Törvényszéki csarnok, 1878 (20. évfolyam, 1-98. szám)

1878 / 24. szám - A soproni ügyvédi kamara 1877. évi jelentése. 1. r.

94 lenül fenyegető mérvben növekvő bajok állítólagos or­voslása tekintetében történnek. A tisztelettel alulírott ügyvédi kamara is szót emelt már e tárgyban, s különösen 1876-ki évi jelentésében or­voslatul ajánlot'a az ügyvédek tulszaporodásá­nak meggátlását, a zugirászat elnyomását, s az ügyvédi teendőknek az ügyvédek kezé­ben való szigorú megőrzését. Sajnos, mindezekben mi sem történt, mert a mi történt, tiszteletteljesen, de köte­lességszerű őszinteséggel kimondjuk, keve­sebb a sem m inéi. Idézett évi jelentésünknek az ügyvédek tulszaporo­dását illető pontjára nézve megjegyezzük, bogy az mindeddig még csak fe leletre sem mél­tattatott, s bár ez volt sorsa a legtöbbnek, s bár azon kicsinló mellőzés, melylyel az ügyvédi kamarák a kormánynál majd nem minden téren találkoznak, már-már tevé­kenységünk megzsibbasztásával fenyeget, nem mulaszthatjuk el e miatt felemelni fájda'mas panasz­szavunkat. De ily, — a kétségtelenül buzgó ügyekezetet mél­tányló — felelet helyett kibocsátotta az igazságügymi­nisterium 33956/i817- számú rendeletét, mely még az 1874. 34. t. czikk által megszabott ügyvéd minősítési feltételeket is magyarázólag tá­gítva, minden az ügyvédrendtartás életbelépte előtt a törvényszékek által bármi módon joggyakornoknak be­jegyzett egyének joggyakorlatát, az érintett bejegyzéstől számitandónak határozta. Pedig azt hisszük, hogy az ügy­védrendtartásban megszabott minősítési fellételek annyira a minimumra szoritvák, hogy azok tágítása nem csak az ügyvédség tulszaporodásának megakadályozása, hanem az ügyvédek jelessége, állásuknál fogva szükségkép meg­kívántató képzettsége érdekében is mellőzendő volna. Korábbi évi jelentéseinkben teljes lelkiismeretesség­gel kimondottuk abbeli meggyőződésünket, hogy mi volna e tekintetben ügyvédjelöltjeinktől jog, méltányosság, és politikai e^zély szerint megkívánható. Nem ismételjük itt az ott e tekintetben már kifejtett véleményünket, mely tudtunkkal eddig előbbi felterjesztéseink alapján sem nyert semminemű elintézést, de nem mulaszthatjuk el másrészt azt sem, hogy különösen 1876-ik évi jelenté­sünk ide vonatkozó pontjait kegyes figyelemre méltatni, s azok tárgyában a közérdek javára czélszerüen intéz­kedni méltóztassék. Tisztelettel figyelmeztettük a kormányt a mindin­kább felburjáuzó zugirászatra, s annak ve­szélyére is. Valóban, midőn napjainkban az ügyvédi gyakorlata folyton di águló igazságszolgáltatás, az ügyvédek követke­zetes szaporodása, az ügyvédi teendők fokozatos csökke­nése, s az ügyvédi dijak megállapítása tekintetében fennálló törvény nélküli, — egyedül a biró bölcs belátására fekte­tett — jogállapot által egyre korlátoltatik; ezen kérdés az ügyvédi karra kétszeres jelentőséggel bir. S ha már a törvényhozás megértve a szükség követelő szavát, 1874. 34-ik t. czikkével végre az ügyvédség szervezését, s ez által tekintélyének felemelését, működésének közhasznú­ságát létesíteni elhatározta, az általa kitűzött czél kocz­káztatása nélkül, a zugirászat ellenében szigorú e*zközök alkalmazása nem mel.őzhető. Megkívánhatják ezt azok, és pedig joggal kivánhatják meg, a kiktől a törvényho­zás költséges és kiváló képzettséget, a mindinkább vál­tozatos viszonyok alapos szakértelmet, a társadalom bi­zonyos tekintélyt, s mindenek felett hozzáférhetlen jelle­met, soha nem gyanúsítható becsületet követel. De a zugirászat virágzik, s érő virágai uj meg uj termékeny magot hallatnak a burjánnak kedvező talajba, s megfeszített törekvés, sziv — és ész sugallott okok nem képesek a sarlót e konkoly kiirtására mozgásba hozatni. Az igazságügyministerium 1876 ki jelentésünkben e tárgyat érintő pontra 1877. november 18-án 8226. sz. alatt kelt leiratában azon választ adta, hogy azon pa­naszunkra: miszerint a zugirászatot főleg a körjegyzők űzik, s hogy ellenük a közigazgatási hatóságok mit sem tesznek, —méltóztatott ugyan magát az illetékes belügy­ministeriummal érintkezésbe tenni, minthogy azonban a panasz concret eseteket nem tartalmaz, hanem egész álta­lánosságban tartatik, azt nem orvosolhatta. Valóban lesújtott érzettel vette tudomásul a kamara e választ, főleg miután a sopronmegyei alispáni hivatal által vele a belügyministeriumnak az igazságügyminis., teriummal egyetértöleg IS77. június hó 18-án 21454. sz. alatt kelt rendelete is már közöltetett, mely a zugirászat kérdését e tárgyban ugy oldotta meg, hogy ez óta So­pronmegye törvényhatósága jogilag nem ismer zugirá­szatot. Ezen ügyvédi kamara ugyanis a körjegyzők által űzött zugirászat ellen a megyei alispánnál is keresvén or­voslatot, a most tisztelt alispán ur a kormányhoz kérdés intézett az iránt: váljon jogositvák-e, — és mennyiben azok — a körjegyzők — beadványok szerkesztésére, s a fe­lek képviseletére ? — S a felelet erre az volt, hogy a gyakorlati esetek sokféleségénél fogva a belügyminister ur sem czélszerünek, sem lehetségesnek nem tartja a kör­jegyzők jogos meghatalmaztatásának eseteit részletezni, s :gen helye en adja a zugirászat fogalmát, mely meg nem engedhető, de végül kijelenti, hogy: „Zugirászatnak nem tekinthető, s az 1874. 34. t. ez. 39. §-a alapján nem szün­tethető meg a magán ügynökök, vágy községi jegyzők azon működése, a mely szerint magánfeleknek peres és nem peres ügyeiben dij mellett tanácscsal szolgálnak, s a magánfelektöl nyert megbízásokat, hacsak a bíróság vagy hatóság előtti képviselet tényét magokban nem fog­lalják, — dij mellett teljesitik." Ezen magyarázat mellett pedig az érdeklettek jogo­sítva érzik magukat keresetek és mindennemű beadvá­nyok szerkesztésére, s mindenkor védelmet találnak, ha a beadványban nevüket elhallgatva, azt a fél nevével irják alá; a bíróságok előtt pedig nem egyedül, hanem a féllel együtt, — színleg ugyan, mint ennek tanácsadói, tényleg azonban mint valóságos meghatalmazott képvi­viselőí — jelennek meg. Ezen belügyministeri rendelet után valóban siker nélkülinek mutatkozik az ügynek concret esetekel való megvilágitása, s különben is nézetünk szerint a concret e-eteket megitélni már nem a magas kormány, hanem az illetékes biróságok körébe vág, melyek segedelmét a tisz­telettel alulírott kamara igénybe is veszi, sőt 2 ügyben már marasztaló ítéletet is nyert. De legyen szabad teljes tisztelettel megjegyeznük, hogy mi az ígazságügyministeriumnál nem is egyes esetek, hanem a baj általános orvoslását keressük. Ez pedig nézetünk szerint csak ugy volna elérhető, hogy világosan kimondatnék, miszerint bármely bíróság vagy hatóság előtti képviseletet csak ügyvéd fogadhat el, a perrendtartásnak a sommás eljárásban rendelhető meg-

Next

/
Thumbnails
Contents