Törvényszéki csarnok, 1877 (19. évfolyam, 1-97. szám)

1877 / 1. szám - Jogállapotaink tekintettel az 1876. év mozzanataira 1. [r.]

Budapest, 1877. kedd. január 2. 1. szám. Tizenkilenczedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSABIÜL Tartalom: Jogállapotaink. — Kereskedelmi és Semmitőszeki döntvények. Jogállapotaink tekintettel az 1876. év mozzanataira. 1. Igazságügyünk állapotja, a lefolyt év munkálatai s alakulásai folytán sem mondható megnyugtatónak; sőt ha azon magasb igényeket vesszük, melyek Európa műveltebb államaiban e részben támasztatnak, s egy jogállam jellegének megfelelőleg kell is, hogy támasztassanak, — azt épen elszomorítónak, taljesen hátramaradottnak kell nyilvánítanunk. A mozgás, tevékenység meg volt a mult évben is több oldalról; de hogy jogéletünkben valódi baladás, előmenetel, érezhető javulás történt volna — ezt senkisem állithatja. Hol rejlik ennek az oka? Mi okozza azt. hogy nálunk az igazságügyi reform munkálatok, melyek évról évre átszálnak, már majd nem sisiphusi munkává válnak, melyet nem vagyunk képesek czélhoz vezetni, nem — csak félig meddig is befejezni ? Nem mellőzhetjük, hogy egy futó pillanatot ne vessünk ezen elszomoritó jelenség főbb,lényegesb okaira, hacsak azért ia, hogy feledékenységbe ne menjenek, s hogy a bajok forrásait mindig máshol ne kersesük, mint a hol valóban rejlenek. A legelső s leglényegesebb kétségtelenül 1861-ből származtatható. Az akkor keletkezett társalmi katastrófa melyet hazafiúi felbuzdulásnak, nemzeti lelkesedésnek szokás nevezni, valódi tabula rását teremtett jogéletünkben, melyet szerves müvekkel, korszerű intézményekkel beépiteni képesek nem levén, előidéztünk valódi jogi chaost, melyből kibontakozni herkulesi erő s munka szüksé geltetnék. Ehhez járult a másik — az 1867-ki korszak szégyenletes misériája. — Egy részt az igazságügy élén állók tehetetlensége, szellemi képtelensége, — másrészt a példa nélküli részrehajlás s érdekeltség a szervezésnél, az igazságügyi állomások betöltésénél. — Nem az volt ugyanis a főbaj, hogy szegények voltunk, mint vagyunk is, a szellemi erőkben, a szervezői tehetségekben; hanem az, hogy a legfontosb igazságügyi munka osztásnál, a kiválóbb bírói s más igazságügyi kinevezéseknél, nem szaktehetségeket, hanem mindig csak hazafiakat. — nem valódi munka erőket, hanem párt hiveket, politikai eszközöket kerestünk. Ezen ténykörülmények öszmüködésének szükségképi kifolyása lett. mikép az előállított chaos folytán a roppant nehézségű igazságügyi feladatoknak megfelelni képesek nem voltunk ; a szervezési, codificationális munkálatok, nem kezeltetve, s nem is vezetetve valódi szakértők által, meghiúsultak ; s maga a jogszolgáltatás kezelése is nagy mérvben elhibázott, tökéletlen lett. — Haladásról, tökóletesb jogfejlődésről tehát szó sem lehetett. így állunk a lefolyt év végén is. Nem hiányoztak annak folyamában sem üdvös irányú munka törekvések; söt a jogi munkásságban az többet mutathat fel, mint bármelyike a lefolyt parliamentáris évtizednek. Mind a hiteljog, a magánjog, mind a büntetőjog terén nagyobb mérvű munkálatok készültek; némelyek a lefolyt évben életbe is léptetlek. A reform codificatió jóformán az összes jogtért felkarolta; és több kisebb novelláris jogszabályzat is jelent meg, melyek szükségéssége már érezhetővé vált. Több nagy fontosságú reform intézmény működése már teljesen folyamatba jött — Az ügyvédi kamarák s a közjegyzőség lételük s működésük már első évi szakát mutathatták fel. És bevégeztetett az alsó bírósági reductió, mely epurátióval járt, s melyet a legnehezebb s legritkább szervezési munkálatok egyikének kell tekintenünk. Es daczára ezen nagy terjemü mozzanatoknak, igazságszolgáltatásunk nem mutat semmi haladást, ugy szilván legcsekélyebb javulást sem ; az egyaránt régi kerékvágásában döczög, s a szó szoros értelmében nyomorog. A gyorsaság s olcsóság törvénykezésünkben épen oly ismeretlenek most is, mint évek előtt. Az alapposság az ítélethozatalban szinte nem haladt előre; a semmiségi esetek most is oly ijesztő nagy számban fordulnak elő mint azelőtt. — Nem mutatkozik semmi nyoma, hogy e tekintetekbeu az oly roppant convulsiókal járt birósági reductió változást s javulást idézett volna elő. — A visszaélések, a hanyagság, perhuzavonás, késedelmek egyaránt vannak elterjedve jelenben is — a törvénykezés összes factorai között. Nem akarunk túlozni, de nem is félünk a megczáfolástól, midőn a t állítjuk, hogy átalános az elégületlenség jogszolgáltatásunk jelenével. Érintkezzünk a társalom bármely osztályával s mindenike részérói csak az nyilvánul, hogy érdekei a jogérvényesítés terén nincsenek legtávolabbról sem kielégítve; hogy a jogbiztosság, a büntetőjogben épen ugy mint a polgáriban, folyvást hiányzik. — A panaszok, a kifakadások most is átalánosak. De a mi mindennél talán még nagyobb baj az, hogy az emberek már a reményt is elvesztették a jogálíapotok javulhatása iránt; s majd nem kihalt a bizalom, hogy a jelenlegi tényezők s munkálatok valódi reformhoz elvezethessenek.] Azon jogi chaos, melyet fent kiemeltünk s a melyet a jelen évtized szerencsétien experimentátióival s tökélet lenségeivtl még tetemesen nagyobbított — felette megnehesitette kiválaszthatását s feltalálhatását azon biztos eszközöknek, melyek a jogi nyomorúságból kivezethessenek, s rendezett jogállapothoz juttathassanak. 1