Törvényszéki csarnok, 1877 (19. évfolyam, 1-97. szám)

1877 / 44. szám - Az öröklési jogigények elévülésének kérdéséhez 2. [r.]

Budapest, 1877. kedd, június 12. 44. szám. Tizenkilenczedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom: Örökl. igények elévülése.— Posonyi ügyvéd-kamara jelentése.— Váltó jogi döntvények. Az öröklési jogigények elévülésének kérdéséhez. (Vége.) Felperesek felebbezésük indokolását következőleg folytatják: 2. Mert valamely törvény- vagy rendeletnek bizonyos jogok, vagy az ezek érvényesítésére már folyamatba tehető keresetek elévülésére vonatkozó határozatai, oly j >gokra vagy keresetekre, melyek csak egy később behozott jogrendszerben lelik eredetüket, ki nem terjeszthetők. Ily meg nem engedhető kiterjesztése volna pedig az ősis. ny. par. 9. §-ának alkalmazása a jelen keresetre. Hogy örökösödési igények telekk. kiigazítási perekben Js megvitathatók, az bizonyos A telekk. rdts. arra nézve: mi módon keletkezett a tulajdonjog, mely a helyszinelési birtokos elleu kiigazítási keresettel érvényesíthető? külöbséget nem ismer; elég, ha a telekk. helyszínelés után kibocsátott hirdetmények hatályossági napja előtt már létezett. Mért ne lehetne hát épen az öröklésből származott tulajdonjogot ily keresettel érvényesíteni? Az ősis. ny. par.-nak a jogok elenyésztére vonatkozó határozatai iái- azonban még sem vonatkoztathatók. Hisz az örökösödési jogigényeknek telekk. kiigazítás általi érvényesítése csak a telekkönyvek behozatala s a telekk. rend. életbeléptetése — 1856. — óta, tehát az ősis. ny. par. életbeléptetése után 3 s az ennek 9-ik §-ában érintett jogok érvényesítésére szolgáló s már akkor folyamatba tehetett keresetek elévülésére ott kitűzött határidő — 1854. május 1. — után 1 évre vált csak lehetségessé. E keresetre tehát, mely a később behozott telekk. jogrendszerben leli eredetét, az ősis. ny. par. 9. §-át kiterjeszteni, csakugyan nem lehet, nem szabad. Ehhez járul még továbbá az is, hogy az ősis. ny. par. nem is az öröklési jogigényeket évitette el, hanem csak az ezek érvényesítésére már akkor folyamatba tehetett kereseteket, melyek helyett azonban a telekk. rdts., a mennyiben az öröklési igények tárgyai a behozott telekk. jogrendszert érdeklik, a kiigazítási keresetben egy uj keresetet teremtett. így fogta fel a m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék ezt is, igy különösen akkor, midőn egy, a mienkhez a legutolsó ízig majdnem mindenben hasonló telekk. kiigazítási perben 1871. april 18 án 2392. sz. a. kelt ítéletével kimondotta, hogy „A telekkönyvezés előtt megnyílt örökösödési igények alapján a telekk. kiigazitásnak — habár az örökösök a hagyaték tettleges birtokában nem voltak is — helye lévén, az ily igények a kiigazítási perben megvitathatók s a határozatnál alapul veendők." Elég szomorú azonban, hogy alsóbb bíróságaink, az ily ügydöntő határozatokat nem respectálva, a jogkereső közönséget arra kényszeritik, hogy ügyeiket a legfelsőbb fórum előtt is meghurczolják. És a jogkereső közönség ezt megteszi, de tenni az észszerüség is parancsolja, mert azt, hogy azon legfelsőbb fórum, melynek épen egyik ügydöntő határozata szolgált keresetük alapjául, mely ügydöntő határozat nélkül — több mint valószinü — keresetüket meg sem indították volna, nem fogja ezen ügydöntő elvi határozatot következetesen alkalmazni, fel nem tehetik. 3. Mert másod rendű felperes, mint a becsatolt házassági levél igazolja, csak 1860-ban lett nagykorúvá, addig pedig kiskorú volt. A kiskorúság pedig az elévülést — ha ugyan itt erről szó lehetne — megakasztja. Ellene tehát az ősis. ny. par. 9. §-ára épen nem hivatkozhatni. Az pedig, hogy édes anyja, mint term. és törv. gyámja, az ő, már a telekkönyvezés előtt létezett öröklési jogigényeit nem érvényesítette ; sőt, hogy ezen jogigény ellenére az ő s felperes társai nevét és létét a helyszínelő bizottság előtt szándékosan elhallgatta; hogy édes anyja halála után az ő, mint kiskorú, érdekében az illetékes elöljáróság halálesetet felvenni s a hagyaték bíróság a hagyaték rendezése végett hivatalból fellépni elmulasztotta, hátrányára neki épen nem szolgálhat. A legfőbb ítélőszék 1877. é. apri 17-én 2711. sz. a. kelt ítéletével a budapesti kir. tábla fentebb közlött Ítéletét indokainál fogva helybenhagyta Az észrevétel, mit e jogeset felett tehetni, nézetem szerint, csak a következő kérdésre adandó indokolt feleletből állhat: Váljon, tekintve az idevonatkozó törvényeket s törvényerejű tételes jogszabályokat, helyesen utasittattak-e el felperesek kiigazítási keresetükkel? Bár mint a bevezetésben kijelentém, az e szaklap f. é. 25—28. számaiban megjelent értekezéssel teljesen egyetérték s azt tartom, hogy oly öröklési igények, melyek még az ősis. ny. par. életbeléptetése előtt keletkeztek, de 1854 május l-ig keresetbe nem vétettek, bárha különben ez ideig (1854. május l-ig) vagy máig el nem évültek is, az ősis. ny. par. 9. §-nál fogva többé bíróilag nem érvényesíthetők: mégis ugy vélem, miként a szóban forgó telekk. kiigazítási kereset nem helyesen utasíttatott el egészben. A szóban forgó kereset két szempontból esik bírálat alá: mint telekkönyvi beadvány a telekkönyvi s mint az ősis. ny. par. életbelépte előtt megnyílt öröklési jogigényre fektetett kereset az ősis. pátens szempontjából. Hogy a tellekk. pátens szempontjából nem volt elutasítható a kereset, az kétségtelen; kimondotta ezt idézett Ítéletében a budapesti kir. itélő tábla is, megerősítette ezt a legfőbb ítélőszék is. Nem volt pedig a telekk. pátens szempontjából azért, mert, mint igen szépen és alaposan fejezik ki magukat felperesek a kir. táblai Ítélet ellen beadott felebbezésükben: „A telekk. rdts. arra nézve: mi módon keletkezett a tulajdonjog, mely a helyszinelési birtokos ellen kiigazítási keresettel érvényesíthető különbséget nem ismer; elég, ha a telekk. helyszínelés után kibocsátott hirdetmény hatályossági napja 44