Törvényszéki csarnok, 1879 (21. évfolyam, 1-95. szám)
1879 / 95. szám
Budapest, 1879. kedd. decz. 30. 95. szám. Huszonegyedik évfolyam. Tartalom: Plenáris döntvény. — Curiai bíróság. — Ügyvédségi döntvény. A következő évvel lapunk 22. évfolyamát fogjuk megkezdeni. A mint 21 év előtt, ugy most is csak egy czélt ismerüQk: a magyar igazságügy íökéletesb kifejlődését. Mi sohasem ismertünk más czélokat s nem kerestünk más érdekeket. Ha a^ ugy igényelte, szembeszaltunk a hatalom embereivel. — de soha som vonakodtunk a népszerűség és balif él etekkel is megküzdeni. A jogi refor m képezte első* jelszavunkat; előharczosai voltunk már a német rendszer alatt, mely pedig azzal nem igen rokonszenvezett. A reformok mellett küzdünk most is, de csak ugy és akkor, ha azokra megvan a kedvező talaj, ha egészséges alapjai vannak, ha nem hiányzanak a legszükségesb feltételek, melyek nélkül csak experimentatiók s nem reformok is létesülhetnek. — Legfőbb súlyt fektetünk ez idő szerint a gyakorlati jogélet szükségeinek kielégítésére; miért lapunk főtanaimat a jogesetek és döntvények képezik. Fo forrásul tekintjük ezeket a jogi ismeretek terjesztésére, a bírák és ügyvédek tájékozására —tehát a judicaturatökéletesítésére. E2zen számmal a £'. évi elöf. időszak befejeztetett. Tisztelettel felkérjük előfizetőinket, szíveskedjenek az előfizetés megnjitása iránt mielőbb intézkedni.—üíagy köszönettel vennők, ha lapunk támogatói hatás- és ismeretségi körükben elöfizetöiíik szaporítására közreműködnének. —Az előfizetési dij ezentúl is évnegyedre 2 frt, fél évre 4 frt, egész évre 8 forint. A Semmitöszék teljes tánácsülési döntvénye. A Semmitőszék decz. 4-ki plénumában következő elvi jelentőségű kérdés vétetett tanácskozás alá: Ha az osztrák-magyar bank vezet végrehajtást, van-e a perr. 431. §. alkalmazásának helye? a mennyiben pedig helye nem volna, váljon az alperes s a hivatolt $-ban érintett jelzálogos hitelezők által, a megállapított árverési feltételek tekintetéből emelt semm, panasz érdemi intézkedésre alapul szolgálhat-e? Ez következő határozattal oldatott meg : ,.Tekintve, hogy az osztrák-magyar banknak 1878. év% XXV ik törv. czihkelyébe iktatóit alapszabályai 48. §~sza a bank részére nem egyszerűen a perr. 43 /. %-szában minden hitelező részére megengedett észrevételezési jogot, melyet külön törvénnyel részére fentartani szükséges nem ?s lett volna — hanem kifejezetten azon kiváltságot állapítja meg^ melyszerint az árverési feltételek tervezetét azon esetben is a bank van jogosítva elkészíteni, midőn az árverés más hitelező részére rendeltetett el; s a bíróság ezen feliéieleket csak az előző hitelezők meghallgatása mellett megvizsgálva, — egyesség nem sikerülte esetében megállapítja; mely kiváltsággal a polg.per rendi. 431. §-szában az összes hitelezőknek, tehit a később behebelezelleknek is engedélyezett észrevételezési jog össze nun egyez telhető ; ennélfogva oly esetben, midőn az oszlráh-magyar b ink vezet végrehajtást, az árverési feltételek iránti észrevételezésre nézve a perrendt. 43 í. §-sza nem alkalmazható, — h memcsak az idézett törvény 48. §-sza — vagyis észrevételezési joggal egyedül a bankot megelőző hite ezölt élhetnek.'1 (2 4542. sz.a.) Curiai bíróság döntvénye. A felszólalást elutasító határozat elleni felebbezés ériemleges vizsgálat alá nem vehető, ha a törvény által kijelölt határidők meg nem tartatlak. Szabolcsmegye központi választmánya, L i c h tman Alajosnak a választók névjegyzékéből történt kihagyása miatt beadott felszólalását elutasította — mi ellen az 1879. decz. 8 felebbezést adott be. A M. k. C u r i a azt visszautasította ; „mert az 1874:33. tcz. 44. 53. §§. szerint a névjegyzék elleni felszólalások beadá-ának határideje minden évben július 5-től 15-ig terjed; folyamodó fél pedig felszólalását aug. 5-én adta be. „Ezen elkésett felszólalást a központi választmány okt. 25-én vette tárgyalás alá, a midőn azt már többé figyelembe nem vehette, minthogy a központi választmány az idézett törvény 48. §. szerint a felszólalások felett minden évben sept. 1-től — 20-ig köteles határozni, mely határidő okt. 25-én már régen lejárt. „Végre az idézett törvény 54. §. szerint a központi választmány eljárását nov. l-ig befejezni, s a hozzá beadott felebbezéseket a Curiához felterjeszteni, — a Curia pedig a felterjesztett ügyeket decz. 15 ig elintézni köteles. Az elkésett felszólalás miatt a törvény ezen rendeletét sem lehetett megtartani, — minthogy a központi választmány a felterjesztést decz. 12-én tette meg, s ez ide decz. 17-én érkezett. „Mindezeknélfűgva panaszkodó felebbezését, a törvényes határidők meg nem tartása miatt, érdemleges vizsgálat alá venni nem lehetett."(1879. decz. 23.— 75. sz. a.) Ügyvédségi döntvény. A pártfogó ügyvéd tisztétől való felmentetésre jogosult az ügyvéd, ki azon törvényszéken kioül lakik, melynél a pártfogolandó fél pere folyamaiba teendő. Gruber Samu ügyvéd aziránt folyamodott a beszíerczebányai ügyvédi k a m a r á ho z: hogy bizonyos Jeszenszkyféle ügyben reá ruházott pártfogó ügyvédi tiszttől felmentessék. 95