Törvényszéki csarnok, 1877 (19. évfolyam, 1-97. szám)

1877 / 21. szám

Budapest, 1877. péntek, márczius 16. 21. szám. Tizenkilenczedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom: Nyílt kórdé3 Horváth Gyulához. — Kereskedelmi— és Semm. döntvények. — Bpesti ügyv. kamara telekkönyvekről. Nyilt kérdés Horváth Gynla úrhoz az .BJllenör­czikkezöjéhez. Önnek neve alatt az „Ellenőr" tegnapi — márcz. 13-ki — számában, a ,békebirói t ja vaslat levé­tele' alkalmából egy czikk jelent meg, mely a tudo­mányt pelengérre állítja., a tudományi vívmányait mint haszontalanokat tünteti fel, s a tudomány embereit ne­vetségessé tenni igyekszik. Minthogy ezen don-quijotti harcz a tudomány ellen ismét élénkülni kezd; minthogy egy idő óta újra kezd terjedezni azon dicsőséges táblábirói gondolkozás, mely egyedül a tiszta józan észben találja fel a bölcsesség kö­vét, melynek segélyével végeztethetnek az államügyek, vezetethetik a közigazgatás és igazságszolgáltatás, ké­szülhet a codificatió stb. —és minthogy ezen ósdi irány­zatot nem csak szégyen teljesnek, hanem veszélyesnek is tartom, miután a mai kor a nemzetek értékét nem többé a táblabírói észjárás s gyakorlati képesség, hanem egye­dül a tudomány müvelése s ebbeni előhaladás szerint mérlegeli. — nem lehetett Ön elmefuttatását szó nélkül hagyni; mely sokkal jobban tündöklik a balitéletekben, mint alapos ismeretekben; jobban az elfogultságban, •mint a tiszta nézpontokban ; 8 a reform igazságügy te­rén az okok s következményeik állását jobban zavarja össze mint tisztázza. Szemébe kell egyszer már néznüuk azon mumus­nak melylyel Önök a tudomány nevezete alatt rémítge­tik a magyar világot; melynek állami szervezkedésünk­ben tisztességes szerepet adni vonakodnak; melynek tulajdonitják a jogi reform munkálatokban az összes baklövéseket, igazságszolgáltatási hátrányokat, törvény­kezési calamitásokat. Mert Ön czikke az ,Ellenőrben' nem egyedüli s nem is az első, mely jogéletünkre s reformjaira vonat­kozólag a tudomány iránti bizalmatlanság s ellenszenv­nek ád kifejezést; az csak egy szem azon lánczolatban, mely a tudomány ellenében a csata harcz vonalt képezi. És ennek értelme abban öszpontosul: hogy nálunk a jogi reformok sikertelensége, vagy is az, hogy 10 év alatt igazságügyünket nem javítottuk, nem tökéletesí­tettük ; hogy e téren kedvező eredményeket fel nem mu­tathatunk, — mindenek felett a tudomány, vagy mint Ön felváltva nevezi, az elmélet alkalmazásának tulaj­donítandó. Ez Ön czikkének is irányeszméje, ha nem is szóbeli kifejezése. „Sok dolgot bizonyított már be az el­mélet ez állampolgárai előtt kétségbevon­hat 1 a n a I jónak, minek keserves következ­ményeit a gyakorlatban naponta tapasz­taljuk" — igy beszél Ön czikkében. „Félős — igy folytatja, — hogy ezen irányzat túl­súlyra emelkedésével, a szabadelvű modern intézmények nagy része ezen árarulat áldozatául esnek." „Már támadt egy erős mozgalom, mely az elméletet minden vizsgálat s kihallgatás nélkül|kezdi elitélni; mi­nek nem vagyok barátja, de feltámadhatása jogosultsá­gát kétségbevonni nem tudom." „Azon ok, a miért a békebirósági kérdés megoldást nem nyert, mindaddig megmarad, mig a képviselőház tagjai, mint a jogi elmélet különböző iskoláinak fegyver­hordozói fognak egymással szemben állani és nem mint olyanok, kik a nemzet fejlődési fokának, jogos követe­léseinek vizsgálói. — Határozottan tagadom, hogy egy nemzetet lehetséges lenne akaratja ellenére (már t. i. a tudomány eszközeivel) boldoggá tenni." „Az academicus elmélkedések a törvényhozó testü­let iránti közbizalom s ragaszkodás megszilárdítására nem a legalkalmasb eszközök," „Az államok s nemzetek nem azért vannak, hogy az elmélet kísérleti alapjául szolgáljanak." És mindezen merész, teljesen ázsiai jellegű állitások azzal koronáztatnak meg: hogy „a tudománynak s elméletnek igen sok áldozatot köteles hoz­ni egy állam s nemzet, — de azzal Csak­ugyan nem köteles, hogy megélhetésének s fejlődésének feltételeit a theoria szempont­jából áldozatul dobja!" Ezen állitások s eszmék melyek néhol burkoltan azokban képviseltetnek, eléggé kitüntetik azon irányza­tot, melyet fent a tudomány pelengérre állitásának ne­veztem. Mert lehet e ennél kevesebb, ha a tudományról feltételeztetik, hogy az nem csak áldozatokba kerül (ter­mészetesen itt nem értetnek a tudományos kiképzés költ­ségei) hanem még a nemzeti megélhetés s fejlődés felté­teleit is zsákmányul ragadhatja; érette az állampolgárok érdekei feláldoztathatnak; sőt az általa jóknak bizonyí­tott reform intézkedések naponta tapasztalható keserves következményeket is vonnak reánk; és ezen tudományos irányzat tovább folytatása fejlődésünkben tespedést és szabadelvű intézményeink megsemmisülését vonhatja maga után. A tudományra több sár és piszok még sohasem do­batott ; erősebb vádak ellene még nem emeltettek. Ezek ellenében elsó teendőnk önt felkérni, mutas­son fel a lefolyt évtizedből csak egyetlen egy reform müvet, codificationális intézkedést mely jogéletünkben az Ön által emlegetett áldozatokat fejlődésünkben, és a keserves következményeket azon okból idézte volna elő, mivel azok a tudomány, az elmélet kifolyásai voltak; csak egyetlen tényt mely jogi miseriáink s a tudomány közti összefüggést bizonyithatná. Mig én — azt hiszem az összes szakférfiak véle­ményére támoszkodhatva, azt állítom : hogy azon kudar­21

Next

/
Thumbnails
Contents