Törvényszéki csarnok, 1876 (18. évfolyam, 1-100. szám)

1876 / 7. szám - A Semmitőszék müködése 1875. évben

29 A vád szerint búskomorságban ölte volna meg gyermekét a vádlottnö, de minősül tette, mert gyermeke, a védtelen áldozat, a legszentebb anyai kötelesség sérelmére lett életétől megfosztva. Csak az ember képes embertelen tettre; csak az véthet a természet törvénye, az állati ösztön ellen; csak az ő cselekedete lehet gonosz vagy örült. Midőn a történész egy Nero, Caligula, Heliogabal kegyetlenségben gyönyörködő jellemét megfejteni lélektani alapon törekszik, végre sem talál ez emberfeletti gonoszsághoz más magyarázatot mint — az őrültséget. Pedig mi a g)önyört nyújtó vérontás, nöerőszakolás, idegennél jobban gyűlölt barát s versenytársként féltett anya megöletése, városok felgyújtása s népek kínzása; mi e földön, hol csak roszban lehet hatalmas az egyén s a jó csa c a közösségben virulhat, — mi mind ezen hiúság, kéjvágy s önszeretet által indított tett azon sötét lélektani probléma mellett, midőn egy anya kezet emel vérével táplált gyermeke ellen! Gonosz volt-e vádlottnö? Terhében nem ápolhatta, nem kímélhette magát; dolgozott fájdalmak közt — gyermekeért, kinek számára összekoldult rongyokból és saját összes fehérneműiből ruhát készített. Elhagyatva kínokban szült s nem használta fel az alkalmat mint annyi „módos, tisztességes" nö, kik számára a törvény enyhébb büntetést szab, mert képesek a túláradó anyai érzetet forrásában elfojtani, a kisdedet számitásból, a régvesztett szemérem szinének fentartása miatt megölni. Vádlottnö elmulasztáe kiváltság hasznát venni. Felnevelni akarta mint szegény cseled a gyermekét, kit atyja megtagadott; dolgozott s egés/, bérét gyermeke tartására fordította ; de beteg lett s nem kapott többé bért s gyermekét visszahozták neki. Nem táplálhatta, nem adhatott neki meleg helyet, s miatta nem kapott szolgálatot. így járt elhagyatva az irgalmatlan városban, pénz hiányából hónába sem vándorolható. Hideg éj volt s nem volt lakhelye; éhezve, fázva járt éhező, fázó gyermekével karjain. S a mint a beteg, kétségbeesett nő szalmát keresve lelép a Duna pártjára, feltárul bárgyú elméje előtt a hideg csillagfényben uszó, jég alatt suttogó folyam képe; varázsként vonzza beteg érzékeit e nagy nyughely intése. Nincs más menekülés, mint e csendes és irgalmas egyetemes honba vándorolni. Egy araszszal természetes vége előtt szétmetszi a gyermek életfonalát, hogy kevesebbet szenvedjen; a gyermek nem tudja még mi a halál, de örülne, ha tudná, hogy csak szerencsétlenség előtt menekül. E gyermek az anyáé egyedül, az ő vére, az ő küzdelmeivel fentartott lény, kinek nincs atyja, nincs senki könyörülettel iránta az emberek közt ; joga van, e gyermeket visszadni az alkotó elemeknek; csak neki fáj vesztése, csak az ő bánata számol Istenével, — ha nincs ereje öngyilkossá is lenni. Itta„maluminaloreddendutn" — a végszükségben levő, durva nő együgyű jogérzete szerint fenn nem forgott; nincs gonosz szándék, tehát nincs bűntett. Reá nézve nem azon jogszabály „ne ölj" és a bűntett közt, — hanem azon erkölcsi parancs: „tartsd el" és az önves/.tés közt volt a választás; oly dilemma,mely emberi Ítéleten felül áll. E nő nem volt gonosz; tehát őrült volt-e? Neveletlen, műveletlen, szegény fajnak származéka, féleszű nő; félhomályban, vegetatív erőként működők agya. Egyetlen életczélja táplálkozni. Az erós fiatal lány az ellenállhatlan erejű nemi érzék csábjának áldozatul esik. Szereti gyermekét, szenved érte, el nem vál tőle. Folytonosan az állati ösztönök uralma alatt marad. Ekkor megbetegszik teste és lelke. Gyötrelmek, melyek keletkezési okai hatalmán kivül állanak, desorganisálják a normális elmeállapotát, megváltoztatják érzéki, öröklött fajérzés uralta természetét. Vannak pillanatok, midőn betegen afficiált agyrészek túlsúlyt nyernek, az izmok kormányzatában az életérzést közvetitő egész idegrendszer felett s a legrettegettebb fájdalomnak, a halálnak keresésére késztetnek. Mint az emberi állatfaj egyedét tekintve, minden, bármily higgadt látszatu öugyilkos — őrült. A rokonszenvi érzések közül csak egy oly erős sőt erősb mint az önfentartás ösztöne — az anyai szeretet. Midőn vádlottnö egyszerre fellázadt e két alapösztön ellen, midőn hatalmat vett akaratán a nyomor végsó érzete, akkor maga tanúságot tett arról, hogy ezen tett abnormis lélekállapot szüleménye, öntudatlan „reflexaction" volt, mely jogi beszámitás alá nem vehető. Az eszmélés bizonyos minimuma az észszabálynak, a törvénynek alkalmazása feltételét képezé azon természettörvény szerint: ad impossibilia non datur obligatio. Hivatkozom Maudtley orvosi szaktekintélyére, hivatkozom a nép Ítéletére, a bécsi jury előtt 1875 nyarán tárgyalt eclatans eset analóg elbirálására. Schiller és Kölcsey finom erkölcsi érzéke ily tettet szánandónak itél; oly tettet, melynek elk vetőit az olasz köznép „infortunati"-nak nevez és Dante fel nem vett „inferno"-jába. Már Szent István inté Imrét, hogy esztelen volna egy fajt a másik törvényével kormányozni. A mi gondolkodásunkat pedig e nőnek kölcsönözni s tettét igy birólni, annyi volna, mint törvényünket egy pápuára alkalmazni. A tettkor gondolkodó alany nem létezett; ennélfogva nemcsak az önvallomás nem képezhet egyedül teljes bizonyítékot, hanem az alanyi tényálladék sem állitható helyre. (Vége köv.) Teljes tanácsülés! semmi töszéki döntvény. 1876. jan. 12-ki plenumban. Itt következő kérdés vétetett tanácskozás alá: „Váljon a marosvásárhelyi kir. tábla területén kizárólag ingókra vezetett végrehajtás esetében a perorvoslatok határidejére nézve az 1850. január 20-án kibocsátott bécsi igazságügyministeri rendelet zártétele vagy a ptr. szabályai alkalmazandók-e ?" Es ennek eldöntéséül kimondatott: „Tekintve, hogy a váltó végrehajtás tárgyában 1869. apr. 8. kelt igazságügyministeri rendelettel az 1850. évi jan. 2b. kelt cs. kir. igazs. ministeri rendelet 12. § sza kifejezetten fentatlátott; ez utóbbi §. d. pontja pedig a felebbviteli perorvoslatok tekintetében kivételesen külön rövidebb 3 napi határidőt szab;11 7*