Törvényszéki csarnok, 1878 (20. évfolyam, 1-98. szám)

1878 / 40. szám

15!) sz. a. kelt végzésével illetőségét megállapitotta; tekintve hogy alperes bej. kereskedő s a kereseti adásvevési ügylet a ker. törv. 258. §. 1. p. alapján alperest illetőleg is ke­reskedelmi ügyletet képez; tekintve hogy a ker. tör. 313. §. szerint érvényes L. alatti adásvevési szerződés Bpesten jött létre, s hogy a szerződés teljesítése (melyet alperes részéről a vételár megfizetése képez) iránti perek azon biróság előtt is indíthatók (perr. 35. §.) melynek terüle­tén a szerződés létrejött. Alperes semm. panaszt adott be. A Sem mi tő szék azt elvetette; „mert a Bpesten kelt L. alatti levél szerződési ter­mészetének tagadása alaptalan, ugy az e. bír. végzésben felhozott helyes okból, mint azért, mivel az abban fog­lalt vételi ajánlatot felperes tettleg is elfogadta az által hogy annak értelmében kétségbe nem vontán szállításo­kat eszközölt ;" „mert ugyanazon szerződés tartalmához képest két­ségtelen továbbá az is, hogy a kérdésbeni áruátadás helyéül Bpest és Kőbánya köttetett ki, — London pedig csak rendeltetési helyként jelentkezik;" „mert szintén azon szerződés tartalma, valamint a ker. törv. 324. §. szerint is a vételár az eladónál volt fizetendő;" „s mert ezekből következőleg merőben helytelen azon érvelés, hogy felperesnek egy oly jogügyletből, mely hazája területén jött létre s volt teljesítendő, felme­rült jden keresete a londoni biróság illetőségéhez tar­toznék;" „a ker. törv. 315. s 324. §§. s az ezekkel egybe függő perr. 30. s35. §§-nál fogva kétely nem merülhetett volna fel a bpesti tszék helyi illetősége iránt — csak a szegedi tszékkel szemben ; miután felperes lakása s telepe ennek hatósága területén létezik. — Ez irányban azon­ban alperes határozott kifogással nem élt s a szegedi tszék illetőségét igénybe nem vette." (1878. május 15. — 0808. sz. a.) Hívalalbóli semmiséget képez, ha a biróság a kiskorú, te­hát önképviseletre jogosulatlan fellépése folytán hoz az ügy érdeme felett ítéletet. Neuhaus Móricz — Mandel József e. ser­tés vásárlási ügyletből származó 3000 frt fizetésére 1877. nov. 13. a bpesti keres k. tszék előtt kereskedelmi pert indított. A keresk. tszék 1878. febr. 18. — 14070. sz. a. ítéletet hozott, melyben felperest keresetével elutasította s 51 frt 80 kr. perköltség marasztalta; azon indokolás­sal: mert a felmulatott közjegyzői okiratok szerint felpe­res saját beismeréseként még kiskorú, s nem kereskedő; és mert a kereseti ügylet érvényességéhez annak írásba foglalása köttetett ki. A k i r. t á b 1 a, hová az ügy felebbeztetett, — a 297. §. 14. p. s 304. §. alapján hivatalból felterjesztette. A Semmitőszék a tszék ítéletét (297. §. 1. s 14. p.) hivatalból megsemmisítette; ^ „mert felperes a közjegyzői okiratban foglalt beis­merése szerint kiskorú; azt pedig hogy önálló kereskedő volna, a per során mivel sem igazolta; a tszék tehát sem­miséget követett el azáltal, hogy a perr. 11. §-nak szab­ványát mellőzve, oly szabálytalan Ítéletet hozott, mely felső bíróságilag meg nem vizsgálható; miután az önkép­viseletre jogosulatlan felperes fellépése folytán, az ügy érdemében ítélni nem lehet; a képviseleti jogosultság kér­dése pedig a perr. 246. §. szerint ítélet tárgyát nem ké­pezheti." (1878. május 15. — 9925. sz. a.) Valamely regálé kibérlésére vonatkozó szerződés kereske­delmi ügyletet nem képez, habár kereskedők közt jön is létre. Páhány János makói bej. kereskedő — A be­lesz Hermán szintén makói bej. kereskedőé. 1877. okt. 25. a szegedi tszék mint keresk. bíróság­hoz 1000 frt fizetésére keresetet adott be; mert alperes A. szerint ezen összeg fizetésére kötelezte magát, ha a ma­kói regálé bérlet 6 évre ismét az ő kezei közt marad, illetve ebbeli ajánlata elfogadtatni fog; mi meg is történt. — Az A. alatti okirat egyszerű levél felpereshez intézve, melyben kötelezi magát alperes, hogy a fent jelölt eset­ben, illetőleg feltétel teljesültével neki 1,00 ftot fizetend. A szegedi tszék keresk. illetőségét, meg nem állapította (1877. decz. 6. — 2326 1. sz. a.) mert abból, hogy a fehk bej. kereskedők, az ügylet kereskedelmi ter­mészete nem folyik; mert a keresk. elj. rend. 6. §. 9. pontja itt nem alkalmazható, miután az A. okirat keres­kedelmi utalványt, vagy kötelező jegyet nem képez; — s mert a ker. tör. 261. §. szerint a keresktdők szerződé­sei s kötelezvényei keresk. üzlet természetével csak ak­kor bírnak, ha annak ellenkezője az okmányból ki nem tűnik; az A. kötelező levél azonban a keres, üzlet körén kívül eső okmányt képez." Felperes semm. panaszszal élt. A Semmitőszék azt elvetette ; „mert az A. nyilatkozatban alperes arra kötelezvén magát, hogy az esetben, ha a makói regálék kibérlése iránt az ő ajánlata elfogadtatik, leiperesnek 1600 ftot fizetend; ez által a felek közt oly ügylet, mely a ker. törv. II. R. 1-ső fejezete szerint kereskedelmi lenne, — nem létesült; azon nyilatkozat hatálya a polg. köztörvények szerint levén megbírálandó;" „mert a kérdéses nyilatkozat keres utalványt sem képez, miután az nem bir. a ker. tör. 291. §-ban előirt kellékekkel, — nem levén abban sem utalványos, sem utalványozott nevezve, — a fizetés is a feltétel bekövetke­zésének esetére igértetvén." (1878. május 15. — 8858. sz. a.) Semniitöszéki döntvények. Az özvegy, mint elhalt férje hagyatékának kezelője az örökhagyó jogainak perrel szorgalmazhalására jogosítva nincsen. Ozv. ChalupkaVenczelné ugy is mint elhalt férje hagyatékának kezelője — Vagyojnfi Ede e. 1322 frt fizetésére 1877. febr.28.a b.-gyarmati tszék előtt pert indított. A tszék 1877. május 1. megtartotta a tárgyalást s befejeztével 1877. aug. 30-kán — 4181. sz. a. végzés­sel kifogásolt birói illetőségét megállapitotta, a perr. 35. s 42. §§. alapján. Alperes semm. panaszára — A Semmitőszék a b.-gyarmati tszék végzését megsemmisítette hivatalból az előző eljárással együtt (297. §. 1. p.); „mert felperes keresetét ugy is mint néhai férje hagyatékának kezelője indította; a hagyatéki kezelő pe­dig az örökhagyhagyó jogainak perrel szorgalmazhatá­40*

Next

/
Thumbnails
Contents