlátolt monarchia egyik speciális magyar, történelmileg fejlett kriterionát egyátalán mellőzi: vajon, mindezt szemügyre véve, nem jutunk-e kikerülhetlenül azon helyes következtetésre, miszerint itt oly szövetség müvével van dolgunk, melyet király és oligarchia kötöttek egymással a végre, hogy hazafias conservativ jelszók hangoztatása -— mint az >uj találmányú törvények* és a »megsemmisitendő ujitások* hangoztatása — mellett a kor műveltségéhez képest a lehető legildomosabb furfanggal codificálják úgyszólván a reactiót és leszállíthassák a köznemesség, a megyék, a városok politikai befolyását? Legyünk meggyőződve: ilyesmi volt tervezve, és a terv törvényhozási keresztülvitele e decretum megalkotása által lehetőleg fényesen sikerült is. Csillogó mozzanata e decretumnak a 2. pont, mely a nádort bíróvá teszi a király és nemzet közt. A modern államtudomány búvárait egészen elragadhatja e pont az első pillanatra: mert e pont intézkedésében benne látjuk mintegy az államtörvényszék intézményének magvát századokkal korábbra előreárnyékolva. Azonban közelebbről tekintve a nádornak ezen király és nemzetközti bíráskodási joga nagyon egyoldalú alkotmány-biztosítékká törpül alá. Ki a nádor Albert decretuma szerint? Okvetetlenül oligarcha, kit a szavazat-mérlegelési elv folytán a decretum e szavainak daczára : >a királyi felség a nádort az ország főpapjainak, báróinak és nemeseinek egyező akarata szerint válaszsza < — csakis holmi udvari kegy-letéteményesekkel szövetkező oligarcha liga emelhet magas polczára; nem az a felelős nádor ő, a kit II. és III. András törvényei óhajtanak biztositani a magyar alkotmányosságnak; oly nádor ő, a ki de iure elmozdithatlan, és a kit nem ellensúlyoz sem III. Andrásnak, sem Mária királynőnek felelős kormány tanácsa. Ez az Albert király nádora aféle magyar > nagyvezér«, a kinek a törvény tulajdonképen még sokkal nagyobb jogkört biztosit, mint a minővel az aragoniai Justiza birt. A főuraknak akkor nem felelős nádor, tanácsadó, de inkább ilyen kellett: mert tudták, hogy az ily nádor nemcsak közölök való, de az oligarcha ligákkal solidaris és magas birói méltóságánál fogva még a királylyal és országgyűléssel szemben is annyival inkább fogja a féktelen nagyok érdekeit előmozdithatni, a mennyiben nem lesz sem ellensúlyozható felelős kormány-tanács, sem feleletrevonható országgyűlés által. A szegény köznemesség! Ez ismét beérte azzal, hogy Albert decretumának 27. pontja neki személyszabadságot biztosítson, a befogatás, letartóztatás ellenében, kivéve, ha főbenjáró bűntettben hozatott valamely nemes ellen törvényesen itélet. Hogy ily áramlat közepette a városok, a nem-nemes országlakosság nem nyert semmit e magasztalt uj aranybullától: ezen alig fogunk csodálkozhatni. I. Ulászló király 1440-diki decretumában megerősítette nemcsak II. Andrásnak és Nagy Lajosnak, de IH. Andrásnak Lapunk legközelebbi száma a közbeeső Ünnepek miatt pénteken, márczius 30-án jelenik meg.