Törvényszéki csarnok, 1877 (19. évfolyam, 1-97. szám)

1877 / 73. szám - A bagatell peres ügyek 1. [r.]

Budapest, 1877. péntek, sept. 28. 73. szám. Tizenkilenczedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom : Bagatell peres ügylek. — Egy régi Jászkun örökösödési jogeset. — Keresk. döntvények. — Rendeletek. A július — septemberi előfizetési időszak ezen számmal lejárván, tisztelettel felkérjük évnegyedes előfizetőinket, szíveskedjenek az előfizetés megújítása iránt mielőbb intézkedni. — Nagy köszönettel vennők, ha lapnnk támogatói hatás- és ismeretségi körükben elöGzetöink szaporítására közreműködnének. — Az év elejéről még néhány teljes példánynyal szolgálhatunk. — Az előfizetési díj ezentúl is évnegyedre 2 frt, fél évre 4 frt., egész évre 8 frt. X A bagatell peres ügyek. I. Értekezésünket a szerencsétlen szerkezetű perrend novelláról félbe kell hagynunk, hogy egy még szerencsétlenebb, imént ismét szőnyegre hurczolt javaslat felett néhány eszméinket kifejthessük. Értjük azon már oly sok vajúdáson keresztül ment javaslatot, mely mint békebiróság született, és mint bag a teli-ügyi készül meghalni, kétségtelen levén mikép ha lesz is belőle valami, nem lesz több halva született gyermeknél. A codificátiónak ezen borzasztó szüleménye e napokban ismét a képviselőházba került, s újra, mint már annyiszor, nem annyira komoly tárgyalást, mint szenvedélyes heves vitát, személyes küzdelmeket, politikai rohamokat idézett elő. Azt hisszük, komoly tanácskozásról, szaktárgyalásról alig is lehet szó. Mert különben hogyon történhetnék az, hogy akkor, midőn az igazságügyministerium az egész törvénykezési eljárás reformján dolgozik, s e felett készült javaslatot tárgyalja — ugyanakkor a képviselőházban ugyanazon törvénykezési rendszernek egyik legfontosabb alkatrésze — a legalsó fórum hatásköre s eljárása tárgyaltatik s rendeztetik. A képviselőház, melynek tagjai az igazságügyi palotában is székelnek, nem ismeri a ministerium működését; a minis terium pedig, melynek képviselői naponta megjelennek az alsóházi ülésekben, nem vesz tudomást utóbbi dolgairól. — Mert máskép hogyan volna lehetséges, hogy oly szorosan összefüggő, egymástól elválaszthatlan törvényhozási ügyek egymástól még is elkülöuitessenek, külön testületek elébe ugyanazon időben vitethessenek, külön codificáltassanak és tárgyaltassanak? Vagy annyira megy bölcseségünk, hogy ezen két dol>g közti szoros összefüggést fel sem ismerjük? Vagy a politikai könyelmüség és charlatanság nem engedi, hogy azon összefüggésre csak gondoljanak is? Az mondatik: a csekély értékű peres ügyek kezelése oly hiányos, oly rosz, mikép azt továbbra is eltűrni lehetetlenség, azt orvosolni égető szükséget kéoez. — Ugy van. De nem ugyanez áll-e egész törvénykezésünkről? Nem állittatik-e évek óta folytonosan, s bizonyittatik naponta, hogy egész perrendtartásunk oly rosz, mikép a jogszolgáltatás, illetőleg érvényesítés tényleg illusoriussá vált? És ennek nem adatott-e tényleg, a legczáfolhatlanabb módon kifejezés az által, hogy a kormány már évek óta dolgoztatja annak reformját, s most legújabban ismét készítetett arra egy javaslatot? És ha ez igy van, ha összes törvénykezésünk javítása s átalakítása halaszthatlanul szükségessé vált, — akkor ebben a csekélyebb ügyek kezelésének reformja is kell, hogy benfoglaltassék. Arra pedig, hogy az egész perbeli eljárás reformja háttérbe szoritassék és praeferenter és kiszaggatva, elkülönözötten egyedül a csekélyebb ügyekbeni eljárás szabályoztassék s reformáltassék — semmi józan ok sem foroghat fenn. Ez nem is lehet tanácsos. — Mert a törvénykezés egy egészet képez, melynek összes alkatrészei, kell hogy ugyanazon alapokon, ugyanazon irányelveken nyugodjanak. Ezen kereten belül, a részletekben különböző eljárások szabályoztathatnak, — de az alapelveknek ugyanazoknak kell maradniok. Azonban már az is nagy nehézséggel jár, hogy az eljárásra nézve a sommás és rendes ügyek közt különbség tétethessék; mert ezen megkülönböztetés is önkényszerü, pusztán az érték különbözeten alapszik, mi nagyon is változékony s legkevésbé sem biztos alap. De hogy még a sommás ügyek közül is bizonyos legsommásabb ügyek kiválasztassanak, ezek számára külön közegek szerveztessenek, azokban külön eljárás rendeztessék, és ennek szabályai elvontan a törvénykezési rendszertől külön is codificáltassanak, — ez a lehető legnagyobb codificationális tévedés. Ez — igaz — létesíthető, de a gyakorlati életben a leghátrányosabb zavarokra, összeütközésekre, ellenmondásokra vezetend. És ez azon ösvény, melyre tért most törvényhozásunk is midőn külön codifícáltatja a perrendet — és abb >l kiszaggatva külön a bagatell eljárást. Ennek ürügyéül legfeljebb az szolgálhat, mikép igazságügyi ministeriumunk s törvényhozásunk ezen évtized alatt is folyvást ezen utat követte a jogi odificátióban; midőn folyvást rendszer nélkül dolgozott, a jogi szervezetnek egyes részeit kikapkodta s külön alakította, összefüggé nélkül codificált stb. ztb. És erre mondják azután egynémely idióták hogy : ez volt igazságszolgáltatásunk modernirozása, és hogy ezen moderniro/.ásnak eddig semmi hasznát sem vettük — ismételve újra támadásaikat, rágalmaikat a tudomány, az elmélet emberei, és a tudományos törekvések irányában.*) Hogy azon codificátiónak,mely 1867-ben kezdetett, *) Lásd az ,Ellen<5r( egyik legújabb számát - a sept. 22-it. 73