Törvényszéki csarnok, 1879 (21. évfolyam, 1-95. szám)

1879 / 26. szám

102 Mátyás János 33 éves s vagyonnal bíró földmives, — Fehér József 52 éves vagyonos földmives — és Csernyák Pá] 41 éves szintén vagyonos gazda — mind ludasi s ugrai lakosok. A tsz ék 1878. sepfc. 27. Ítéletével Kis Imrét a hamisítás köröli bünrészességben bűnösnek mondottakis ezért 4 évi börtönre ítélte, — a terjesztés vádja alól azon­ban bizonyítékok hiányából felmentette. Szabó Mátyást a bankjegy készítésben! bünré­szesség alól bizonyítékok elégtelenségéből felmentette — de a terjesztés bűntényében bűnösnek nyilvánította, s 2 évi börtönre ítélte. Fehér Józsefet ugyanazon alapon szintén 2 évre ítélte; Csernyákot pedig egészen felmentette, részint a bizonyitékok hiányából, részint elégtelenségéből. Indokok: „Kenyeres Pál vizsgálati fogoly tárgya­lásnál előadta, mikép Illaván létekor Balogh György fe­gyencz társával szövetkezett, hogy kiszabadulásuk után bankjegyhamisitást fognak űzni, s megállapodtak, misze­rint Balogh Kis Imréhez fog szálni, onnan pedig levélileg értesíteni fogja olykép, hogy a levélben a bankjegy ha­misítás elnevezése helyett: malom, kocsma, s gyufacsiná­lás szavakat fognak használni. Balogh azt mondotta neki, hogy ezen egész dologra nézve már szövetkezésben van Kis Imrével. Ezen összebeszélés következménye lett, a ki­szabadulásuk után Kenyereshez Kis által irt levél, mely­ben a fentebbi elnevezések tényleg használtattak. „Tekintve már most Kenyeres ezen vallomását, s azt, hogy Kis épen azon időben irta azon levelet, melyben azon elnevezések használtatnak, midőn Balogh György nála tartózkodott; tekintve, hogy Szabó János, Balogh György tarisnyájából saját vallomásaként lopott ki egy félig elkészített hamis 10 frtost, mely a szakértők szerint azon baukjegyekkel, melyek Fejér József kezén fordul­tak meg, s bünjelkép becsatoltattak a perhez, — ugyan­azonos s egy kéztől ered; végre hogy szökésben levő Balogh György ellen ezen büuper folytan beigazoltatott, mikép azon időben, midőn vádlottak környékén tartóz­kodott s társaságukban láttatott, hamis bankjegy készíté­sével foglalkozott — „ezekből kifolyólag Kis Imre a hamisítás bünrészes­ségében annál is inkább marasztalandó volt, mert maga beismeri, mikép a börtönben (Illaván) Baloggal olykép beszélt össze, hogy kiszabadulása után hozzá fog jönni lakni — mi be is következett s őt 2 hónapon át lakással s egyéb szükségesekkel tényleg ellátta ; „tekintve már most azon levelet, melyet Kis azon idő alatt, mig Balogh nála tartózkodott, Kenyereshez irt, s melyben épen azon kifejezéseket használja, melyek Ke­nyeres vallomása szerint a bankjegy hamisítás helyett összebeszélésük folytán használandók voltak, ezzel iga­zolva van Kenyeres azon vallomása, hogy vádlott Balog­gal tényleg szövetkezett a bankjegy hamisításra nézve; tekintve, mikép a tárgyalásnál igazoltatott, mikép Balog György vádlottnáli tartózkodása ideje alatt, bankjegy ha­misítással foglalkozott, — vádlott pedig semmivel sem képes igazolni, hogy Balog nála léttekor mivel foglalko­zott: jogszerűen beigazoltatott, hogy Kis Imre nemcsak tudomással birt a hamisításról, de sőt azt tettleg előmoz­dította. „Miután azonban vádlott ellen a terjesztésre nézve épen semmi adat sem fordul elő — a terjesztés vádja alól stb. felmentendő volt. Enyhitő körülményül szolgál, hogy semmi kár sincs, — súlyosítóul pedig megrovott előélete, és hogy a bűn­tett végrehajtásához szövetkezett. II. Szabó J. Mátyás beismeri, hogy Baloggal a halmi csárdában megfordult s annak táskájából egy félig kész hamis 10 frtost kivett — tagadja azonban, hogy tudta volna, mikép az általa elvett papir közt egy hamisítvány lett volna, s hogy Balog Györgyöt ismerte volna. Ezen utóbbi körülmény megczáfoltatik egyrészt azzal, hogy Balog Kis Imrénél 3 hónál tovább tartózkodott, Szabó pedig ugyanazon helység lakója levén, Balogot saját ál­lításiként látta Kis udvarán, — de megczáfoltatik Csaja Róza vallomásával is, melyszerint Szabó Balogot a halmi csárdában együttlétükkor Gyuri bácsinak nevezte, — mi okvetlenül közttiki intim viszonyra mutat; végre meg­száfoltatik Lipták István vallomásával — ki előtt vádlott határozott beismerésben volt, hogy Baloggal összekötte­tésben ált; — és igazoltatik Fehér József vallomásával, melyszerint Balogot hozzá vádlott küldötte; továbbá Csaja vallomásával, melyszerint kívüle Balogh és Fehérrel együtt beszélgetett; de különösen Lipták hittel erősített vallomásával, melyszerint vádlott tőle az elveszett s félig elkészült hamisítványt a legnagyobb aggodalmak közt s viszonszolgálati ígéretek mellett visszakövetelte s előtte bevallá, hogy 3 darab hamisítványt készítetett s azok közül 2 darabot már ki is adott, — teljesen igazolva van vádlott irányában a tudva hamis bankjegy terjesztésének bűnténye, — miért is stb. stb. III. Fehér József beismeri, hogy Balogh György Horvát név alatt nála két éj s egy napig tartózkodott, de tagadja, hogy ót ismerte; — mi megczáfoltatik Csaja R. vallomásával, melyszerint vádlott Baloggal és Szabó Já­nossal a halmi csárda előtt beszélgetett. Mindazáltal tekin­tettel arra, hogy a tárgyalásnál oly bizonyíték fel nem merült, mely által bizonyitatnék, hogy vádlott Baloggal a hamis bankjegy készítésre nézve érintkezésben lett, vagy hogy azt előmozdította volna, azért a hamis bank­jegy készitésbeni részesség vádja alól bizonyítékok hiá­nyából felmentendő volt. „Azonban a terjesztésben bűnösnek kimondandó, mert Csaja Karolin vallomása szerint vádlott a halmi csárdában oly bankóval fizetett, mely hamis volt, s mely­nek holszerzését igazolni nem tudta, s melyre vonatkozó­lag kétségtelen, hogy az vádlott által adatott Csajának, mit különben vádlott maga nem tagad. De a Banka Ist­vánnál talált hamis 10 frtra nézve is igazolva van, liogy az vádlott kezén ment keresztül. Ugyanis az árpa árát, melyben állítólag ezen hamis 10 frtos lett volna, Fehér József vette át, azzal a színhelyről rövid időre eltávozott s csak azután adta át Banka Istvánnak; tekintve, hogy ezen utóbbi 10 frtos ugyanazon kéztől származottnak igazoltatik a szakértők által, mint a melytől vádlott által Csája Rozáliának átadott származik; tekintve, hogy vád lott Balog Györgyöt, kitől ezen hamisítványok erednek, ismerte, vele érintkezésben volt; tekintve, hogy vádlott nak alkalma volt a hamis 10 frtost a jó helyébe csúsz­tatni: — jogszerűen igazolva van vádlott irányában a ha­mis bankjegy terjesztése, — miért is ezen bűntényben stb. stb. IV. Csernyák Pál beismeri,hogy Balogh házánál meg­fordult s tartózkodott, hogy azon időben Kis Imre, sőt Fehér József is megfordult a házánál — ez miniannyi gyanú ok arra, hogy vádlottakkal összeköttetésben állott, s hogy Balogh házánál épen hamis bankók készítése miatt fordult meg; de, tekintve, hogy a tárgyalás során oly ha-

Next

/
Thumbnails
Contents