Törvényszéki csarnok, 1876 (18. évfolyam, 1-100. szám)
1876 / 57. szám - A függő termés lefoglalásáról 2. [r.]
229 hogy meg nem jelenési akadály forogna fenn. — Alperes hivatkozik mint tanukra Kohn ügyvédre 8 a levélkihordóra az iránt, hogy a levél csak 19-kén fél 11-kor érkezett hozzá. A j bíróság f év június 8. — 20746. sz. a. az igazolásnak helyt nem adott, s az előbbi marasztaló Ítéletet érvényében fentartotta ; mert márcz. 30-kán idéztetvén, elég ideje maradt gondoskodni képviseletéről, s ezzel szemben a felhozott körülmény elhárithatlau akadályuak nem vehető; miért a felperes által ellenzett tanú kihallgatás is mellőzendő. Ezen végzés ellen alperes semiu. panaszt adott be. A Semmitőszék azt elvetette; „mert a meg nem jelenés igazolásául felhozott azon körülmény, hogy a f. évi april 19-kére kitűzött tárgyaláson való képviseltetése végett ugyanazon hó 17-én Kohn Ignáczhoz intézett, s a szükséges meghatalmazványnyal állitolag ellátott levelet, most nevezett az állítólagos postai késedelem következtében csak a tárgya i lási idő letelte után vette volt kézhez ; —tekintettel arra, j miszerint panaszló, ki az idéző végzést már f. év március I 30 kán vette kézhez, azt, hogy eme képviseltetése iránt a kellő időben való gondoskodásban gátolva lett volna, maga sem állítja; „az érintett képviseletre nézve a kellő időben meg nem tett intézkedéséből eredett mulasztásnak, —de uom a perr. 306. § rendelete szerint az igazolásra megkívántató elhárithatlau akadálynak levén tekintendő;" „az eljáró biróság a kért igazolást helyesen tagadta meg." (1876. július 19. — 12549. s z. a.) Senmiitöszéki döntvények. A hagyaték kezelésére kinevezed zárgondnok mint ilyen, \ a keresetlel egyedül megtámadható örökösök perbeli képviseld- \ sére nincs jogosítva. GrófTeleky Sándor — Papp Sándor mint néhai Papp György hagyaték tömeggondnoka el- j len a somkúti jbiróságnál 289 frt 75 kr. fizetésére keresetet támasztott, mely a biróság által elfogadtatván, a per 1875. april 20. kelt ítélettel befejeztetett. A ki r. tábla — hová felperes felebbezett, azt vizsgálat alá vette és szinte Ítélettel látta el. (1876. febr. 28. — 60738. sz. a. ref. Szászy). Ez ellen alperes semm. panaszt adott be. A Semmitőszék következő határozatot hozott: „A bpesti kir. táblának, ugy a járásbíróságnak ítélete az egész perbeli eljárással a perr. 297. § 1. s 15. p. alapján megsemmisíttetik, s a jbiróság a kereset viszszaadatására utasittatik ;" „mert azonfelül, hogy hazai magánjogi törvényeink szerint az örökhagyó halálával annak jogai s kötelezettségei azonnal örököseire átszállanak, s ekként a hagyatéki tömeg mint jogi személy nemis létezvén, azt ügygondnok képviselete mellett perbe idézni nem lehet, a hagyatéki iratok s jkönyv szerint a perbe idézett Papp Sándor néhai Papp György hagyatéka kezelésére a perr. 568. §. alapján lett a birói kiküldött által zá rgondnoknak kinevezve; minélfogva ilyen minőségben még az örökösök képviseletére sincs jogosítva ; a kik ellen egyébiránt a kereset egyedül intézhető lett volna; minélfogva a szabályellenesen inditott kereset törvényes eljárás alapjául nem szolgálhatott." (1876. június 13. — 10534. sz. a.) Magában azon té y, hogy valamely ingatlan a zárlatért folyamodó nevén áll, annak elrendelésére elégségesnek nem tekinthető, annak igazolása nélkül, hogy a tényl.ges birtoklás jogtalanul gyakoroltatik. B. Perényi Zsigmondné a szatmárnémeti tszékhez kérvényt adott be, hogy Szombathely József s neje ellen a királyházi telekkönyvben felvett birtok tartozékai zár alá vétessenek. A tsz ék ezen kérelemnek helyt nem adott; mert kérvényező tulajdonjoga azon birtokra a telekk. kivonat tal igazoltatott, de azon ténykörülményből, hogy panaszlottak a kérdéses telket, ahhoz tartozó házat s melléképületeket elfoglalva tartják, s kibocsátani nem akar ják, még nem vélelmezhető, hogy ezek birtoklása nem nyugszik jogos alapon; mig kérvényező arra nézve, hogy a birtokhoz jogos igénye van, s ebben őt semmiféle bérleti vagy más szerződésen alapulható jogviszony nem korlátozza, mi bizonyítékot sem hozott fel. (1876. apr. 1.) Semmiségi panasz adatván be — A Semmitőszék azt elvetette; „mert azon tény, hogy a kérdéses ingatlan a telekkönyvben panaszttevő nevén áll, nem állapit meg egymagában törvényes vélelmet arra nézve, hogy azon ingatlant Szombathy József és neje jogtalanul birtokolják. Ezen további ténynek igazolása pedig a zárlat elrendelhetésének annyira nélkülözhetlen megkivántatóságát képezi, hogy a nélkül a zárlat alkalmazásának a perr. 324 § értelmében helye nem lehet." (1876. május 29. - 9112. sz. a.) Az ügyvéd-kamarai pénztárba fizetendő tagsági dijak iránti keresetek a pénztár helyének illetékes bírósága elébe tartoznak. A soproni ügyvéd-kamara választmánya képviselve a kamara ügyész által — Országi József szombathelyi ügyvéd ellen 12 frt 50 kr. tagsági dij megfizetésére a soproni jbiróság előtt sommás keresetet adott be. Alperes illetőségi kifogást emelt. A j á r á s b i r ó s á g f. év márcz. 20. kelt végzésével illetőségét megállapította ; mert azon kamara ügyrendje 2. ij-ban a tagsági illetékek behajtására ezen járásbíróság illetősége állapíttatott meg, s mert eredetileg a szombathelyi ügyvédek is a soproni kamarához tartoztak s az ügyrendi szabályok reájok is kiterjedtek; azonfelül szókhelye Sopron, hol könyvei is vezettetnek s pénztára is létezik, tehát fizetési helyül is csak Sopron tekinthető. Alperes semmiségi panaszszal élvén — A S e m i t ő s z é k azt elvetette ; „mert a beiratási s tagsági dijak az ügyvédi kamara pénztárába fizetendők; alperes pedig maga is beismeri, hogy a soproni ügyvéd-kamara pénztára a biróság székhelyén kezeltetik „az eljáró biróság eszerint helyesen állapitván meg, a perr. 30. §. szabványánál fogva birói illetékességét, a semm. panasz a 297. §. 4. pontjában kellő alapot nem talál." 0876. május 3. — 5604. sz. a.) 57*