Törvényszéki csarnok, 1877 (19. évfolyam, 1-97. szám)

1877 / 34. szám - Államintézményeink és a kor igényei 1. [r.]

Budapest, 1877. péntek, május 4. 34. szám. Tizenkilenczedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉ Tartalom : Schvarcz Gyula : Államintézményei. — Keresk. döntvények. — Váltójogi döntv. — Rendeletek. Áltaiitiiitézményeink és a kor igényei. Irta: Schvarcz Gyula. Ezen ppen oly jeles államférfiunk, mint kitűnő tudósunk fent czimzett nagy becsű munkájának IV-ik füzete e napokban megjelenvén, kedves dolgot vélünk tehetni olvasóinknak, ha abból, mely ismét fényes tanúságot tesz szerzőnek nemcsak sok oldalú ismereteiről, tiszta s éles felfogásáról, hanem mi viszonyainkban eléggé ki nem tüntethető, a szilárd önállóságról, független vélemény nyilvánításról is, — ha — mondjuk — ily munkából egy pár, a szakközönséget is érdeklő részletet lapunkban közzéteszünk. A tanoda, a középtanoda szintúgy, mint az egyetem, valódi dualizmusban volt az élettel — igy ir tudós szerzőnk az 1848. előtti szellemi állapotainkról — a latin nyelvnek majdnem kizárólagos uralma, a tantárgyak töredékes, szükkörü egyoldalúsága, a tanrendszer oktalanjaira egyenesen arra szőritották a fiatal nemzedéket, hogy kilepve a tanodából, vagy soha tUbbé komoly könyvet kezükbe ne vegyenek, vagy hogy mielőbb lerázva mindazon hasznavehetetlen lomot, a melylyel hosszas tanfolyamokon végig kínoztattak, már mint megnőtt férfiak, mint családapák kezdjenek újra tanulni az életnek. Mindenek fölött hiányzott pedig ugy szólván mindezen nemzedékeinkből a .on jótékony hatás, melyet csak a természettudományik tanfolyama gyakorolhat kellő mérvben az észlelő tehetség kifejtésére, és igy egy valódi politikai és közgazdaságtani érzék kiéle.-díésére. Tehát a középranodákon gépileg begyakorolt konyhalatinság, s az egyetemen ugy a hogy — szintén latin nyelven — elsajátíthatott, nem annyira jogtumány, mint prokát or mesterség: ezek maradtak politikusaink nagy tömege tulajdonképeni alapműveltségének elemei, szemben a XIX. szá ad egész tényével! Eltekintve néhány jelesünktől, kit a történelem megörökített, s eltekintve azon kevésbbé ismert hawaiiaktól, kik magasabb képzettségük daczára szerény magányukba húzódtak el a politikától - s elhúzódtak többnyire épen azért, mert csak hamar átlátták, miszerént a politikai tényezők alantas mü/eltségéhö/ képest, magukat a közügy érdekében nem értékesi:hetik — eltekintve, mondom, ezektől, a nemzet értelmisége (zen időkben két nagy művelődés-történelmi kategóriából állott: prókátorokból s táblabirákból. Amazoknál a dialektika, volt túlsúlyban, korszerű tartalom, alaposság, kellő látkör, rendszer nélkül: emezeknél a hazafias szóvirágok. Hogy mennyire ártott hazánk fejlődésének — nem az ügyvédi foglalkozás — de a régi hagyományos ügyvédi, azaz kizárólag magánjogi műveltség egyoldalúsága: azt fölösleges bővebben fejtegetnünk. Ezt sokan belátták már, és az elmélet terén is ma már elegen hirdetik: de a táblabirákat nem méltatták még nálunk — nézetem szerént, — eléggé elfogulatlanul közművelődés-történelmi szempotból. Pedig tisztába kell jönnünk e nevezetes művelődés-történelmi kategóriával minél előbb, ha nem akarjuk, hogy még jöv'' is, egy pár nemzedéken át, művelődés-politikai okokból hasonló csapá-ok érjék hazánkat, mint a minők érték negyvennyolez előtt, negyvennyolcában és hatvanhét óta is, a táblabíró elemnek tulcsapongása miatt a törvényhozásban. Igen, 1867. óta is, mert hisz mindazon kártékony javaslatokat, melyeket, mint pl. a szerencsétlen „Polgári Perrend t a r t á s"-t — bizonyos körökben fölhozni szokás — az új iskola növendékeinek, a „doctor"-oknak, a „t heor etikus ok"-nak rovására szeretnének már most betudni, nem ezen ujabb elemek készítették, hanem egyesegyedül táblabirák, kik még a szó szoros értelmében, a negy vennyolez előtti nemzedéknek még akkori időkből ismert tagjai: az ő szellemi apaságuk müvei mind e szerencsétlen törvényeink ; ők alkották a többséget azon kormánypártban, a mely a házban ama javaslatokat támogatta, s ők alkották azon többséget is, mely az 1867. óta az államháztartásban űzött szégyen teljes, hazarontó garázdálkodásnak elejét venni nem tudta, vagy nem akarta, vagy — a mi egyre megy — még csak azt sem vette észre — híresztelt gyakorlatiasságánál fogva — hogy mi történik V Ezen táblabirákat szerző következőleg jellemzi: Tudatlanság, mely a maga szük lát körén belül nem is igen találhat alkalmat arra, hogy magát meghazudtolja ; munkakerülő kényelmeskedés, melyet a többi hatalmi tényezők gyarlósága, sőt gyakran egyenes ros/hiszemüsége még mindig a teljes önelégültség dermedt álmában tudnak ringatni: ezek lélektani indokai még ma is azon táblabiróságnak, mely egyetlen egy kérdést, sem bir, sem nem akar alaposan tanulmányozni a mai kor igényeihöz és hazánk átalakult, viszonyaihoz képest, de a mely mégis valamennyi kérdésbe a „tapasztaltság" jogezinn n szól bele üres phrasi; aival, vagy személyeskedő polémiáival, vagy dialektikai kötéltánezával, — és még akkor is, midőn a baj, melyet tudatlansága és rtstsége okoztak, egész is/.onyuságában sötétlik már a haza sorsán aggódó szemei előtt, elég szerencsés hagyományos jelszókkal vigasztalni magát a „theor iáról és a praxisról" a nélkül, hogy csak legkevésbbé is terhelve érezné saját lelkiismeretét. „Fő bölcseség" — már azaz hogy azon körmönfont é elmésség, a melynek követői egy szer üleg ,. hibás takarmányának bélyegzenek minden tudományt, melyet, nem ismernek, ezen „fő böltseségvolt egész nyiltau bevallott jelszavuk nemzedékről nemzedékre hazai politikusaink nagy tömegének, egész a mai napig. Nem is emlitve azon élesebb érzéket, melyet az észlelő képességnek csakis a természettudományokkal való foglalkozás szerezhet be kellő mérvben, az ifjúság éveiben —nem is emlitve, mondom, ezen élesebb érzéket, 34